mint megrozzant nyugger motyogom
elmúlik minden mint a gyomorbántalom
önnek megfelelő szerep nem akadt
béla bátyám, nem játszotta ki a nemzeti kártyát
mindig csak a sér-elem, ön csak amolyan sér sziget
nincs harc, nincs védelem
se tűz, se élelem
itt mindenki vár magától valamit
de maga csak: a sötétség nyel el
a nihil csúcsain, szakadékaiban
elbaszott aggastyán.
segítő kéz
hányszor, hányféleképpen változott már
a szépség fogalma
csak a rút maradt meg szépnek
valahol mi mind
tokostól berúgott ajtók
esz-té-ti-ka
belülről zúzott koponyák,
faszok, pinák
testünkkel át egy ismerős-idegen országba
besötétített szobák hullámzása
ragacsos ösztönök írják a sor(s)okat.
–
–
