– egy úszó naplója –
2002. márc. 27, szerda, 52°F
A kormoránok pár hete elmentek, a sirályok nem sokkal később. Sosem volt több, mint féltucat kormorán, sirályok azonban százával. Néha amikor fejest ugrottam, hatalmas felhőként szálltak fel, rikoltozva. Szokásom szerint gyors tempóban a huszonöt méter hosszú korlátig úszom, fejjel a víz alatt krallozva, majd a hátamra fordulok, és lassabban sodródom vissza, miközben az égben, a felhőkben és az időjárásban gyönyörködöm.…
Néhány évvel később Genovában katonáskodtam, ott találkoztam egy lánnyal, aki Silviára hasonlított. Barna volt, mint ő, kicsivel kövérebb és ravaszkás, annyi idős lehetett, mint Irene és Silvia volt, amikor a Morába kerültem. Az ezredes csicskása voltam, akinek egy kis villája volt a tengerparton, és rám bízta, hogy gondozzam a kertjét.…
Iofón, Szofoklész kisebbik fia nemcsak tragédiákat, hanem dalokat is írt. Csinos és könnyű, szerelmes dalokat. Ezeket egész Athén fiatalsága énekelte, csupán Dirke, a kövér fuvoláslány nem akarta meghallani. Pedig hozzá, sőt róla szóltak az epedő dalok. Az ő csípőjének kerekségét, mellének márványát, hajának bronzvörös ragyogását dicsérték.…
(Részlet)
Pao-jü szelleme a Nagy Üresség árnyékmezein kóborol.
A Félelmes Ébredés Tündére hiába fejti meg neki dalaiban
a Vörös Szoba álmát
Kék Drágakő csakhamar teljesen megnyerte kegyét az anyahercegnőnek, aki neki, akárcsak Pao-jünek, minden tekintetben jobban kedvezett, mint többi unokáinak. Mint fénymáz az agyaghoz, úgy kötődtek ketten egymáshoz, s elválhatatlan párrá lettek.…