Stephen Hawking kétségtelenül a leghíresebb a ma élő tudósok közül. Nemrégiben vonult vissza1 a Cambridge-i Egyetem Lucas-féle matematika professzori állásából,2 arról a katedráról, amelyet egykor Sir Isaac Newton neve fémjelzett. Hawkingot óriási tisztelet övezte ebben a minőségében. Őfelsége a Companion of Honour brit rend3 tagságával tüntette ki, egyetemi karrierjét pedig tiszteletbeli címekkel ismerték el szerte a világon.
—-Alakja a kitartó lelkierő szimbóluma lett: több mint negyven éve súlyos mozgásszervi betegségben szenved. Ennek az időszaknak túlnyomó részét tolókocsihoz kötve töltötte, verbális kommunikációra kizárólag egy speciális hangszintetizátor segítségével képes. „Sajátos hangját” világszerte ismerik.
—-Hawking – sok kiváló kollégájával és diákjával együtt – a matematikai fizika határait feszegette. Legismertebb kísérlete a fekete lyukak rejtélyének intuíciószerű megragadása. Munkássága az úgynevezett Hawking-sugárzás előrejelzéséhez vezetett. Amennyiben ezt kísérletileg is igazolják, bizonyos, hogy Nobel-díjjal fogják jutalmazni.
—-Kirobbanó sikert hozó bestsellerével – Az idő rövid története4 – Hawkingnak sikerült az elméleti fizika homályos világát a kávéházi disputák tárgyává tennie (miközben sokan bevallják, hogy a téma meghaladja őket). Könyvét számos hasonló követte, amelyek igencsak széles olvasóközönséget hoztak izgalomba, és a nagybetűs Tudomány bizsergető érzésével töltötték el.
—-Az idő rövid története az univerzum eredetével foglalkozik, következésképpen a Teremtő Isten létezésének problémáját is óhatatlanul fölveti. A kérdést azonban kínosan nyitva hagyja, azzal a sokat idézett befejezéssel zárva rövidre, miszerint ha a fizika rátalálna a „mindenség alapelvére”, „megismerhetnénk Isten gondolatát” (ez az alapelv az a szintézis-elmélet, amely magába foglalná a természet négy őserejét – a gyenge, illetve az erős nukleáris kölcsönhatást, az elektromágnesességet, valamint a gravitációt – leíró törvényszerűségeket).
—-A nagy terv című könyvében,5 melynek Leonard Mlodinow is társszerzője, Hawking visszafogottsága teljesen elpárolog: kétségbe vonja a mindenség isteni teremtésének a hitét. Szerinte az univerzum keletkezését a fizika törvényei magyarázzák meg igazán, nem pedig az Isten akaratára való hivatkozás. Az ősrobbanás – állítja – ezeknek a törvényeknek a szükségszerű következménye volt: „Mivelhogy létezik egy olyan törvény, mint a gravitáció, az univerzum képes arra, hogy megteremtse önmagát a semmiből – és ezt meg is teszi.”
—-Jóllehet a könyv címe – A nagy terv – sokak számára egy Nagy Tervező létezését sugallja, éppen ez az, amit a mű tagadni kíván. Hawking nagyszabású következtetése szerint „A spontán teremtődés az oka annak, hogy a semmi helyett valamit találunk, annak, hogy a Világegyetem létezik, és mi is létezünk benne. Nem szükséges tehát Istent segítségül hívni ahhoz, hogy meggyújtsa a gyújtózsinórt és ezzel működésbe hozza a Világegyetemet.”6
—-Könyvemben nem elsősorban Hawking tudományával kívánok vitatkozni, hanem azzal, amit ebből Isten létére, pontosabban Isten nemlétére vonatkozóan következtetésként levon. Hawking állítását, miszerint a tudomány kimutatja, hogy Isten fölösleges, eget rengető kijelentésként fogadták, ezt azonban aligha tekinthetjük új keletűnek. Más tudósok hasonlóan nyilatkoztak ennél jóval korábban, azt állítva, hogy a körülöttünk levő világ lélegzetelállító, precíz komplexitása teljességgel megmagyarázható az univerzum alapadottságaiból, a tömegből és az energiából kiindulva, vagy pedig az univerzum viselkedését leíró fizikai törvényekkel, mint amilyen a gravitáció. Első olvasásra valóban nehéz megérteni, hogy ezzel a könyvvel mi újat ad hozzá Hawking ahhoz, amit Az idő rövid történetében korábban már elmondott.
