mindig is az Isten nevében zajlottak le, vagy általában valami képzelt felsőbbrendű lény nevében, akit az emberiség kitalált magának, és megteremtett a saját képére és hasonlatosságára. A régi föníciaiak, mielőtt elvágták foglyaik torkát, éppoly ünnepélyes istentiszteletet rendeztek, mint néhány ezredévvel később az újabb generációk, mielőtt hadba vonultak volna, hogy tűzzel-vassal kiirtsák ellenségeiket.
—-A guineai és polinéziai szigetek emberevői, mielőtt ünnepélyesen felfalnák a foglyaikat, illetve a használhatatlan embereket, mint például misszionáriusokat, utazókat, különböző kereskedelmi cégek ügynökeit vagy egyszerűen csak az odatévedt kíváncsiakat, először is áldozatot mutatnak be isteneiknek, a legkülönbözőbb vallási szertartások közepette. Mivel az ornátus kultúrája még nem jutott el hozzájuk, erdei madarak tarka tollaiból készült koszorúkkal ékesítik az ülepüket.
—-A szent inkvizíció, mielőtt elégette volna áldozatait, ünnepélyes istentiszteleteket és szentmiséket celebrált.
—-A gonosztevők kivégzésénél mindig közreműködnek papok is, akik jelenlétükkel meglehetősen terhére vannak a delikvensnek.
—-A szerencsétlen egyént Poroszországban hóhérbárd alá vezette a lelkipásztor, Ausztriában akasztófához a katolikus pap, Franciaországban guillotine alá, Amerikában villamosszékbe, Spanyolországban egy fotelba, amelyben egy elmés szerkezet megfojtotta, a régi Oroszországban szakállas pópa kísérte a forradalmárt és így tovább.
—-Ezenközben mindenütt a feszülettel manipuláltak, mintha azt akarnák mondani: „Neked csak a fejedet vágják le, felakasztanak, megfojtanak, tizenötezer voltot eresztenek beléd, bezzeg ennek mit kellett kiállnia.”
—-A világháború nagy vágóhídja sem nélkülözhette a papi áldást. Valamennyi hadsereg tábori lelkészei imádkoztak, és tábori miséket celebráltak annak a félnek a győzelméért, amelynek a kenyerét ették.
—-A lázadó katonák kivégzésénél megjelent a pap is. A cseh legionáriusok kivégzésénél is ott volt a pap.
—-Semmi sem változott azóta, hogy a rabló Vojtěch1, aki később a „szent” előnevet kapta, közreműködött a balti szlávok gyilkolásában és kiirtásában, egyik kezében karddal, a másikban kereszttel.
—-Mint a marhák, úgy mentek az emberek egész Európából a vágóhídra, ahová mészáros császárokon, királyokon, elnökökön s más hatalmasságokon és hadvezéreken kívül az összes hitfelekezet papjai is terelték őket, áldásukat adva rájuk és hamis esküt véve tőlük, hogy „szárazföldön, levegőben és tengeren satöbbi satöbbi”.
—-Tábori misét két alkalommal celebráltak. Először, amikor egy csapat kiment a frontra, azután a front közelében, a véres mészárlás és öldöklés előtt. Emlékszem, hogy amikor egyszer egy ilyen tábori misén voltunk, egy ellenséges repülőgép éppen a tábori oltárra ejtette a bombáját, és a tábori lelkészből semmi se maradt néhány véres rongyon kívül.
—-Azután sokat irkáltak a vértanúságáról, miközben a mi repülőgépeink hasonló dicsfényt készítettek a másik oldalon tevékenykedő tábori lelkészeknek. Mi rettenetesen mulattunk ezen, és az ideiglenes kereszten, amelynek a tövébe a tábori lelkész maradványait eltemették, az éjszaka folyamán a következő sírfelirat jelent meg:
Az égbe minket küldtél, s te nem hitted, pajtás,
hogy onnét te is fogsz valamit kapni,
de míg nekünk ígérted, rád pottyant az áldás,
és nem maradt belőled, csak egy pacni.
–
–
[Részlet a Švejkből. Réz Ádám fordítása.]
–
–
1 Prágai térítő püspök a X. században.
–
–
