Bármiféle hasonlóság valós személyekkel
és helyzetekkel merőben látszólagos…
Tudtam, megint simogatja.
Kiléptem az egyetemi könyvtár kapuján, és elindultam az utazási iroda felé repülőjegyet váltani Milánóba. Izzadtam, mint egy disznó az iszonyatos hőségben, rondán meghíztam, a dezodorom ereje meg alaposan megcsappant mostanra már, ócska cucc, vehettem volna jobbat, simán megengedhetem magamnak, mégis e mellett döntöttem, talán mert valakire vagy valamire emlékeztetett, egy csomó szarságra elsősorban, tudom, ami tulajdonképpen az én hosszas és szorgalmas ténykedéseim következtében vált szarsággá. Tudom. Ez a valóság. Le van tojva. Vagy egyszerűen fösvénységből. Lehet, hogy igazuk van azoknak, akik zsugorinak tartanak, és kicsinyesnek, meg kapzsinak, meg még mi mindennek?, mindenesetre tény, hogy most legszívesebben mindent ledobnék magamról megint, és gyámbásznám órák hosszat a csupasz seggem, miközben arról ábrándozok, hogy a lenyúlt bugyimat szagolgatja az a geci, és maszturbál. S aztán meg a francba a dezodorral, imádom a szagaim..!
Kényszerzubbony. Több mint tíz éve ezt csinálom. Még Kolozsváron kezdtem másodéves egyetemistaként. Az első dolgom az volt, amikor B. megmondta: SZERET!, hogy leborotváltam magamnak, és hihetetlenül csodálatosakat kéjelegtem, nyilván ha épp nem dugott J.. De az már egyre csapnivalóbb lett, úgyhogy mind vehemensebben kezdtem üldözni B.-t. Csak leültem a számítógépem elé, és írtam: nyomd bele a drága kicsi büdös pucádat a pinámba!, amit aztán olyan jelzőkkel cifráztam, mármint a pinámat, mint: kislányos, pihés, duzzadt, illatos, bűzlő, pisis, pállott, menstruálós picsa picsa picsa picsa picsa…, és abszolút bepörögtem, és picsáztam és csak picsáztam, egész délelőtt és délután picsáztam, este és reggel, éjszaka, hajnalban, amikor csak értem, és vetkőztem és öltöztem, az összes ruhámat felpróbáltam, a különféle bugyiimat egytől egyig, húztam fel őket, húztam le őket, be a puncimba, ki a puncimból, nézegettem magam a legválogatottabb pózokban a nagy előszobai tükörben, mobiloztam a combjaim között, fotók, videók, a neten is, garmadával, közben pedig egyre csak suttogtam magam elé, de úgy, hogy feltétlenül meghallja: nyald a segglyukamat, nyald a segglyukamat, nyald a segglyukamat.., s jóízűen szopogattam az ujjaim, és természetesen harapdáltam a mellbimbóimat. Végül lereagálta, s azzal elkezdődött egy új korszak szerelmeskedéseink történetében.
Futkostam a Szamos-parti kávézóba utánuk, mert valójában a bátyja is bejött nekem. Jól éreztem magam velük, úgy, mint soha senkivel. Ez meglepett. Mi lehet bennük? Elveszítettem a fejem. Csoda, hogy mindent összezagyváltam? J. egy ideig tűrte, aztán egyre nagyobb cirkuszokat rendezett. De basztunk tovább, marakodtunk, s nem győztem már kirúgni az ágyból, és megalázni. Szegény. Végül kirúgott. Ágyból, albérletből, az életéből. Úgy kellett nekem! Épp hazajöttem Pestről, ahol már kezdtem sejteni valamit, amikor az a lotyó közénk ült, a többiek pedig idiótán vigyorogtak abban az átkozott kocsmában. Letelepszem a gépemhez monostori szobácskámban, nézem a postám, látom, egy imél. Amiben megvan mondva nekem a frankó!!! Cseszd meg, lúzer állat!, gyáva pöcs!, hogy dögölnél meg!, mindent a fejéhez vágtam, a legjobb barátján keresztül persze, a hülye buzik, mert azért annyi méltóság maradt még bennem, hogy ne direkt neki rágjak be, aztán azonmód elkezdtem szapulni a másik két szerencsétlen seggfejt, szegényeket, hülye buzik azok is, hogy így belerondítottak az életembe, s még csak le sem feküdtem egyikükkel sem, miközben az a bunkó töketlen megkúrta azt a csúf, pattanásos tyúkot a bukaresti gyorson. Ha igaz. Valami rendezvényre igyekeztek, hogy rohadjanak meg. Mind. Másnap felvettem a piros kabátom, és szembementem a Szamos-hídon B.-vel!, amitől úgy elszálltam, hogy a szó szoros értelmében a nadrágomba hugyoztam! Rapture! Siettem is haza, belőttem neki néhány szpemet: pisálj rám!, verd a hasamra!…, majd sebtében levetkőztem, és nekifogtam cirógatni a csiklómat. Mindenem! Kulcsra zártam a szobaajtót, ne baszogassanak, mint a pesti utam előtt, mert végtére is nekik köszönhetem, a szekáns irigy lakótársnőimnek, hogy beletaszítottak a pesti útba, a bárgyú agyammal, nem mondtam jól oda nekik időben, két hónapot ültem Pesten a nagy nukuért, hogy végül piszokul átejtsenek, és hogy végül piszokul potyára epekedjek a másik(ok)ért, aki amint megtudta, hogy elhúztam a `baszikámhoz`, természetesen minden tőle telhetőt megtett, hogy elszakadjon tőlem! Nem hagyhattam magam! A `baszikámmal` ugyanis úgy állt a dolog, hogy kelepcébe csalt. Először is lelépett a kebelbarátjával, azzal a pojáca köcsöggel Pestre, fontosabb volt az neki, mint én, másodszor pedig amíg külön voltunk, kiókumlálták együtt a másik (két) szerelmetesemmel szemben a `gyűrű-akciót`. Odaállítok, és előáll(nak) nekem egy gyűrűvel, az ujjamra akarja húzni erőnek erejével! Nem hagyhattam magam! Mondom neki, előbb mossa ki a zokniját. Bedühödött köcsögöstől, elrohantak egy ivóba, ahol aztán két órán át fröcsögtek nevetségesen és döngették veszettül az asztalt. Nézték őket. Úgy kell nekik!
Read my lips. (Secret language.) Suttogok, konokul. Akarom, hogy hallja. Így nőttünk össze. Amikor magához nyúl, hozzám nyúl. Csak akkor vagyok boldog, amikor a farkát felállítja. Nézem, mindig ugyanazzal az áhítattal, milyen gyönyörű lesz tőle a pinám. Csattan ki, `mint egy túlérett, csepegő gyümölcs`(hihi..).
Nem először megyek Milánóba. Ott jöttem össze az én H.-mal, két évre rá, hogy a `baszikám` faképnél hagyott. És – elölről!, hátulról! – ostromolni kezdtem az én Kolozsváron maradt aranyos kis B.-met, hogy Rómában széttettem a lábaimat egy másiknak. Gumióvszerrel dugtak meg, ezt kimondottan rühellem, de borzasztóan jól esik mindezt tudatni vele. Don`t like condom. Részletesen beszámoltam neki mindenről – a magam módján. Izguljon még jobban! Pár héttel később viszont váratlanul bekrepáltam, valószínűleg túljátszottam a boldog `házastárs` szerepét, és azzal kezdtem nyaggatni a nyomorultat, hogy jóllehet mindenem megvan, damned good looking pasim, pénzem, utazások, kocsi, mindenem hiányzik, semmim nincs, mivel oda a szerelem, everything but love, nyomtam, de aztán észbe kaptam, és gyorsan változtattam a nótán: everything except good sex, nehogy azt higgye véletlenül is, hogy nem szexelünk, meg biztosan ő is szexel valakivel, tehát nem maradhatok alul semmiképp. Aztán meg hogy ritkán bagzunk, végső kétségbeesésemben pedig azt szajkóztam, hogy érintetlen vagyok, s hogy inkább őt választom, mint H.-t.! Nem is voltam elérhető számára, mégis tovább csepültem. Élvezkedtem és gyötrődtem hitványul. (((A pokolian féltékeny természetem miatt, természetesen.)))
Lényegében abszolút tönkretettem annak az embernek az életét.
Egyszer az egyik ismerősömtől megtudtam, hogyan lehet postaládát feltörni, meg rengeteg egyéb netes dolgot, úgyhogy azóta fáradságot nem ismerve `hekkerkedek`, kukkolom főleg őt, s töltöm meg mindenféle idétlenséggel, csak hogy: kizárólag rám figyeljen! Be the best knight of your only lady. Szegény, nem tud se olaszul, se spanyolul, ezért az angolt használom, esetleg a románt, de a magyart semmiképp nem, mert úgy már túl közvetlen volna, s az egész játék elveszítené az érdekességét. Így bárhova elmehetek, bármit csinálhatok, állandó jelleggel ellenőrizni tudom, és vég nélkül piszkálhatom! A legjobban mégis a köztünk kialakult szimbiózis működik, ami tutira lehetővé teszi, hogy egymás legapróbb rezdüléseit is érzékeljük, távolságoktól függetlenül! Csak az a gáz benne, hogy a nyalakodásaik éppúgy átjönnek, mint minden más, neki pedig a hisztériám lehet a legelviselhetetlenebb, különösen amikor reggeltől estig tombolok eszelősen, pillanatnyi nyugvás nélkül, hát még ha le is iszom magam, vagy befüvezek és súlyos depibe esek. Bár tudnék megállni, de sehogy se megy! Vagy legalább a bátyját tudnám kihagyni a cécóból..
Odajön az asztalunkhoz a GCaféban T., kérdi, hogy vagyok, mit csinálok. Megyek Bákóba, mondom, kérdi, mért, mondom, szopni. L. a füle botját se mozdítja, ugyanis egy kukkot se ért magyarul. T. sietősen sarkon fordul, elpucol. Biztos ő adta le a drótot B.-nek, hogy egy csávóval látott, és mit vágtam oda neki. De nem is volt rá szükség, minthogy rövidesen én magam informáltam B.-t az iwiw-en: amikor nem dolgozom, eperhabot csinálok! Ettől utóbb abszolút kikészültem. Bákóba tolmácskodni mentem, és hamar beduzzogtam. Nemcsak untam, de kurvára egyedül is éreztem magam egy bazi nagy társaság kellős közepén. Hál`istennek ott volt a Net! Rákapcsolódhattam ismét, újra és újra: I want to be with you.., You are my world.., We belong together.. !!!, bombáztam kíméletlenül, közben hallgattam fülhallgatóval a Rammstein-t, pont, mint Kolozsváron annak idején, amikor ejtettek, és vedeltem masszívan. Amikor nem dolgozom, cigánykereket hányok!, variáltam a biztonság kedvéért a szöveget az adatlapomon. És természetesen a fotóimat. Később ugyanúgy a Facebookon – mint sokan mások.
Abszolút igaz, az apukám pénze nélkül nem járhattam volna ki vagy fél tucat egyetemet. Soha nem jöhettem volna össze H.-val Olaszban. Nem shoppingolhattam volna mániákusan, nem kenceficélhettem volna magam rögeszmésen, nem raplizhattam volna, hogy pocsék az orrom, meg kell operáltatni etc. etc. etc., nem, nem, nem! Fogászat. Miegymás. Pűha! Jogsi, autó.. A frizurám!
Mielőtt elmentem Spanyolba Erasmus ösztöndíjjal, addig hergeltem, amíg beadta a derekát. Megkérdezte imélben, hol vagyok. Itthon, ennyit válaszoltam, de nem öltöztem ki, mert nem hittem, hogy eljön. Már rég megadtam magam. Kár. Feküdtem a sötétben az otthoni gönceimben, próbáltam kiizzadni magamból J.-t, ahelyett hogy szoknyát vagy egy lenge ruhát kaptam volna magamra. Best sex in my life. Jól neki dörgöltem a melleimet, amikor átölelt. Kétszer is kiment a budira, mialatt mutogattam neki a fotóalbumom, többször is megkérdezte, nem megyünk-e be a szobámba, hogy anyukám nyugodtan tudjon tenni-venni a konyhában. Csak miután elment, indultam be és ontottam minden előbbinél intenzívebben neki a szpemeket. What is under the skirt?! What is under the skirt?!