—-A nagy terv azoknak az alapkérdéseknek a sorával indít, amelyeket az ember mindig is föltett magának: „Miként érthetjük meg azt a világot, amelynek részei vagyunk? Hogyan viselkedik az Univerzum? Milyen a valóság természete? Honnan ered mindaz, amit látunk? Szükség volt-e a Világegyetemben teremtőre?”7 A felvetett kérdések felcsigázzák az ember képzeletét, és kíváncsivá teszik, hogy megismerje egy ilyen híres embernek, egy elsőrangú tudósnak a metafizika e legmélyebb problémáira adott válaszát. Igazán lenyűgöző, hogy beleshetünk egy nagy elme működésébe, amint éppen azokat a filozófiai kérdéseket feszegeti, amelyeket mi magunk is időről időre megfogalmazunk.
–
A filozófia helytelen szemlélete
Amennyiben arra számítunk, hogy Hawking a felvetett kérdéseket követően filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozik, csalódni fogunk. Hawking ugyanis elutasítja a filozófiát, sőt határozottan kijelenti: „Hagyományosan ezek a filozófia körébe tartozó kérdések, de a filozófia halott. A filozófia nem tartott lépést a modern természettudomány fejlődésével, legfőbbképpen a fizikáéval nem. Ezért aztán a természettudósok váltak a felfedezés fáklyavivőivé a tudás megszerzéséért folyó küzdelemben.”8
—-Eltekintve a filozófiával szembeni alaptalan fölényeskedéstől (ezt a diszciplínát ugyanis tisztelet övezi, és Hawking cambridge-i egyetemén is tág teret szentelnek neki), zavaró, hogy egy olyan tudós, mint Hawking, annyira sincs tisztában a filozófiával, hogy fölismerje: könyvében megfogalmazott kérdései merőben filozófiai természetűek.
—-Engedtessék megjegyeznem, hogy Hawking kijelentése a filozófiáról maga is filozófiai állítás. Nem tudományos megállapítás, hanem metafizikai kijelentés a tudományról. Következésképpen állítása, miszerint a filozófia halott, önmagának mond ellent. Klasszikus példája ez a logikai inkoherenciának.
—-Hawking filozófiához való viszonyulása láthatóan szemben áll azzal, amit Albert Einstein képvisel, aki egyik levelében a következőképpen érvel amellett, hogy a fizikusoknak tanítani kell a tudománytörténetet és a tudományfilozófiát:
—-„Tökéletesen egyetértek önnel a módszertan, valamint a tudománytörténet és tudományfilozófia jelentőségét és nevelő hatását illetően. Azt tapasztalom, hogy manapság nagyon sokan – közöttük szaktudósok is – fák ezreit látták már ugyan, de sohasem láttak még erdőt. A történelmi és filozófiai háttér ismerete lehetővé teszi, hogy megszabaduljunk azoktól a kortárs előítéletektől, amelyek a legtöbb tudóst megfertőzik. Véleményem szerint a filozófiai belátás révén elnyert szabadság különbözteti meg az igazság tényleges kutatóját az egyszerű kézműves-szakembertől.”9
—-Hawking kijelentése, miszerint „a természettudósok váltak a felfedezés fáklyavivőivé”, igencsak magán hordozza a szcientizmus bélyegét: ennek értelmében a tudomány az egyetlen igazságra vezető út. Ez a meggyőződés a szekuláris gondolkodásban új ateizmus néven ismert mozgalom sajátja, amelynek „új” jelzője nem annyira az intellektuális tartalomra, mint inkább arra az agresszív formára vonatkoztatható, ahogyan napjainkban megnyilvánul.
