A munkásember hazatért asszonyához. Le sem vetkőzött, csak lefeküdt. Karolina feltételezte, hogy a haverokkal ivott menet közben. Nagyokat horkolt, nem tudni, a fáradtság vagy az ivás miatt-e, az is lehet, hogy mindkettő közrejátszott.
Az asszony varrni kezdett. Eltelt egy óra, Dezső felkelt és kiment a konyhába. Rágyújtott. Karolina meg sem szólalt, csak dühösen varrta az inget. Dezső nem bírta ezt a csendet – úgy gondolta, hogy mivel már vagy három hónapja nem ivott egy kortyot sem, ennyi idő után talán nem lesz rá mérges a felesége. Ám Karolina csak hallgatott, mint a sír.
– Ne sértődj már meg!
– Azt mondtad, többet egy kortyot sem iszol!
– Igen. Azt mondtam.
Mélyet szippantott a cigiből, majd egy bicskával kenyeret szelt s szalonnafalatokat tett rá.
– Most se sok kortyot ittam!
– Alig voltál magadnál, mikor lefeküdtél!
– Ez nem igaz!
Karolina éppen a tűket szúrta a ruhába. Nem figyelt oda férjére. Igazság szerint Dezső sok gonddal küszködött. Csak a Jóisten a megmondhatója, hogy ő vagy Karolina lelkét veri-e jobban a sors.
Dezső ezt nem tudta nézni. Ezt a sértődött arcot. Elővett a zsebéből ötezer forintot és az asztalra tette.
– Tessék! Hogy ne haragudj!
Karolina nem fogadta el. Odébb rakta cinikus illedelmességgel.
– Nem kell? Ennyit ittam!
– Tartsd meg magadnak!
Dezső abbahagyta az evést, fogta a pénzt és megint ment az ivóba. Karolina utána futott:
– Haza se gyere! Jó? – ordította dühösen.
Peti, a tizenöt éves kamasz a szobájában aludt. A hangos ricsajra felébredt és kiállt a folyosóra:
– Mi van apuval?
– Semmi! Menj vissza a szobádba!
– Tudni akarom, hogy mi baja van!
– Az, hogy sokat iszik, de te ezt nem érted!
Peti visszavonult és olvasni kezdett. Dezső késő éjjel tért haza. Karolina már aludt, nem akart veszekedni, nem kelt fel félálmából. Peti éjszaka sírt. Dezső másnap nem ment be dolgozni. Karolina undorodott látni a férjét.
Mikor Peti hazajött az iskolából, nyíltan apja szemébe nézett és azt kérdezte:
– Miért iszol annyit?
Dezső meglepődött a kérdésen, de mindenesetre elszégyellte magát.
–Tudod… az anyád…
– Mi van vele?
– Néha nem értünk egyet.
Peti rideg és igen kesernyés arcot vágott. Azt nem is akarta megkérdezni, miért nem értenek egyet.
– De minden rendbe jön! – mondta Dezső.
– Akkor jön minden rendbe, ha nem iszol!
Dezső felsóhajtott, aztán azt mondta:
– Na eridj játszani!
– Én már nem játszok!
S sértődötten a szobájába vonult. Sokat olvas ez a gyerek, gondolta Dezső, azért ilyen nagyszájú.
Este, amikor Peti már aludt, Dezső átment a szobájába s eltűnődött legújabb olvasmányain. A gyerek Goethét olvasott, és pszichológiát. Dezső elkomorodott. Majdnem elérzékenyülve azt mondta magában:
– Egy ideig most nem iszok!
Teltek a napok és Karolina szemében furcsának tűnt férje viselkedése. Egyik délután, mikor Peti hazajött az iskolából, Dezső kérdezősködni kezdett:
– Hogy megy az irodalom?
– Jól, de nem is szoktad megkérdezni!
– Azért kérdem most, mert nemsokára nagy legény leszel! Nem szeretném, ha buta fiam lenne, én azt szeretném látni, hogy művelt, okos legény válik belőled!
Peti bólogatott.
– Úgy is lesz!
Vacsora idején leültek mindhárman enni, s Karolina megilletődött arccal fürkészte ura arckifejezését. Látta, amit látott. Hogy férje felhagyott az ivással. De Karolina sem volt már kétéves, ahogy mondani szokás. Evés után Dezső leült tévét nézni. Karolina meg azt kérdezte Petitől:
– Mondtál valamit apunak?
– Mit mondtam volna?
– Hát… gondolom, azt, hogy ne igyon…
– Mondtam.
– Ahogy látod, már vagy egy hete nem iszik!
– Hidd el, ez nem miattam van!
Karolina megsimogatta Peti arcát. Dezső meg éppen jót nevetett a vígjátékon. Az asszony odabújt hozzá, így már kettesben nevettek. Peti a könyveit rendezgette és megakadt a szeme a Goethén és a pszichológiai könyveken. Azóta ezeket elő sem vette. Látta, hogy nem úgy hevernek a könyvespolcon, ahogy akkor hevertek, amikor még olvasta. Kezdte érteni a dolgot.
– Hát persze! – kiáltott fel örömében.
S békés szívvel olvasni kezdte őket.
