azon gondolkodom
hol az a pont
ahonnan még van
visszaút
és honnantól
nem érdemes már
sem előre sem hátra
tekintgetni
tartozom magamnak a
válasszal de félő
sose fogok
rábukkanni
–
összetartozunk
ritkán tudom
magamat
függetleníteni a
tévedéseimtől
egyek vagyunk
összetartozunk
akár lovas és lovasa a
hetedik futamban
ötszáz méterrel a
befutó
előtt a
véghajrában
–
egészen jó arány
két-három sóvárgás
napi szinten ha az
éves hozamot nézem
egészen jó arány
tekintve
mi mindenről
maradok így le
hasztalan
keresztrefeszítéseimnek
köszönhetően
nem magamért
már nem emlékszem
honnan indultam
és az sincs meg
hová tartottam
egy biztos: úton voltam
az Öreg velem szemben
ült le látszott rajta
valami nincs rendben
ezt a kezében szorongatott
flakonos bor is alátámasztotta
„részeg fasz”
„van jegye?”
„minek száll fel az ilyen?”
hallatszottak körülöttünk a
kattogó szerelvényzajban az
utastársaink elégedetlen
megjegyzései
de az Öreget
semmi sem izgatta
ült a kezében szorongatott borral
s úgy tűnt pislogáskor a
szemei egészen eltűnnek az
üregükben hogy aztán
eszelősen előbukkanjanak
valami véreres agóniában a
másodperc törtrésze alatt
csak amikor megszólított
akkor esett le hogy a
kelleténél jobban bámulom
„kérsz?” s már nyújtotta
is a félig üres flakont
„meghalt a feleségem
rákos volt két napja
temettük” a palack
meleg volt és nyirkos
én pedig habozás
nélkül belekortyoltam a
tablettás borba
nem volt más választásom a
visszautasítás szóba se
jöhetett természetesen
persze pocsék íze volt a bornak
penészes lóhúgyra emlékeztetett
de valahogy mégis jólesett
– nem magamért – az
Öreg miatt
pedig mesélhettem volna
én is a saját szarjaimról
de egyik sem ért fel azzal
amit hallottam és nem is
lett volna tisztességes
ellenben az a két istenes korty
abban benne volt minden
két megállóval előttem
szállt le imbolyogva
(„na végre”
„rohadt csöves”)
és ahogy recsegett-ropogott
kezében a flakon
tudtam kettőnk közül
csak én leszek aki majd
emlékezni fog erre
mindenféle
hátsó szándék
nélkül
–
–
