Egy autós kollégám kivitt az ócskapiacra. Autóalkatrészt keresett, én meg rézrudat a függönyömnek. Persze hogy nem találtunk se rézrudat, se alkatrészt. De kollégám egyszer csak felkiáltott:
—-– No nézd csak, szerencsém van. Ott hever a földön egy négy évvel ezelőtt megjelent könyvem.…
Képzeljünk el egy elégedett embert! Kissé szokatlan jelenség, de úgy látszik, itt-ott még akadnak effélék. Ugyanis Ádám úr pontosan ilyen volt. Körülötte dúlt az infláció, növekedett a munkanélküliség, az energiaválság. Ő mégsem aggódott, örült, hogy van tető a feje fölött, rendes állása, felesége… Ő maga is példátlanul szolid volt, hiszen nem ivott, sohasem dohányzott, munkahelyére pontosan járt, olyannyira, hogy gyakran hozzá igazították a műhely óráját is.…
Török tekintete büszkén cirógatta körül fia karcsú alakját. Kicsit sovány a kölyök, de szívós – állapította meg tárgyilagosan. Apja fia: napbarnított bőr, arányos formák…
—– Gyere a vízbe, apa!
—– Rögtön, fiam, rögtön!
—A férfi mosolyogva nyújtózkodott el a gyepen.…
Éjszaka van.
Követek egy férfit. Nővel van. Az út szélén, egy padon ülnek. Forgalom nincs, senkinek nem tűnik fel, ahogy itt állok, száz méterre tőlük, a sarkon. Ők sem vesznek észre. Elrejt egy gondozatlan sövény. Az utcalámpa monokrómra festi a látványt, szinte fekete-fehérben látom testük, ruhájuk, gesztusaik.…