Igen, te, Angel volt.
Hús-vér valójában, rózsaszín táska, sárga kendő, konty és fehér tornacipő. Állt az ajtó előtt, nem nagyon tudta, mit csináljon. Egy fekete trikó volt rajta, amin azt írta: „így hát hova férhetnék még be/hova húzódjak be még én is/amikor hallgatag megszálltad saját személyed/s komoran a végső győzelem felé vezérled?”. Bámultam rá. Bámult rám. Angel? Nic? Várj egy picit. Gyorsan bementem és magamra kaptam az „I’m missing you/I’m the man you never knew/always blue/over you” feliratú trikót. Mit keresel itt? Szeretlek. Várj egy picit. Bementem, lecseréltem a trikóm. Visszamentem. „Hello, is it me you’re looking for?” Miért hülyéskedsz? Szinte basztam egyet a képébe. Már el is képzeltem, ahogy a vér kifröccsen az orrán és összemocskolja az ajtóm meg a küszöböm. Láttam, amint térdre hull. Láttam magam, amint rugdosom a gyomrát és öklözöm azt a fejet, ami sehogy sem ment ki ebből a fejből az elmúlt napokban. Láttam, amint hason fekve mászik, mint egy teknősbéka, miközben a belei kitüremkednek a picsáján. A fejem fölött egy buzogányt suhogtattam, amivel időnként lesújtottam a szőke kobakjára. Baszki, még így, ripityára verve is szép volt.
Rámosolyogtam. De jó, hogy jöttél… Gyere be. Bejött. Ülj le. Leült. Vártalak, mondta. Mikor? Minden nap. Miért? Mert szeretlek, mondtam már. Te, szóval, vagy holmi cafka volt, aki szívatott, vagy valami elkerülte a figyelmem. Voltam nálad két nappal ezelőtt. Vettem neked rózsát. 100 dolcsi, vagyis… Szépen felöltöztem. Láttalak, ahogy mosolyogsz egy seggfejnek, és azt hittem, van köztetek valami. A rózsákat eldobtam és eljöttem. Bunkó vagy. Entirely. Baby, szeretlek. Ma kétszer is hibáztam, amikor zártam le a kasszát. Bunkó vagy. Az vagyok. Miért nem bízol bennem? Most látlak másodszor. És? És. A szíved nem mond semmit? A szívem… Egyik nap szartam, nem volt budipapírom, úgyhogy kivettem, megtöröltem vele a seggem, és visszatettem a helyére. Érted? Egy szar szívem van. Dehogyis. Dehogynem. Dehogyis. Hagyjuk.
Te, Rituci, szóval megadtam magam neki. Fel bírod fogni? Megadtam magam. Ha másvalaki lett volna, lenyomom a galuskát a torkán. Letelepedtem a lábai elé. Rájuk hajtottam a fejem. Imádom a pinádat. A számra csapott. Jól van. Megcirógatott. Gyere, mutassam meg a lakást, akarod? Akarom. Nézd, ez a számítógép. Írok rajta. Van blogom. Igen? Igen. Messed is van? Messem is van. Vannak jó zenéid? Honey, Pittiş sorban állt a telefonnál, hogy fogadóórát kérjen – tőlem másolt. Pittiş meghalt. Másoknak is másolok zenét. ABBA-d van? Van. A 30 SECONDS TO MARS megvan? Meg. Ifjabb Ştefan Bănică? Csak néhány fotó. Vicceltem. Én is. Ez itt a fürdőszoba. Ez itt a trikós szekrényem. Ez itt a vécé. Az ott a falon a könyvespolc. Mit olvasol? Könyveket. Milyen könyveket? Fikciót. Mondj egy könyvet, ami neked tetszik. Egy könyvet, amelyik neked a legjobban tetszik. Luis Sepulveda – Az öreg, aki szerelmes regényeket olvasott. Nem hallottam róla. Mi olyan jó ebben a könyvben? Kicsi és sárga. Élek-halok a kicsi és sárga könyvekért. Van egy ugyanilyenem Salingertől is.