—-Egy olyan nagy kaliberű tudós részéről, mint Hawking, nem a legbölcsebb dolog, hogy miközben lekezelően beszél a filozófiáról, önellentmondásos filozófiai állításba csap át, kiváltképp, ha ezt egy könyv bevezetőjében teszi, amellyel szeretné rögtön az elején meggyőzni a tisztelt Olvasót.
—-A Nobel-díjas Sir Peter Medawar régóta felhívta erre a veszélyre a figyelmet Tanácsok egy ifjú tudós számára című kiváló könyvében, amely minden tudós kötelező olvasmánya kellene hogy legyen.
—-„Egy tudós semmivel sem járathatja le magát és szakmáját biztosabban, mint ha kerek-perec kijelenti (különösképpen, ha semmiféle nyilatkozatot nem várnak el tőle), hogy »A tudomány ismeri, vagy rövidesen meg fogja ismerni a választ valamennyi alapvető emberi kérdésre. Azok a kérdések pedig, amelyek nem válaszolhatóak meg tudományos módon, bizonyos értelemben nem is léteznek, vagy álkérdések csupán, amelyeket csak az együgyűek tesznek fel, és csak a naivak vélnek megválaszolhatónak«.”
—-Később így folytatja: „Az pedig, hogy a tudománynak határa van, abban mutatkozik meg világosan, hogy képtelen válaszolni az olyan gyermekien egyszerű kérdésekre, amelyek a dolgok kezdetére és végére utalnak, az olyan kérdésekre, mint »Hogy kezdődött minden?«; »Mi végre vagyunk itt mindannyian?«; »Mi az élet célja?«.”10 Majd hozzáteszi, hogy az ilyen jellegű kérdések megválaszolásához a képzelet világát megmozgató irodalom és a vallás felé kell fordulnunk.
—-Francis Collins ugyanilyen világosan fogalmaz a tudomány határait illetően: „A tudomány elégtelen ahhoz, hogy választ nyújtson olyan kérdésekre, mint »Miért keletkezett az univerzum?«; »Mi az emberi létezés értelme?«; »Mi lesz a halál után?«.”11
—-Nem kétséges, hogy Medawar és Collins szenvedélyes tudósok. Nem jelent tehát következetlenséget, ha egy magas szinten elkötelezett tudós elismeri, hogy a tudomány nem képes minden kérdést megválaszolni, beleértve néhányat azokból a legfontosabbakból, amelyeket egyáltalán föltesz az ember.
—-Széles körben elfogadott álláspont például, hogy igen nehéz bármilyen alapot találni a tudományban az erkölcs számára. Albert Einstein is világosan látta ezt. Egy nyilvános beszélgetésben, amelyet tudomány és vallás viszonyáról tartottak Berlinben 1930-ban, kijelentette, hogy az emberi szépérzék és a vallásos ösztön „olyan adottságok, amelyek segítik a racionális gondolkodást legmagasabb rendű megvalósításaiban. Joggal beszélhetünk a tudomány erkölcsi alapjáról, annak fordítottjáról azonban nem: az erkölcs tudományos alapjáról aligha eshet szó”. Einstein hangsúlyozza, hogy a tudomány nem alapozhatja meg a morált: „Minden olyan kísérlet kudarcra van ítélve, amely az etikát tudományos formulára kívánja redukálni”.12
—-Richard Feynman, szintén Nobel-díjas fizikus Einstein véleményét osztva állítja: „Még a legnagyszerűbb erő vagy képesség sem szolgál semmiféle útmutatással arra nézve, hogyan használjuk ezeket. A fizikai világ működésére vonatkozó ismeretek tömkelege legfeljebb arról győzi meg az embert, hogy az valamiféle értelmetlenséget hordoz magában. A tudomány nem tanítja közvetlen módon azt, hogy mi a jó és mi a rossz”.13 Másutt megállapítja, hogy „az etikai értékek kívül esnek a tudomány határain.”14
—-Úgy tűnik, Hawking ezt tagadja, és a tudománynak olyan szerepet tulajdonít, amit az nem képes betölteni. Emellett ráadásul filozófiai fejtegetésbe kezd, ugyanis amennyiben a tudományt a végső kérdések magyarázatára használja, mint amilyen az Isten-kérdés is, úgy maga is metafizikát művel. Tévedés ne essék, nem kívánom őt elmarasztalni ezért, hiszen jelen könyvemben magam is váltig ezt teszem. Egyedül az zavar, hogy ő ezt láthatólag nem ismeri el.
—-Vizsgáljuk meg közelebbről Hawking kérdéseinek mindkét listáját! Az első:
– Miként érthetjük meg azt a világot, amelynek részei vagyunk?
– Hogyan viselkedik az Univerzum?
– Milyen a valóság természete?
– Honnan ered mindaz, amit látunk?
– Szükség volt-e a Világegyetemben teremtőre?15
—-A felsoroltak közül a második tudományos jellegű kérdés, sajátos „hogyan” kérdés, amely nem veti fel a végső értelem problémáját. Azonban az első és az utolsó három alapvetően filozófiai kérdés.
—-A kérdések második sora a könyv első fejezetének végén található:
– Miért van valami ahelyett, hogy semmi ne lenne?
– Miért létezünk?
– Miért éppen ezek a törvények érvényesek, miért nem mások?16
—-Ezek szintén a filozófia jól ismert kérdései.
—-A tudomány természetesen egyike azoknak a szemléletmódoknak, amelyek befolyásolják a felsorolt kérdésekre adandó válaszainkat, azonban semmi esetre sem az egyetlen vagy szükségképpen a legfontosabb megközelítés. Jóllehet a filozófia Hawking szemében halott, láthatólag föl is támasztja három kérdés – „az Élet, a Világegyetem és a Mindenség Végső Kérdése” – megválaszolása végett. „Erre próbálunk meg válaszolni ebben a könyvben” – nyilatkozza.
–
Helytelen istenszemlélet
Ha valaki piros lámpánál áthajt a kereszteződésen, és megállás nélkül halad tovább, jó eséllyel újabb piros lámpába fog belefutni. Hawking is így járt ezzel: helytelen filozófiai szemlélete helytelen istenszemlélethez vezette: „Minthogy az ókori ember nem ismerte a természet működését, ezért különféle isteneket gondoltak ki, akik az emberi élet minden részlete fölött őrködtek és uralkodtak” – írja, majd pedig olyan görög gondolkodók esetében, mint a kétezer-hatszáz évvel ezelőtt élt milétoszi Thalész, gondolkodásbeli változásról beszél: „Benne merült fel először az a gondolat, hogy a természet talán következetes alapelveknek megfelelően működik, amely alapelvek megfejthetők. Ezzel kezdetét vette az a hosszú folyamat, amelynek során az istenek uralmának képét fokozatosan egy olyan univerzum képe vette át, amelyet a természet törvényei irányítanak, és amely olyan tervrajz alapján készült, amelyen egyszer majd kiigazodunk”.17
—-Ez a megállapítás azt a benyomást kelti, hogy Isten vagy az istenek eszméje az emberi tudatlanságnak köszönhető. A „rések istene” fokozatosan zsugorodik, ahogyan ismeretünk hiányosságait egyre inkább kipótolják a tudományos magyarázatok, és előbb-utóbb teljességgel el fog tűnni, mint a közmondásos cheshire-i macska ábrázatáról a vigyor.18 A múltbeli tudományos leírásokban még számtalan olyan rés szerepelt, amelyeknek a helyét Isten foglalta el, Hawking azonban azt állítja, hogy ma már a fizika nem hagy helyet Isten számára, mivelhogy az utolsó rést is sikerült betömni, ahol még meghúzhatta magát. Ez az utolsó rés a teremtés pillanatának érthetetlensége. A tudomány a puzzle utolsó darabját is a helyére illesztette, s ezzel az univerzum bezárult körülöttünk.
