Huszonegyedik századi tűzijáték

(Twenty-first Century Fireworks)

Egy zöld táj, ahol házak állnak szilárdan
mint a cirkuszi sátrak, amerikai házak, ázott
kölykök szaladnak át rajtuk úszóruhában,
a házban levágott héjú szendvicsek,
ablakok kitárva, csíkos ponyvák kibontva,
családi portrék a falakon és az általános
gyógyszerek a fiókban: a középosztály.

Egy kis tengerpart, mely sziklás és csúf,
azonban a zafír-kék tengerre néz.
A hínár itt nem háborgatja a gyerekeket.
Ez az ő gyermekkoruk. Semmi se
lebeg a tudatuk háta mögött, mint egy ragadós
fenyőtoboz, egy fekete gally a téli havon.
Helyette, emitt egy vagány társaság.

Egy féktelen kerti parti,
ahol bácsikák az ugróasztalon ugrálnak,
nagyon közel táncolnak mások feleségéhez,
mintha megállíthatnák, hogy a nap alábukjon.
Másutt, jeges teával pihen a tornácon az elnök,
a Bermuda kék tengeréről ábrándozik, miközben
kertészét nézi, ahogy metszi a hortenziát.

A jövő még nem jött el. Ez csupán
egy álom, az éjjel szenved a kábulattól
csodaország homokos és sós partján.
Miután felkeltünk, a házak még álltak
a gyep még mindig gyep maradt,
azonban a hínár sűrűbb lett és a móló
végi lámpaoszlop izzója kiégett.

Fényes kések
(Knives of Light)

I
Műtermében, a kifeszített és alapozott vásznon
Bonnard ezüstös papírdarabokat tartva
fogta be a fényt, így tudott a leggyérebb világítású
hotelszobákban vagy barátainál dolgozni.
Mes brillants-nak nevezte a darabocskákat.

Felemelte, majd az ablakhoz vitte, kinézett
a sárga lámpafény félholdjába, csodálkozva
azon, mit alkotott. Odakinn a levelek elfordultak egymástól.

II
Szobám változó fényében állok,
miközben a szél mozgatja a függönyt.
És a szobámból látom.
Az elme egy köves tájkép, melyet pótolni
kell sziklával, tény és való,
de nem mutat túl önnön magán,
mindig is így volt, csupasz, végtelen, tökéletlen,
apró tudásra tesz szert, ügyes dolgok ezek.

Röviden halála előtt Bonnard ezt írta:
Csak most kezdtem el megérteni.
Újra kell kezdenem az egészet.
Az ezüstdarabkák szélnek erednek,
mohó, fényes kések.
Használtak akarnak lenni.

Westporti temetőkert
(Westport Cemetery)

Minden rozsdás nyelv
ládába, földbe hantolva;
vörös trombitavirág

Nagypál István fordításai

 

Please follow and like us:
0
Kategória: Fordítás, Vers. Bookmark the permalink.

Hozzászólások

Email címét soha nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*

  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik