„Szófogadó tanuló voltam, megpróbáltam, de nem sikerült elérnem, hogy érdekeljen.” Egyenes, nyers válasz arra a kérdésemre, hogy ismeri-e a román irodalmat. Végül minden olyan kísérletemre, hogy megtudjam, milyen hatást tett rá egyik vagy másik könyv a „megpróbáltak” közül, változatlanul ugyanaz a válasz: „Ne haragudjon, nem érdekel.” Aztán lefegyverzően, húsz évének bájával: „Nagyon meg fog vetni?”
—-Adelának igaza van. A román irodalomban akad ugyan néhány figyelemre méltó tehetség, de valóságból merített, lélektanilag kellőképpen megalapozott mű egy sincs. Márpedig a nők nem a stílus kedvéért olvasnak, hanem az életről, vagyis az őróluk tett megfigyelések kedvéért.
—-Egyébként nem rajong az irodalomért (érdeklődése a zenére, a hímzésre és valamelyest a festészetre irányul), és még kevésbé a költészetért. Reális női elméje a költészetet túlzásnak és hamisításnak tartja; nem érti, s ő nyíltan ki is mondja ezt, míg a legtöbb nő titkolja. A fajfenntartásban betöltött, hosszas türelmet igénylő, felelősségteljes szerepük miatt a nők komolyabbak, gyakorlatiasabbak. (Szintről szintre ereszkedve minden a teremtő ösztönre egyszerűsödik.)
—-A nők kevésbé fogékonyak az irodalom művészi oldalára, főként olyan regényeket olvasnak, amelyek nem a művészet, hanem az élet érzetét keltik. Adela számára a Karenina Anna nem stílus és szerkezet, hanem Kitty, Dolly, Anna, Levin, Vronszkij, a köztük levő konfliktusok meg a cselekmény logikai és lélektani kibontakozása.
—-Mint már többször, ajánlottam neki Turgenyevet. Mosolygott, és a nyakába vetett hosszú fátyolkendő szélével játszadozott.
—-– Valaki azt mondta nekem, hogy Turgenyev úgy közeledik a nőhöz, mint egy szentélyhez. (Jaj! valóban tettem ilyen zseniális megállapítást!…) Csakhogy a nők nem szeretik, ha szentélyként közelítik meg őket, térdhajtással és tömjénezéssel, legyen bár a tömjén a legjobb minőségű. Nem vagyunk szentélyek!
—-Vajon ezek a külön nyomatékkal ejtett utolsó szavak csak a regényírónak szóltak, vagy a prókátorának is? Esetleg csak a prókátornak? (Egyes nőket zavarja, ha az, aki szerelmes beléjük, túlságosan csodálja őket. Kapcsolatunk legizzóbb szakaszában Otilia bevallotta nekem egyszer, egy olyan napon, amikor én csapongóbb voltam, ő pedig józanabbul viselkedett, hogy – mivel jól ismeri önmagát – képtelen leküzdeni zavarát, és valami enyhe megvetést érez irányomban, ha túlbecsülöm kvalitásait, s nem létező erényeket tulajdonítok neki.)
—-Majd nevetve hozzáfűzte:
—-– Csak bosszantani akartam. Semmit sem olvastam Turgenyevtől. Sehol sem sikerült hozzájutnom. De el fogom olvasni.
—-Csak bosszantani akart?…
—-Tudva, hogy a nőknek gyengéjük Paul Bourget, inkább csak azért tettem említést róla, hogy kitapasztaljam a lelkivilágát.
—-– Ez csakugyan úgy közeledik a nőkhöz – feltéve persze, hogy gazdag férjük van –, mint egy szentélyhez, de nemcsak a nőkhöz, hanem a szalonjuk bútoraihoz is. Ráadásul a ruhákhoz sem ért úgy, ahogyan állítja. A varrónőm különb szakértő.
—-Egy könyv, amelyet újra meg újra elolvas: a Tartarin.
—-– Megnyugtat, ha rosszkedvű vagyok, ha gondjaim vannak, ha anyám beteg. Ebben a könyvben nincsenek bajok, mindenki boldog. De csak az első kötet ilyen. A többi túlzott, túl tréfás, mókás.
—-Leginkább élvezi Creangă, a tanító írásait. Más szóval, azt az életet és nyelvezetet, amelyet gyermekkorából ismer (mint osztályának minden tagja, ő is csak a paraszti nyelvet és a francia nyelvet tudja jól), meg a nála oly természetes gunyoros szemléletet.
—-Egész részeket tud kívülről a mesemondó művéből, főként párbeszédeket és kivált olyanokat, ahol asszonyok beszélnek. Amikor a szekeres megkérdezi a varatici Evlampia batyusnővértől, miért köti oda a tehenet a saroglyához, bárhova megy, az apáca válaszát – miszerint a remeték odafent a szent Agurán a lelkére kötötték, hogy csak egy tehén tejéből egyék, s akkor nem fog hamar megöregedni – Adela úgy mondja, mint egy tökéletes komika. Az éneklősen elhadart „a remeték odafent a szent Agurán” szavakhoz pedig jámbor arcot vág, nagy keresztet vet, és gyorsan meghajol – mély hódolatképpen a varatici apáca fiatalságát olyannyira a szívükön viselő remeték előtt.
Békési Ágnes fordítása
[A regény egy korábbi részlete itt olvasható]