—-Hawking elméletét csak egy lépés választja el attól, hogy az ateizmust egyenesen a tudományos tevékenység nélkülözhetetlen előfeltételének tekintse. Mindazonáltal vizsgáljuk meg az állításában rejlő igazságmorzsát. Amennyiben abból indulunk ki, hogy létezik egy dörgedelmes, harsogó isten a villámlás jelensége mögött, ahogyan hitték is zömmel régente, úgy dörgés esetén aligha éreznénk indíttatást arra, hogy a hang mögött rejlő mechanizmus kutatására adjuk a fejünket. Csak amennyiben azt feltételezzük, hogy nincsenek ilyenszerű istenségek, leszünk készek arra, hogy tudományos módon kutassuk a természet működését.
—-Bizonyos, hogy amennyiben szabadon kívánjuk kutatni a természetet, fel kell adnunk a természeti erők istenítését. Ez forradalmi lépés volt a gondolkodás történetében, amit – Hawking szerint – a korai görög természetfilozófusok hajtottak végre, mint Thalész, Anaximandrosz és a milétoszi Anaximenész, több mint kétezer-ötszáz évvel ezelőtt.
—-Ezek a gondolkodók nem érték be azokkal a mitologikus magyarázatokkal, amelyekkel Homérosz és Hésziodosz szolgáltak Kr. e. 700 körül. Természetes magyarázatot kerestek a természeti folyamatokra, és le is vontak néhány igen fontos tudományos következtetést. Thalészt úgy tartjuk számon, mint aki háromszázhatvanöt napra állapította meg az év hosszát; előre jelezte a Kr. e. 585-ben bekövetkező napfogyatkozást; mértani módszerekkel kiszámította a piramisok magasságát az árnyékuk alapján; és fölbecsülte a Föld, illetve a Hold nagyságát. Anaximandrosz feltalálta a napórát, az időjárástól független órát is, és elkészítette a világ, illetve az égbolt első térképét. A milétosziak tehát kétségtelenül ott voltak a világ legelső „tudósai” között, noha ezt a kifejezést csak a tizenkilencedik században kezdték használni (William Whewell vezette be).
—-Kérdésünk összefüggésében érdemes megemlítenünk Kolophóni Xenophanészt (Kr. e. 570–478; Kolophón a mai Törökország területén, Izmir közelében feküdt), aki a Málta szigetén található tengeri fosszíliák kutatásában elért eredményei révén vált ismertté, ám ennél is nagyobb hírnevet szerzett a mitologikus világkép kíméletlen elutasításával. Rámutatott, hogy a görög istenszemlélet olyan jellemvonásokat tulajdonít az isteneknek, amelyek az emberek világában igencsak szégyenletesek: a görögök istenei csalnak, lopnak és paráználkodnak. Arra a következtetésre jutott tehát – nem ok nélkül –, hogy az istenek azokra a népekre hasonlítanak, akik kitalálták őket, illetve akik hisznek bennük. Így például az etiópok istene fekete és lapos orrú, a trákoké kék szemű és vörös hajú. Nem kis iróniával jegyzi meg: „Ha a teheneknek, lovaknak vagy oroszlánoknak kezük volna és rajzolni tudnának, mindenik a maga alakjához hasonló isteneket rajzolna.” Xenophanész számára tehát az istenek csupán a gyermeki képzelgés termékei: azoknak az embereknek a gazdag fantáziájából léptek elő, akik hittek bennük.
—-Hasonló nézetet vallott a neves görög atomista filozófus, Epikurosz is (Kr. e. 341-ben született, közvetlenül Platón halála után). Az epikuroszi filozófia névadója a jobb megértés végett kizárta a mitikus megközelítést a természet magyarázatából: „Sokféleképpen előállhat a villám – csak éppen a mítoszokat ne keverjük bele! Ez azt jelenti, hogy megfelelő módon kell értelmezni a jelenségeket, tehát az olyan folyamatok jeleként, amelyeket nem látunk.”
—-A természeti világ működésének kutatása, illetve az istenek kizárása ebből a működésből szükségképpen az univerzum mitologikus magyarázatának alkonyához vezetett, és előkészítette a tudományos fejlődés útját.
—-Nem csak Xenophanész és követői bírálták az ókori világban a politeista világképet, és még csak nem is ő volt az első, aki ezt tette. Évszázadokkal korábban Mózes, a zsidó népvezér – akit Xenophanész valószínűleg nem ismert – óva intette népét „az idegen istenek imádásától”, attól, hogy „hódoljanak előttük, akár a nap, a hold vagy a csillagok előtt”. Később Jeremiás próféta (Kr. e. 600 körül) is kifejtette a természet – a nap, hold és a csillagok – istenítésének abszurditását.