Jól érzem magam nálad. Gyere, nézzünk ki az ablakon, mit szólsz? Nézzünk. Leültem a fotelbe. Ő az ölembe ült. A mellemnek dőlt. Néztünk kifelé. Mogoşné szidta a kutyáját. A dög a lábára hugyozott. Mogoşné, szidja a kutyáját. Látom. Komisz egy kutya. Látom. Lehugyozza a gazdiját. Aha. Látod, mekkora fasza van? Kaptam egy könyököt a gyomromba. Egy megátalkodott. Nevetett. Pocsék tél. Se hó, se hideg. Igen, nekem sem tetszik. Ez egy régi, de szolid blokk. Látszik. Fölöttem Neliné lakik. Belevaló asszony. Elhiszem. Neliné fölött pedig Mogoşné lakik. A legfelső emeleten pedig Bravu úr lakik. Születése óta vak, de úgy sakkozik, mint egy mogul. Elhiszem. A blokktetőn van egy műhold antenna. Fogjuk vele az oroszokat. Elhiszem. Egyik este befogtam egy műsort egy másik bolygóról. Hazudsz. Bizonyisten. Jól van, elhiszem. Egy pornófilm ment valami bogarakkal. Elhiszem. Jelek révén szexeltek. Vagyis az egyik bogár rajzolt valamit, a nősténybogár meg rárajzolt arra, amit ez a másik csinált előtte. Mikor kész volt, ők végeztek, a képet pedig egy bizományiban árulták. Így csinálják ők – basznak és egyúttal művészetet csinálnak. Elhiszem. Szeretném, ha megszállnának minket. Én is csinálnám ezt. Biztos higiénikusabb. Baby? Igen. Most az öledben ülök. Be vagyok gyulladva. Hazudsz. Be vagyok. A bankban elemedben voltál. Fájt a faszom. És most? Intenzív kezelést kaptam. A kis barna hazafelé tartott. Látod azt a csajt? Igen. Semmi. Mondd, mi van vele? Semmi, minden nap elmegy itt. Egyre csúnyább. Nekem aranyosnak tűnik. Már nem az.
A tarkóját az orromon nyugtatta. Jó illata volt. A hajába beszéltem. Te, szóval a hajába beszéltem. A nyaka pedig… a tökéletes nyak volt, a tökéletes nyak. Megnyaltam. Hé, mit csinálsz? Nyallak. Miért? Tetszik a nyakad. A csók csak egy szerény felületet fedett volna le. Jó, akkor nyaljad. Nyaltam. Semmi pornó, semmi perverz, semmi merevedés és semmi idegesség a merevedés elmaradása miatt. Nálad maradhatok ma este? Persze, hogy maradhatsz. Baby, akarlak. Akartam mondani valamit. Ne, ne mondj már semmit. Az egész varázsod a hallgatásodban állt. Honnan tudta ezt, Rita? Mondd te, honnan?
Leheveredtünk a földre. Tegyél valami zenét. Bármit? Bármit. Tangerine Dream-et tettem. Tetszik? Tetszik. A csendről szól ez a zene. Ha te mondod. Vetkőztess le. Levettem a trikóját, levettem a melltartóját, aztán lehúztam a szoknyáját. Az áttetsző bugyikájában maradt, amely ezúttal zöldes színű volt. Semmit ne mondj a bugyimról, oké? A zöld nem egy közönséges szín. Akkor mért vetted fel? Így tiltakozom azért, hogy a napokban elhanyagoltál. Lesodortam. Egyedül vetkőztem le. Feküdt hanyatt és nézte a plafont. Feküdtem hanyatt és néztem a plafont. TD a Lily on the beach-t játszotta. Neki forró volt a pinája, nekem felállt a faszom. Kettejük közt pedig volt két ember, akik borzasztóan összezavarták őket. Kinyújtotta a kezét és megérintette. Úgy, a kézfejével. Aztán a tenyerével. Aztán megint a kézfejével. Kinyújtottam a kezem és megérintettem a szeméremajkait. Úgy, a kézfejemmel. Aztán a tenyeremmel. Aztán megint a kézfejemmel. Feléje fordultam.
A szemébe néztem. Bocsáss meg, mondtam neki. Megcsókoltuk egymást. Dugtunk és meghaltunk.
Te, szóval, ha rajtam állna, minden oké lenne.
