Amasziszt kezdetben lenézték az egyiptomiak, és semmiféle nagy tiszteletben nem tartották, mert eredetileg közönséges polgár volt, és nem előkelő családból való; később azonban megnyerte őket, de nem szigorúsága, hanem ügyessége által. Számtalan más kincse között volt neki egy lábmosódézsája aranyból, melyben maga Amaszisz és összes vendégei minden alkalommal megmosták lábukat. Ezt tehát összetörte, istenképet csináltatott belőle, és felállította a városban, ahol arra a hely legalkalmasabb volt. Az egyiptomiak a kép elé járulva, nagy tiszteletben tartották. Mikor Amaszisz meghallotta, hogy mit tesznek a polgárok, összehívta az egyiptomiakat, és előadta nekik, hogy a kép a lábmosódézsából készült, melybe az egyiptomiak előbb beleköptek, belevizeltek és lábukat mosták, most pedig nagy tiszteletben részesítik. Hasonlóképpen áll, úgymond, a dolog vele, mint a lábmosódézsával; mert ha ezelőtt közönséges polgár volt is, most azonban királyuk, s meghagyta nekik, hogy tiszteljék és becsüljék. Ilyetén módon nyerte meg az egyiptomiakat, hogy ezek igazságosnak tartották, ha neki szolgálnak. Dolgában a következő rendet hozta be: kora reggeltől addig, amíg a piac megtelik, buzgalommal intézte el a folyó ügyeket, azután pedig ivott, gúnyolta vendégeit, haszontalansággal és tréfával töltötte el az időt. Barátai emiatt aggódtak érte, és e szavakkal figyelmeztették: „Ó, király, nem vigyázol jól magadra, hogy oly nagyon a rossz életbe rohansz. Neked a méltóságos trónon méltóságosan ülve, nappal kellene elintézned az ügyeket; így az egyiptomiak belátnák, hogy nagy embert uralnak, és neked is jobb lenne a híred; most azonban semmiképp sem viselkedel királyilag.” De ő a következőképp felelt nekik: „Akiknek íjuk van, akkor feszítik ki, ha szükségük van rá; mert ha mindig ki volna feszítve, eltörnék, és így nem használhatnák, mikor szükséges volna. Ilyen az emberi természet is. Ha mindig komoly dolgokkal foglalkoznék és sohasem űzne tréfát, észrevétlenül is vagy megőrülne, vagy érzéketlenné válnék. Minthogy ezt tudom, mindkettőnek kijuttatom a részét.” Így felelt barátainak. Különben Amasziszról azt mondják, hogy mint magánember is iszákos volt, és semmiképp sem komoly ember, s ha kifogyott a pénze, hogy igyék és mulasson, körüljárt és lopott. Azokkal, akik azt állították, hogy nála vannak jószágaik, és ő tagadta, elvezették valamelyik közel levő jóshelyhez; és sokszor rajtakapta a jóshely, sokszor azonban megszabadult. Midőn tehát király lett, így cselekedett: ahány isten fölmentette, hogy nem tolvaj, azoknak templomaival nem törődött, és semmit sem adott fönntartásukra; sem meg nem látogatta őket, hogy áldozzék, minthogy semmire sem méltók és hazug jóslatokat adnak; de ahány rábizonyította, hogy tolvaj, azokra nagy gondot fordított, mert igazi istenek és igaz jóslatokat adnak.
Geréb József fordítása
–
[Történeti könyvek, II. 172–174. Forrás: Antik portrék, Kriterion, Bukarest, 1979]