—-Itt jutunk el ahhoz az alapvető tévedéshez, amely, úgy tűnik, elkerülte Hawking figyelmét: búcsút inteni az isteneknek nem jelenti szükségszerűen Isten elutasítását. A kettő nem egy és ugyanaz. Mózes és a zsidó próféták szemében abszurd dolog volt az univerzum bizonyos elemeinek imádása. De ugyanilyen abszurdnak tekintették azt is, hogy ne higgyenek abban a Teremtő Istenben, aki az univerzumot, és benne őket is alkotta, és ne imádják őt.
—-Ők nem vezettek be semmiféle gyökeresen új gondolatot. A görögökkel ellentétben nekik nem volt szükségük arra, hogy megszabadítsák a mindenséget az istenektől, annál az egyszerű oknál fogva, hogy soha nem is hittek azokban. Ami az efféle babonától megóvta őket, az éppen az egy igaz Istenbe, az ég és a föld teremtőjébe vetett hitük volt. Mózes és a próféták tehát az ellen tiltakoztak, hogy ezeket az isteneket bevezessék egy már meglévő monoteista kultúrába.
—-Ez azt mutatja, hogy nem az a bálványimádó és politeista szemlélet volt az emberiség legkorábbi világképe, amelyet Homérosz és Hésziodosz leírt, jóllehet azok a tudományról és filozófiáról szóló könyvek, mint A nagy terv is, amelyek az ókori görögökkel indítanak, erre hivatkoznak, amikor az univerzumnak az istenektől való mentesítését szorgalmazzák. Furcsa módon elfelejtik, hogy a zsidók már jóval a görögök előtt hevesen tiltakoztak az univerzum bálványimádó szemlélete ellen, és ezáltal elhomályosítják azt a tényt, hogy a politeizmus igazolhatóan az egy teremtő Istenbe vetett eredendő hit perverziója csupán. Ezt az elhajlást az egy teremtő Istenbe vetett hit újrafelfedezésével kellett korrigálni, és nem annak az együttes elvetésével. Ugyanez áll a mai helyzetre is.
—-A félreértések elkerülése végett vizsgáljuk meg közelebbről az univerzum görög, illetve héber szemlélete közötti szakadékot, és lássuk meg, mennyire áthidalhatatlan a kettő közötti különbség. Werner Jaeger Hésziodosz Theogóniáját, az Istenek születését kommentálva a következőket írja:
—-„Ha összevetjük ezt a görög elképzelést a világteremtő Erószról a zsidó teremtéstörténet Logoszával, mélyen húzódó különbséget fedezhetünk fel a két nép szemlélete között. A Logosz a teremtő Isten racionalitásának és hatalmának a kifejezője, aki kívül áll a világon, és aki »fiat« szavával létrehívja azt. A görög istenek a világban élnek: az égből szállnak alá a földre. (…) Erósz hatalmas ereje teremti őket, aki szintén a világban van, mint mindeneket létrehozó őserő. Ezek az istenek tehát alá vannak vetve annak, amit mi természeti törvénynek nevezünk. (…) Amikor tehát Hésziodosz felismerése utat nyit a tulajdonképpeni filozófiai gondolkodásnak, az istenit a világon belül keresik – és nem kívül, ahogy a zsidó-keresztény teológiában, amely a Teremtés könyvére épül.”19
—-Figyelemre méltó, hogy Xenophanész, akinek a gondolkodásmódját a politeista kultúra hatotta át, nem követte el azt a hibát, hogy az isteneket összetévessze Istennel, és hogy az utóbbit az előbbiekkel együtt elvesse. Xenophanész hitt az egy Istenben, aki az univerzumot kormányozza. Így nyilatkozik erről: „Létezik egy Isten (…), aki sem alakját, sem szellemét tekintve nem hasonló a halandókhoz (…). A dolgok mögött, erőfeszítés nélkül kormányoz mindeneket.” 20
—-Hawking bizonyára nem kívánja, hogy annak a gyakori szemfényvesztésnek az áldozatai legyünk, amely az Istenre vagy istenekre vonatkozó primitív képzetekre hivatkozva ostobaságként mutatja be a vallást. Azonban szándékosan, vagy sem, összetéveszti Istent az istenekkel. Ez szükségszerűen teljesen hamis istenszemléletéhez vezet: a rések istenéhez, aki a tudomány tágulásával egyenes arányban zsugorodik. Ez egy olyan istenkép, amellyel egyetlen nagy monoteista vallásban sem találkozunk, hiszen ezekben Isten nem a tudományos hiányosságok Istene, hanem a teljes univerzum rendezője. Ugyanakkor ő nem is a deisták istene, aki megadta a szikrát az univerzum elindításához, majd pedig visszavonult, és nem avatkozik be többé a dolgok menetébe. Isten a mindenség teremtője, és annak folyamatos fenntartója is egyben. Nélküle semmi nem volna, s így a Stephen Hawkinghoz és Leonard Mlodinowhoz hasonló fizikusoknak sem volna mit tanulmányozniuk.
