aki most nem alszik el, feszül.
mögötte üvegek, csikkek
– egy tökéletes ünnep.
egy kicsit elégedett belül.
egy kicsit elégedetlen.
elhagyja valami, feldereng,
most érti, amit senki más,
mintha most értené igazán,
amit csak a hajnalban lehet.
visszanézve nevet magán,
ahogy oldalog a parkon át
repedten a sok vágytól,
semmiből két kézzel hájpol,
isten nevében foglal szobát
a tökéletes éjszakából.
mert mától nyerni fog a bátor.
hisz magának, fel se teszi,
vagy csak reméli, ha kicsit
felenged a bog az átkon:
imatárgynak szentelheti.
most képernyők, üveg, csikk, senki:
lassan atomra tárja partig a háttér.
ma hajlandó a tájba halni. ma ráfér.
most el tud és be tud tekinteni
– amíg vissza nem harap az árnyék.
úgy csinál, mintha már tudná,
értené, amit bontatlan ajándék:
hogy töröl, és uralkodik a játék.
szublimál, mint az árulás,
feszül az éber halánték.
–
[A vers az idén áprilisban a Jelenkor kiadónál megjelenő emlékmű a jövőnek című kötetből van. Részletek itt.]
–
–
