Álmodtam ma éjjel zöld szemhéjam alatt
Posztóálmát ködben egy férfialaknak.

Ostoba fák, gyümölccsel, lombbal teli vásznak,
Felváltották rendre a kenetlen szívű fákat.

És fény volt, fény,
Mint teáspohárban ha méhecske robban.

Hej, mondtam. S többet nem is szólt szám,
Szemem nyugton pihent homlokom hajóján.

De betömöm az ablakrést, ne hallják, és nekifeszülök,
Mert majd’ megőrülök, majd’ megőrülök…

Horváth Ildikó fordítása
–