—-Nyomatékkal állíthatjuk tehát, hogy Isten az univerzum mindkét részének teremtője: annak, amit értünk, és annak is, amit nem értünk. A legjelentősebb bizonyítékot Isten jelenlétére és munkájára természetesen a mindenségnek az a része szolgáltatja, amelyet értünk. Mint ahogyan egy mérnöki vagy egy művészi munka alkotója iránti csodálat előbbre visz az alkotás megértésében, ugyanúgy a Teremtő iránti hódolat is előbbre visz annak az univerzumnak a megértésében, amelyet ő alkotott.
Visky S. Béla fordítása
–
[Részlet az Isten és Stephen Hawking című könyvből (Koinónia, Kolozsvár, 2016)]
–
1 2009-ben. (ford. megj.)
2 A világ egyik legtekintélyesebb akadémiai státusa, Henry Lucas alapította 1663-ban, II. Károly király erősítette meg. (ford. megj.)
3 V. Károly alapította 1917-ben a tudományos és művészeti teljesítmények elismeréseként. (ford. megj.)
4 A Brief History of Time. London, Bantam Press, 1988. Magyarul többféle kiadásban is megjelent a fenti címmel (Maecenas, 1989; Akkord, 2010). (ford. megj.)
5 The Grand Design. London, Bantam Press, 2010. Magyar kiadás: A nagy terv. Ford.: Both Előd. Akkord, Budapest, 2011. (ford. megj.)
6 I.m., 197.
7 I.m., 9.
8 I.m., 9.
9 A. Einstein 1944. december 7-én írt publikálatlan levele R. A. Thorntonhoz (EA 6-574), Einstein Archívum, Jeruzsálemi Héber Egyetem. Idézi Don Howard Albert Einstein as Philosopher of Science c. írásában: Physics Today, 2005 december, 34.
10 Advice to a Young Scientist. London, Harper and Row, 1979, 31. Lásd a másik könyvét is: The Limits of Science. Oxford, Oxford University Press, 1984, 66.
11 The Language of God. New York, The Free Press, 2006.
12 Einstein szemléletéhez a tudomány és vallás viszonyáról lásd Max Jammer meghatározó munkáját: Einstein and Religion. Princeton, Princeton University Press, 1999. Az idézeteket innen vettem: 69.
13 The Meaning of It All, London, Penguin, 2007, 32.
14 Uo., 43.
15 Stephen Hawking: A nagy terv. 10.
16 Uo., 15.
17 Uo., 20–21.
18 A közmondás eredete ismeretlen. A nevezetes macska Lewis Carroll Alice Csodaországban c. népszerű művének egyik szereplője. (ford. megj.)
19 The Theology of the Early Greek Philosophers. Oxford, Oxford University Press, 1967, 16–17.
20 Hermann Diels – Walter Kranz: A preszókratikusok töredékei (B 23). Berlin: Weidmann, 1952.
–
–