Vagyis pattintanék az ujjammal, és azt mondanám, „jöjjön Lavi, szopjon le és tűnjön el”. Lavi jönne, leszopna és eltűnne. Utána megint pattintanék az ujjammal, és azt mondanám, „szükségem van vagy 2000 dolcsira, hogy elverjem a Bamboo-ban”. A dolcsi megérkezne, elmennék a Bamboo-ba és elverném az ottani seggfejekkel. Merthogy seggfejek, te. És tudod, mért? Mert én elverem a pénzt, kibulizom magam és elhúzok. Azok meg egyfolytában ott ülnek. Úgyhogy ha rajtam állna, azt mondanám, „let them free”. És azok a seggfejek felszabadulnának és átmennének a Twice-ba. Utána azt mondanám, „jöjjön elő apa a sírból”. És apa előjönne, még eldiskurálnánk, még megkérdezném, mi az istennyila történik, és hogy másszak ki a csávából, efféléket, mint férfiak közt. Azt hiszem, lekúrna nekem egy akkora nyaklevest, hogy az agyam az orromon jönne ki. Utána azt mondanám, „legyen béke a világon”. És béke lenne a világon, így aztán a szépségversenyek értelmüket veszítenék. Azok a lányok kizárólag 100 dolcsiért dugnának. Utána azt mondanám, „szerelmes akarok lenni Ritába, és ő is legyen belém szerelmes, éljünk sok-sok évig, dugjunk mindig úgy, mint legelőször, legyenek pont olyan ütődött kölykeink, mint mi, éljünk sokat és haljunk meg egy kicsit”. És beleszeretnék Ritába, ő belém szeretne, úgy dugnánk mindig, mint legelőször, ütődött kölyköket csinálnánk, sokat élnénk és meghalnánk egy kicsit. Utána azt mondanám, „az USA elnöke akarok lenni”. És az USA elnöke lennék. Csak annyit mondanék nekik – szabadok vagytok. Két éven belül senki nem hall többet erről az államról. Utána azt mondanám, „akarok egy kiló narancsot”. És lenne egy kiló narancsom. „De nem úgy, jóemberek, hámozzátok meg.” És meghámoznák. Utána azt mondanám, „térítsétek észre, te, szegény Mircea Geoanăt”. És észre térítenék Mircea Geoanăt. Megtáltosodna, írna egy halhatatlan művet (nem számít, mit, mondjuk egy szimfóniát), begolyózna, és beutalnák Socolára. Ott mindenki Elnöknek szólítaná. Utána azt mondanám, „nem tudom, még mit mondjak, mert már egy ötletem sincs”. És már egy ötletem se lenne. Te, és akkor minden oké lenne.
Meghaltam és feltámadtam.
És ismét dugtunk. Három nap múlva pedig felkeltem és azt írtam: „Ez az én nőm. Minden, ami az övé, az enyém is. A mellei az én melleim. A gondolatai az én gondolataim. A fizetése az én fizetésem. Amikor az idő homokjára lép, vele együtt pergek. Amikor alszik, én is alszom. Amikor sír, én is sírok. Amikor nevet, én is nevetek. Az anyja az én anyám (remélem, nem ugyanolyan jó, mert ráhajtok). És minden, ami az enyém, az övé: a mellszőrzetem, a seggszőrzetem (amit annyira szeret), a golyóim, amikor kemények, a trikógyűjteményem, a mód, ahogy hazudok neki, a megmaradt 2000 dolcsim, a gondolataim.
Mögöttem állt. Mit csinálsz? Írok a blogra. Mit? Ami a fejemben megfordul. Beleolvasott. De rólunk szól. Hát ez fordul meg most a fejemben. De én nem akarom, hogy írj rólunk a blogon. Miért? Ezek a mi magánügyeink. Senki nem ismer minket, baby. A blogon kommentelők nem senkik. De azok. De nem azok. Olyan figurák, akik halványan emlékeztetnek azokra, akik mögöttük állnak és püfölik a billentyűket. Mind? Mind, kivéve egy picsát, aki tudni akarta, hogy ki vagyok. Mármint. Küldött egy email-t, hogy tudja, ki vagyok. Tehát azt is tudja, hogy én ki vagyok. Nem, rólad nem tud. Ha rólad tud, rólam is tud. Semmi sem tökéletes. Többet ne írj rólunk a blogon, nem akarom. „Hallod, Rita, ez a hülye picsa azt akarja, hogy többet ne írjak rólunk a blogon.” Ki a hülye picsa? Az a figura, aki te vagy. Vagyis én. Nem, te nem vagy egy hülye picsa. Habár, ha jobban belegondolok… Röhögtem. Joke, joke, ne duzzogj – vicceltem. Ez nem vicc… „Te, felfortyant a kiscsaj.” Kérlek, hagyd abba. Pontosabban. Ne írj, miközben beszélünk. De hát nem arról írok, amiről beszélünk. Hanem? Arról írok, amit gondolunk. Látod? Vicceltem. „Rita, valaki a boldogságunk útjában áll, mit tegyek?” Te megháborodtál, mi van veled? Ne írj többet. Nem háborodtam meg, csak játszom, Angel. Ez egy szar blog, egy szomorú elélvezés, ami feldob, egy izé. Valami, ami kell nekem. És én? Angel, Angel, Angel… figyelj, mi ketten szerelmesek vagyunk, right? A szerelmesek játszanak. Playing fucking games. Igen, de nem így, baby. Hát hogy? Nem tudom, az ágyban. Akarsz dugni? „Rita, megszoptatom és máris jövök, jó?” Nem szoptatsz meg senkit, útszéli vagy, és önfejű. Angel, szeretlek, mi a franc ütött beléd? Begyepesedett vagy, becsszó. „Te, Rituka, ez megsértődik, mi a fenét csináljak?” Ki az a Rita? Egy picsa a netről. Ismered? Nem számít. És miért beszélsz vele? Tetszik. Hogy tetszik? Hát úgy. Vagyis? Vagyis az a figura, akiről ő tudja, hogy én vagyok, szerelmes abba a figurába, akiről én tudom, hogy ő az, vágod? A figurák szerelmesek egymásba, nem mi. Nem értem. Vagyis ha létezne egy ezzel párhuzamos világ, mi ketten annyira szerelmesek lennénk, hogy a faszom éjjel-nappal a picsájában lenne… Teherbe esne és rajtam lovagolva szülne, érted? Elválaszthatatlanok lennénk, egyek lennénk. „Rita, menj a zanyád valagába – még soha senki nem tett neked ilyen őszinte vallomást.” Engem nem szeretsz így. Téged két napja ismerlek, baby. Őt 30 napja. Nem ugyanaz. Haza akarok menni. Azt akarom, hogy még velem maradj. Akkor kapcsold ki a gépet. Nem, nem kapcsolom. „Te, szóval a csajszi kezdi körülhatárolni a területét, kezd az idegeimre menni.” Nem határolok körül semmit. De ha velem maradsz, velem maradsz. Hát veled maradok. No, gyere ide az ölembe, és írjunk együtt, mit szólsz? „Te, Rita, jön.” No, írj valamit. Mit? Bármit. „Szia, Doina vagyok.” Most mosolyog. Senki nem válaszol. Honey, ez blog, nem messenger. Tudom, hogy mi az a blog. Szóval esedékes kommentek holnap. Írj még valamit. Mit? Nem tudom. „Szeretem őt, ő az enyém.” Mit mondhat egy nő… Miért vagy gonosz? Hát, a faszomba, azon kívül, hogy ez az enyém, az az enyém, egyebet tudtok? Felkelt. Megyek, ez a nap el van rontva. Jó, menj. A trikódat betettem a mosógépbe. Elvehetek egy másikat? Elvette azt, amin azt írta: „elveszítettem, bár megvolt mindenem/elhagytál nagy hirtelen”. Tartsd meg, úgyis el akartam dobni. Miért? Itt felejtette egy prosti a bekötőútról, egy hónappal ezelőtt. Manelét hallgatott. Felhívsz te? Nem tudom, te, hord el magad, kell írjak a blogra. Kiment. Néztem utána az ablakból. Lehajtott fejjel ment és sírt. Te, abban a pillanatban nőgyűlölő voltam. „Mit szólsz, Rita, még visszajön?”
DCs-ford
