A sokféle lehetőségről, amellyel a könyvek egész gyűjteményét szerezhetjük be

Mivel mindennek rendelt ideje és alkalmatossága vagyon – amint a bölcs Prédikátor VIII. része tanítja -, hadd térjünk rá annak a sokféle lehetőségnek előadására, amellyel szándékunkban, a könyvek beszerzésében, az isteni jóság segít minket.
—-Ámbár ifjúkorunk óta mindig élveztük a művelt és a könyvszerető emberek társaságát, mégis csak amikor a világban előhaladtunk, és ismeretséget kötöttünk a király őfenségével, és ő befogadott minket háza népébe, nyertünk igazán nagy lehetőségeket arra, hogy kedvünkre meglátogassunk minden helyet, és szinte vadásszunk a legkitűnőbb berkekben, a magán-, a köz-, a kolostori és a világi könyvtárakban.
—-Valóban, a királyi kegy folytán könnyű lehetőség nyílt számunkra a könyvek rejtekhelyeinek szabad felkutatására mindvégig, míg a győzhetetlen Fejedelemnek, Anglia fényesen diadalmaskodó királyának, Edwardnak, a Hódítás óta a harmadiknak – akinek uralmát a Mindenható sokáig békében tartsa meg – különböző, először udvari, azután országának közügyeire vonatkozó hivatalait töltöttük be, nevezetesen a kancellári és a kincstartói tisztségeket.
—-Könyvszeretetünknek szárnyas híre csakhamar mindenfelé eljutott, és azt terjesztették rólunk, hogy olyan nagy vágy él bennünk a könyvek, különösen a régiek iránt, miszerint jóindulatunk könnyebb megszerezni egy könyvecskével, mint pénzzel. Mivel az imént mondott, emlékezetre méltó Fejedelem kegye felkarolt minket, használni vagy ártani, előnyére vagy hátrányára tudtunk lenni nagyoknak és kicsinyeknek egyaránt, és adományok meg jutalmak, ajándékok meg ékszerek helyett a szemünknek és szívünknek egyformán kedves, elmocskolódott könyvecskék és megrongálódott kódexek özönlöttek hozzánk.
—-Majd a leghíresebb kolostorok könyvesházai tárultak fel. Megnyíltak a fiókok¹, felpattant a ládák fedele, és a hosszú századokon át sírjukban szunnyadó könyvek kábultan ébredtek fel, és a sötét helyeken rejtőző valamennyi kötet már a szokatlan fény sugaraiban fürdött. Az egykor teljesen ép és sértetlen művek most szakadozottak és mocskosak voltak, egérpiszok fedte be őket, a szú rágása átlyukasztotta, és élettelenül feküdtek. