A jegy

A folyosó fényviszonyainak javítására három újabb lámpát szereltek fel. Mind a három ütött-kopott volt, és elhelyezésénél fogva csak annyi világítást adott, amivel a helyiség egyébként rendezett kialakítása felborult – szűkebbnek hatott, a benne terjengő pacsuliszag pedig még fojtogatóbbá tette.
—-Alekszej az egyik króm lámpabura előtt ácsorgott és a tükörképét vizsgálgatta benne. Megfeszítette nyakán az izmokat, kilazította őket, csücsörített, az egyik szemöldökét felhúzta, a másikat kérkedőn leeresztette, nagyokat pislogott, megérintette az arccsontját, és finoman megnyomkodta alatta a bőrt.
—-Vannak nők, akik fizetnének ezekért a mozdulatokért.
—-Ruganyos léptekkel elindult a folyosó vége felé, ami egy szuterénbe nyílt, közvetlenül egy színpad mellett, mely alacsony volt, egy métert sem ért el a magassága. A fal mentén kis asztalok voltak elhelyezve, alkalomadtán innen lehetett nézni az előadást, amit legfeljebb 2-3 ember adott elő. Az utca felé faltól falig ablakok, a plafonról lampionok és villanykörték lógtak le és világították meg a meleg narancsszín falakat. A színpad mellett, a bejárattal szemben állt a bárpult, előtte néhány bárszék, mögötte egy tükör. A helyiség közepére egy fenyőfából készült hosszú sugarú körpadot helyeztek, közepén zöldellő növényekkel, amiket a plafonig futtattak. Összezsúfolódva ültek rajta fiatalok meg idősek, legtöbbjük vagy egymással beszélgetett, vagy az előttük állóval, és az italaikat szorongatták.
—-Alekszej ismerős és ismeretlen arcokat látott, eltévedt alakokat, a megszokott közönséget, meg azt a néhány törzsvendéget. Ezen a helyen minden fekete-fehér volt.
—-Vagy olyanok, mint a bútorok, vagy semmi keresnivalójuk itt.
—-A színpad elülső részén az egyik sarokban egy férfi magában olvasott. Hosszú, bézs színű kimonót viselt halványzöld mintával, ami kiemelte szőke haját és világos szemeit. Arcvonásait natúr smink hangsúlyozta. Állát az öklével támasztotta, hanyagul keresztbe vetette a lábát, és ráérősen Alekszejre nézett, aki kérkedőn leeresztett szemöldökkel bámult rá percek óta.
—-– Iszol?
—-– Valamit.
—-A férfi nagyot sóhajtott, gondosan megkoreografált mozdulatokkal leeresztette a könyvet, kiegyenesítette a lábait, és felállt. Félhangosan megszólalt, amivel okot adott a közönségnek, hogy még egy kicsit, az előadás után is megbámulhassák az este színészét.
—-– Dzsessz, hozz már neki valamit.
—-A visszafogottan dekoratív, alacsony pultos lány nem látszott a színpadról, de két üveg egymásnak csapódása jelezte, hogy készül.
—-– Mit csinálsz, Kara?
—-– Levakarom a grimaszt az arcodról – mosolygott a férfi, az egyik reflektort Alekszejre irányítva, aki ettől kényszeredetten hunyorogni kezdett, és az egyik tenyerével beárnyékolta az arcát. Eliszkolt a reflektor csóvája elől, s megállt egy lány előtt, aki a körpadon ücsörgött és a körmeit birizgálta egy reszelővel. Kara egy rövid ideig még utána bámult, aztán mellé lépett. A közönség tagjai szolidan figyelték, abban bízva, hogy egy másik előadás veszi kezdetét, amiben Alekszej is szerepet kapott, de hamar nyilvánvalóvá vált, hogy magánbeszélgetése van egymással a két színésznek. Dzsessz melléjük lépett egy ezüstszínű tálcával, rajta két kékre színezett alkohollal, hosszú poharakban. Megvárta, amíg a férfiak elveszik az italt, majd visszasétált a pult mögé rendet tenni.
—-Vannak férfiak, akik fizetnének ezért a nőért.
—-Kara megvárta, hogy partnere a szájához emelje az italát, és az első korty közben hirtelen megszólalt. – Szeretném, ha elutaznál. – A szavakat hallva Alekszej kiitta a poharát.
—-– Mivel…?
—-– Mivel valaki megpróbál itt mindenkit átverni. Érted.
—-– Úgy értem, mivel utazzak el?
—-– Arról nem volt nehéz gondoskodnom – sziszegte Kara. A hanyag nyugalom, ami megjelenését jellemezte, egy pillanatra elillant, nem tetszett neki, hogy egy ilyen jött-ment, harmadrangú színész, mint Alekszej, akár egyetlen lépéssel is előtte járhat. A körmét reszelgető lány abbahagyta a matatást, és túl nagy szemeit ráemelte. – Legalább azt ne kelljen találgatni, hova utazzon.
—-Kara beletúrt a lány rövidre vágott hajába, és lenyomta a fejét. – Natasa, ha nem tudná, majd megtudja, csak nézzen be a megfelelő helyre.
—-Natasát látszólag hidegen hagyta a durva fellépés.
—-Alekszej jobbra-balra lépkedett, aztán kivette a poharat Kara kezéből, amit gyorsan kiürített. A férfi egy pillanatra megint elveszítette önuralmát.
—-Egy olyan harmadrangú színésznek, mint Alekszej, ebben a szituációban az lenne a dolga, hogy helyeseljen, átvegye a jegyet, ami az öltözőjében várja, szépen összepakolja a holmiját, és hajnalban elinduljon. Ő meg itt vedel.
—-A két férfi szenvtelenül bámulta egymást még pár percig, aztán Alekszej szó nélkül sarkon fordult, és eltűnt a művészbejárón keresztül vissza a rosszul megvilágított folyosóra. Nem tudott számot adni magának gondolatairól, ezért újra megállt a lámpabura előtt a közös öltöző ajtaja mellett, ahol minden bizonnyal egy neki címzett boríték hevert az asztalán.

Kategória: Próza, Rövidpróza | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik