Összegyűjtötte a kéziratait. Még két órája volt az indulásig. Alig várta már, hogy találkozzon a haverjával, Gabival. Ernő a legjobb novellákat válogatta ki. Mindketten novellisták voltak. Sem a vers, sem a regény nem volt a műfajuk. A kispróza volt a szerelmük. Amiben le is tettek az asztalra már valamennyit. Gabi volt az ismertebb, de Ernőnek is megvolt a maga olvasótábora. Tíz novellát választott ki Ernő. Tíz hosszabb elbeszélést. A diplomatatáskájába tette a lapokat, aztán elindult. Csak egy fél kilométerre lakott Gabi, az anyjával, aki most épp nem volt otthon. Ezért is beszélték meg a találkozót. Ernő útközben kimelegedett a nyári hőségben, de hamar megérkezett a barátjához. Csengetett.
—-Mikor felért a másodikra, csorgott róla a verejték. Kopogtatnia sem kellett, Gabi máris nyitotta az ajtót.
—-– Szia! – köszönt lelkesen Gabi.
—-– Szia! – viszonozta ugyanolyan lelkesen Ernő.
—-Gabi bekísérte a barátját a konyhába.
—-– Te laptoppal írsz? – kérdezte Ernő.
—-– Igen. De leginkább vázlatokat.
—-Ernő elővette a diplomatatáskáját, majd a papírokat.
—-– Te tollal írsz?
—-– Ezeket igen. Meg akarom mutatni neked.
—-– Mi jót írtál már?
—-– Ezt mért kérded? Írók vagyunk, nem?
—-Gabi mosolygott.
—-– De. Csak én három évvel idősebb vagyok. Már kicsit kevesebbet írok. Nem olyan nagy már bennem a lendület.
—-Ernő legyintett.
—-– Dehogynem. Még te is fiatal vagy.
—-– De a mi korunkban sok az a három év…
—-– Dehogy sok. Egy nemzedék vagyunk.
—-– Én mégis érettebb író vagyok.
—-– Igen. És ismertebb.
—-Gabi szinte zavarba jött.
—-– Te sem vagy akárki! – mondta.
—-– Na itt vannak a novellák! – mutatta Ernő.
—-Gabi olvasni kezdte. Már az első megtetszett neki.
—-– Ez tényleg jó! – mondta.
—-Aztán olvasni kezdte a másodikat, majd a harmadikat, és így tovább… A hatodiknál megállt, miközben Ernő kíváncsian hallgatott.
—-– Jók, de mindig ugyanaz a séma…
—-– Hogyhogy mindig ugyanaz?
—-– Hát úgy. Ez a hat novella mind szegény emberekről szól. Ha meg nem szegény, akkor koldus. Nincs a novelláid között témailag nagy különbség…
—-– Bevallom, így igaz. Szegény emberekről és koldusokról írok. De miért baj ez? Gazdagokról írjak?
—-Gabi nagyot sóhajtott és a szemeit dörzsölte.
—-– Nem erről van szó, van más téma is… Ha te a gazdagokról írnál egy novellát, akkor a második novellád is ugyanarról szólna… Érted már? Mindig leragadsz egy témánál… És így nincs nagy különbség a novelláid közt.
—-– Értem. Majd a katicabogarakról írok…
—-– Ne sértődj meg, nem kell katicabogarakról írnod!
—-– Nem ez volt a lényege annak, amit mondtál?
—-– Nem. Író vagy, mégsem érted? Írj csak a szegényekről, de ne kezdődjön a következő novellád is már majdnem szinte tiszta ugyanúgy, mint az előző…
—-– És a másik négyet már el sem olvasod? – kérdezte Ernő.
—-– Belefáradtam. De ha akarod, elolvasom – s Gabi kezébe vette a lapokat.
—-– Hagyd csak – vette ki a kezéből Ernő. – Nem erőltetem.
—-– Azért annyi erőm van.
—-– Nem lényeges, azok is hasonló témájúak.
—-– Jól van. Amúgy jól érzed magad?
—-– Igen. Megvagyok.
—-– Na most én mutatom meg a novelláim – és a laptopra mutatott –, ezt olvasd.
—-Ernő olvasni kezdte. Sokkal olvasmányosabb írás volt, tekergősebb szóváltásokkal. Nem volt annyi tőmondat benne, s kidolgozottabb volt.
—-– A tiéd valóban jobb. Sokkal bonyolultabban fogalmazol.
—-Gabi büszke volt magára.
—-– Ezt publikálod?
—-– Szándékomban van – mondta Gabi.
—-– És szerinted az én novelláim közt van közölhető?
—-– Hogyne, a koldusosok, amiket elolvastam, közölhetők.
—-– Akkor elküldöm őket egy-két lapnak.
—-– Na de hogy tetszett az enyém?
—-– Mondtam már, hogy jó. Küldd csak el.
—-Gabi hallgatott.
—-– Most mit vársz? Tapsot?
—-– Jó, igazad van. Elragadtattam magam. De van még itt egy másik is…
—-– Mutasd!
—-Gabi pillanatok alatt előkereste.
—-– Ezt olvasd…
—-Ernő a képernyőre szegezte a tekintetét. Olvasta, olvasta, de nem nagyon tetszett neki.
—-– Kíváncsi vagyok, mi a véleményed róla – sürgette Gabi.
—-– Nem igazán tetszik.
—-– Pedig pont ezzel akartam nagyot mondani.
—-– Igen, látszik is rajta, s éppen ezért rossz.
—-Gabi szemmel láthatóan megsértődött.
—-– Akkor rossz író vagyok – érvelt.
—-– Nem, szó sincs róla.
—-– De… Ha tudnád, milyen sok időt, energiát belefektettem.
—-– Az alapötlet nem rossz. Én nagyon is értem. Csak az a baj, hogy amit mondani akarsz, azzal se tudok egyetérteni… Talán írd újra!
—-– Hát akkor ez a gond! Jó, majd újraírom! – határozta el Gabi.
—-– Most, hogy megbeszéltük a novellákat, mit csinálunk ma este? – kérdezte Ernő.
—-– Neked van valamilyen programod?
—-– Nincs. Azért kérdem.
—-– Én írni szeretnék – mondta Gabi.
—-– Én nem. Én már eleget írtam.
—-– Látod, nincs kitartásod. Ezért nem vagy olyan neves, mint én.
—-– Jó, akkor egyedül megyek moziba.
—-– Mit adnak?
—-– Valami vígjátékot.
—-– Nem vagyok víg kedvemben.
—-Ernő elnevette magát, hogy még a szomszéd is meghallotta.
—-– Éppen azért kellene elmenned!
—-– Nem járok moziba, ezt te is tudod!
—-– Igen. Az utóbbi időben alig adnak valami normálisat.
—-– Te rendszeresen jársz? – kérdezte Gabi.
—-– Dehogyis. Egyedül szoktam néha. Azért akartalak megkérni… Csak írni akarsz?
—-– Nem. Még valamit olvasni is. Meg az okostelefonommal szórakozok.
—-– Ez mind magányos időtöltés. Nem is jársz emberek közé? – kérdezte Ernő.
—-– Mit gondolsz, ki vásárol be? Ki hordja az ebédet? – háborodott fel Gabi.
—-– Jól van na. Ne harapd le a fejem.
—-– Menj csak, és érezd jól magad. Majd egyszer én is elmegyek moziba.
—-– Köszi.
—-Ernő összeszedte a kéziratait, visszatette a diplomatáskájába, s minden jót kívánva elköszönt. Azt nem felejtette el, hogy a koldus-témájú novellákat barátja ösztönzésére nyugodtan kiadhatja a kezéből. Ahogy hazaért, el is küldte őket. Aztán elegánsan felöltözött, és indult a moziba. A sok szomorú téma után ráfért egy kis víg dolog…
–
–
