Félhangosan felvisított, majd a pillanat hevében ismét. Nem hitte, hogy ez megtörténhetett egy népes lakóövezetben. Mintha elveszítette volna öntudatát. A szeme előtt lebegő hajpánt viszont ténylegesen eltűnt. Amint körülnézett feleszmélés közben, már csak hűlt helyét találta, s ahogy peregtek a másodpercek, az emléke is kezdett szertefoszlani. Lassan azt sem tudta, hogy nézhetett ki, pedig évek óta várta. Talán pici korától, amióta egyszer hallott róla az unokatestvérkéjétől.
—-Csodával határos történet folytán jelent meg előtte, s már-már azt hitte, fejére teheti ékként, s örökre az övé lesz. Nem úgy történt. Épp akkor szaladt fel a tarka cica a polcra, körbefordult a tejfeles kanna körül, s az eldőlt. A második visítás már úgy hatott rá, mintha visszalépett volna az időben. Mintha már előfordult volna ugyanígy évekkel ezelőtt. Akkor is ott lebegett a hajpánt a szeme előtt, talán kicsit más színárnyalatban, talán kicsit más formában, egy kicsit másképpen. De akkor meg az egér bújt elő a kamra ajtaja mögül, s nagyon ijesztő volt hosszú orrocskájával, vékony átsimuló farkincájával.
—-Így megy ez évről évre. Időnként úgy fordul a szerencse kereke, hogy a régóta áhított hajpánt megjelenik, és sajnálatos módon rövidesen el is tűnik, elvész egy behatárolhatatlan következő alkalomig. Így zajlik évről évre, s talán soha nem is lesz övé az a hajpánt, talán örökké csak kecsegteti délibáb formájában. Még az is lehet, hogy így rendeltetett, hogy mindig csak vágyakozzon utána, de soha el ne érje.
–
