Egy Flannery O’Connornak feltett kérdés, hogy tudniillik az íróképzések ártanak-e az íróknak, a híresen fanyar választ váltotta ki az írónőből: véleménye szerint nem ártanak eléggé.
Még ha, ahogy gyakran mondják, túl sokan vagyunk is költők (szemben a túl sok fedezeti alapkezelővel, gyógyszerészeti lobbistával, vagy fundamentalistával), azaz túlzsúfolt a pálya, nos, az idő, a visszautasítás, az elbátortalanodás, a kikerülhetetlen gyakorlati teendők és a (részint előreláthatatlan) akadályok, valamint az elpazarolt energia, a lassú elvérzés vagy az érdeklődés hirtelen megcsappanása, korai halál, súlyos adósság vagy kecsegtetőbb ajánlatok rendszerint megoldják a túlnépesedés kérdését.…
Hétfő reggel Pinnebergék kávéscsészék mellett ülnek. Barika szeme fényesen ragyog:
—-– Tehát ma, ma kezdődik el igazán! – És amikor egy pillantást vet a kínzókamrára: – Majd én rendbe hozom ezt a régi vacakot! – És egy pillantással a csészére: – Milyennek találod a kávét?…
Fordítsd fel a tükröt,
Borítsd ki tartalmát,
A nyüzsgő dolgok sokaságát,
A rozsdafoltokat, melyek
Az üveghez tapadva terjeszkednek,
A szempillák pillogását,
Az egymásra rakodó felszínektől
Elkenődött arcodat,
Fordítsd fejjel lefelé,
Rázd meg jól,
Hogy ne maradjon semmi,
Csak a világos
És hűvös üvegfelület.…
Lillie Haldanné egy tökéletes lény. Kezdetben semmilyen szenvedélynek, semmilyen eszmének nem hódolt. Mindazáltal mindegyiket készséggel elsajátította. Minthogy sportosnak, mozgékonynak lenni nemes elfoglaltság, amely bensőségesen egyesíti az eszmét a szenvedéllyel, Haldanné eltökélte, hogy „sportos” lesz. A nők, amikor műveltek, mindig nagyon műveltek.…