Van egy emlékem. Már nem emlékszem pontosan, hány éves voltam, de egész biztosan már óvodás lehettem, amikor egy kora tavaszi zuhé után hazafelé tartottunk anyummal a piacról. Lehet, hogy nem fontos, de éppen a rendőrség épülete előtti járdán kerülgettem a pocsolyákat, amikor egy pillanatra elengedtem a kezét, hogy a járdaszegélyig evickélve kikerüljek egy hatalmasnak tűnő tócsát, és megbotlottam az utcaszegély egyenetlen felületén, vagy lecsúszott róla a lábam, már nem tudom, de mindenesetre jó nagyot estem, bele a közepébe.…
Félek a vonatoktól, mert elütötte az egyik szerelmem,
a kerékpártól, mert csak lefelé tudod ezerrel tekerni,
és nem biztos, hogy a kanyarban fog még a kézifék,
a trabanttól, mert két ütemre száguldozni isteni,
de a kanyarban jelentősen hasonlít a motorkerékpárra,
és útjában lehet egy mercinek vagy skoda fabiának,
félek a teli tüdőtől és a tüdőráktól, mert képtelen vagyok
napi negyven helyett jövő héten csak harminckilenc,
majd harmincnyolc, harminchét, és így tovább, cigarettát szívni,
és végül eldobni az utolsót is, és tisztuló tüdővel száguldani,
nyilván mellette semmi szűrő vagy óvszer nélküli,
mert félek a magzattá cseperedő gyerekektől,
és persze félek a nemi úton terjedő betegségektől,
hogy mindig ott van, hogy ki, vagy nem nyalhatod ki,
félek a hangszalaggyulladástól, mert nem üvöltheted
teli torokból, hogy hülye vagyok, s mert a gégerákra emlékeztet,
félek a szerelemtől, pontosabban attól, hogy
nem tudsz szabadon belemenni és szárnyakat kapni,
mint a phaidroszban vagy a lakomában, hogy nem tudsz
a szépet szemlélve, a testtől, a leginkább otthonostól
az idegenbe, az otthontalan kísértésébe szállni,
mert rögtön az apja, a barátnőd vagy a barátja,
vagy akár a barátnőd barátja ugrik be,
de leginkább attól félek, hogy nem viheted át,
persze a fogadban tartva, mint a révész lánya,
a túlsó partra, mert csak online vettél rá jegyet.…