1.
Nem rendezkedem be.
Csak kihordom, ami útban van
(a tulaj biztos lehord majd).
A folyóson alig lehet
már közlekedni, morognak
az öreg szomszédok.
Ülök az ágy szélén, két rendrakás közt
könyveket lapozok (az összes témába vágó
kiadványt megvettem, amíg tart a pénzem),
mintha valamit keresnék,
pedig csak vizsgára kéne készülnöm.
Egy napja se lakom itt,
de máris gödröt ültem az ócska ágyba.
A fenekem szép nagy, kerek
nyomot hagy, bármelyik férfit
az őrületbe hajszolna,
ha csak megtapogathatná.
És néhol egy-egy pisifolt
(meztelen ülök ebben
a forró nyárban, egyedül, csalódottan
és bosszút forralva, amit persze lehűt
majd a hidegebb időszak) – néha olyan
kontrollálatlanul felizgat egyik-másik,
amiből nem és nem és nem lehet
eleget tanulni.
2.
Annyira ragaszkodott,
hogy megfojtottam,
mielőtt megfullaszt.
A színültig engedett kádba sok-sok
sampont nyomok és felverem:
ne lássam, hogy még
mindig olyan, mintha nézne.
(A szemét nem mertem lezárni, pedig
őt is megilletné ez a végtisztesség.)
Rohanok, dolgom van, amikor
visszajövök, meglátom,
mit lehet vele kezdeni, igaz is,
valamelyik antikváriumban
ennek is utána kéne nézzek.
