(1)
A víz felforrt a poharamban, éppen egy filmet vetítenek benne, aggastyán lányok dorbézolnak, aztán mind összeolvad. A számat átjárja, az orromat, a fülemet is átjárja a fagy, érzem, valahol lent fog kiköpni. Egy vallomás, amelyben a fű se nő, talán csak bokrok, cserjék, duzzadt aljnövényzet, a víz még nem öntött ki, mert ahol kiöntött, ott csupa iszap, nem lehet bejönni. Kék blúzban volt, a gombok megcsillantak a mellén, azt hiszem, levetette, ott hagyta, ott kellett hagynia, ragyogó felsőtesttel végigment az utcán, végig kellett mennie, mert estére már otthon volt, vagyis ott volt, ahol lenni szokott, egy furcsa kirakatban, meglehet, azóta el kellett jönnie, el kellett hoznia a sok poggyászt.
(2)
A macska a jó állat, sok benne a csigolyaragacs, és kiváló a gyomorműködése is; hogy mi mindent meg nem emészt, még a tejet is. A fekete a jó szín, ellentétben a zölddel, ez belátható, most a zöldről fogok mesélni, a levelekről, így többes számban, mert mindig sok van belőlük, bár mint mondják, mind egyedi. Egy levél, amelyik egy pötty rozsdát hord, ott talán épp kiesett valami, egy távolról érkezett üzenet, a széle csipkés, és van négy foga, harapja a levegőt, rengeteg levegőt összeharapdált már. Vitázik az oxigén a klorofillal, a természet enyhe kicsapongása. Mindenre van válaszunk, vissza a macskákhoz. Kutya-macska, macska-egér, összegyűjtött játékaink. Jaj, a papa-mamás kimaradt. Megjön a papa, otthon a mama; kilóra hús, vasalt nadrág, feketeleves.
(3)
Csak nő a fű, de hogy hány meg hányféleképpen azt már nem tudjuk, miért nő, a levelekről sem tudunk eleget, a tűlevelekről végképp nem, miért nő, ha el se szárad. A kövek tisztán a mieink, a geometria fogságában élnek, szenvednek is annak üzérkedéseitől. A fenyőt most nem veszik, talán ha jégkockák lennének, permanens, színeőrző jégkockák. Jól áll a ropogás a kőnek, jól áll a fénynek az eső, halnak a halál, szemnek a béka.
(4)
Kitekintek, látom a holdat, annyira kitekintek, hogy ezt már nem bírják elviselni a szomszédaim, kiáltoznak, jó nagy lesz a zaj, csetepaté, telik a nap. Egy szenvedőt végül is elő lehet keresni, nem egy lehetetlen vállalkozás, megoldása egy házifeladatnak. Súlyos madárléptek, csak úgy reng a föld, látható belőle egy erdő, mellette út, konténerek.
[Szemmel]
Szemmel állok a falnak, halkan lélegzem,
hallom, amint a szomszédaim integetnek,
felülök a csontos pejre, átvágok a szamártövissel
felszerelt legelőn, mire megérkezem, már a fürjek is ott vannak,
apró tojásaikat kínálják, de nem fecsérelhetem az időm,
kiállok az esőbe a vőlegény mellé. Az ő öröme mellett
keresem a magamét is. Szűk fél óra és megtalálom.
Nagymamám helyesli és megajándékoz egy méhkaptárral,
kirázom belőle az egereket, a vőlegény szervezetten védekezik,
a menyasszonyáról szemmel láthatóan elfeledkezett,
nekem kell gondoskodnom róla,
átmentem a kiszáradt folyón, hallgatom a lélegzetét.
