Ugye, tudják, hogy a kelta mondák szerint minden október 31-én éjszaka keresik fel egykori lakhelyüket az elhunytak lelkei? Az emberek szeretettel várták halottaik szellemét, de irtóztak a nyomukban lihegő démonoktól, boszorkányoktól, zombiktól, akiket megpróbáltak másfelé terelni, ezért félelmetes maskarába öltöztek, azt a látszatot keltve, mintha maguk is szellemek volnának.…
Az újságíró kíváncsian nyitott a szűk szuterénbe. Nyirkos hideg és szívszorító nyomor fogadta. A falak füstösek és repedezettek voltak. Közvetlenül az ajtó mellett rozsdás vaskályha bóbiskolt, pár lépésre tőle ágy, amolyan priccsféle recsegett a nyomorék öreg alatt.
—-– Ballay Zénó vagyok – mutatkozott be a publicista –, a helybeli lap egyik riportere.…
Képzeljünk el egy elégedett embert! Kissé szokatlan jelenség, de úgy látszik, itt-ott még akadnak effélék. Ugyanis Ádám úr pontosan ilyen volt. Körülötte dúlt az infláció, növekedett a munkanélküliség, az energiaválság. Ő mégsem aggódott, örült, hogy van tető a feje fölött, rendes állása, felesége… Ő maga is példátlanul szolid volt, hiszen nem ivott, sohasem dohányzott, munkahelyére pontosan járt, olyannyira, hogy gyakran hozzá igazították a műhely óráját is.…
Török tekintete büszkén cirógatta körül fia karcsú alakját. Kicsit sovány a kölyök, de szívós – állapította meg tárgyilagosan. Apja fia: napbarnított bőr, arányos formák…
—– Gyere a vízbe, apa!
—– Rögtön, fiam, rögtön!
—A férfi mosolyogva nyújtózkodott el a gyepen.…