A következő héten a Krokót kerülgettem bepánikolva Kolozsváron, oda szoktak járni kávézni, ma már az sincs meg. Sírva utaztam el Spanyolba. Onnan természetesen még aktívabban ügyködtem, nehogy közben létrejöjjön és megszilárduljon valamilyen komolyabb kapcsolata egy másik nővel. Minden este úgy feküdtem le, mintha egyenesen az ő ágyába bújnék. Még a szagait is éreztem, felül, alul, mindenütt. Belegondolni is rossz, mi lett volna velem ott nélküle, akárcsak Törökben, ahova tök fölöslegesen ráncigáltam el J.-t, mert csak dohogtam mindvégig sötéten magamban, hogy mire jó az egész, mire jó ez az egész. Mire?! És tűkön ültem, mikor bukkan fel B., hogy megvigasztaljon leírhatatlan keserűségemben, és amikor írt, akkor az egyik szemem sírt – a másik nevetett.
Vâlcearól kezdtem el neki International-ozni, rögtön a velencei nyaralásom után. Valósággal rárontottam, hogy legalább öt-tíz percre láthassam. Semmi nem lett belőle. Evidens, kénytelen voltam még könyörtelenebbül szívatni, ezért bevetettem a `nemzetközi kalandjaim`- projektet, ami arról szólt, hogy miközben jövök-megyek a világban, fűvel-fával lefekszek. Más néven a Marquezből inspirálódott rossz lány csínytevései menetet iparkodtam applikálni az adott szitura. Tudtam, mélyen megvet érte, és lenéz azért, hogy mindig keresek és találok mintákat, amikkel azonosulhatok, önigazolásokat, mentségeket a ganéságaimra. Nem volt megállás, a végsőkig fajítottam a helyzetet, a végén mégis én nyivákoltam, milyen csúnyán elbaszódott közöttünk a `viszony`! Azt hiszem, szegény feleannyit nem szenvedett a saját féltékenységétől, mint az enyémtől, és nem siránkozott annyit, mint én, pedig lett volna oka rá elég, a kishúga is meghalt valamelyik évben, mindjárt Szilveszter után, amikor én még javában sister-oztam, csak mert egy alkalommal elmesélte, hogyan csalta meg a kiscsaj a saját barátját, s a srác azután hogyan könyörögte vissza magát a kegyeibe egy hatalmas konyhakéssel fenyegetőzve..
Vâlcean összeszűrtem a levet egy bokszolófélével, eldicsekedtem neki az olasz fickómmal, de miután láttam, hogy esze ágában sincs szóba állni velem, ha nem vagyok szólóban, ijedtemben azt hazudtam neki, hogy az alak már rég meghalt, és rávettem, hogy baszogassa mobilon B.-t, lehetőleg munkaidőben! Lett nagy hepaj ebből is. Menekültem haza, újból két szék között az asztal alatt maradva (Retired, divorced redhead!), feltettem a Facebookra egy fotómat H.-val, s három kerek hónapig, Karácsonyig a legsötétebb hangulatban fetrengtem és öngyilkossággal riogattam mindenkit. Piáltam elszántan, Beer is my best friend!!!, s mihelyt valaki a kezem ügyébe került, egyből ráállítottam B.-re.
Még a legelején mind mondogatták, mondjam meg neki nyíltan, hogy szeretem, csakhogy az nekem egy kicsit se ment. I prefer this means – hajtogattam akaratosan, s űztem tovább a magamét, I persuade on parties, vagyis én csak bulikban tudok összejönni faszikkal, mégpedig csakis akkor, ha seggrészegre iszom magam, mint a Monostoron is J.-vel, aki felnyalábolt, bevitt a szobámba és elvette a szüzességem, amire persze reggel már egyáltalán nem is emlékeztem, csak bámultam bambán az összegabalyodott testünkre és a kifolyt vérre a másnapos bűzben, s abszolút ki voltam akadva!
Azt is a szemembe vágták, hogy ha egyszer nincs semmiféle komoly szándékom, szálljak le arról a szerencsétlenről. Mért, nem komoly, amit csinálok? De akkor menjek el vele randizni! Így semmi se lesz az egészből! S akkor?! Így izgibb! És lesz. Nem tudom, mikor és hogy, de lesz, meg fogom kapni! J.-t is mocskoltam eleget, szerintük, folyton csak lúzereztem, de ahelyett, hogy kerestem volna egy nekem megfelelőbbet, ültem tovább a nyakán addig, amíg ki nem tett, mint a macskát szarni. Meglátom, most is meg fogom kapni a magamét.. Meglehet. Mindegy, Milánót akkor sem hagyom ki. My dearest one.
A szexképekkel meg mit akart vajon, hm?.. Azt, amit én?… Kérdés, meddig kell még tömjem magam dilibogyókkal…
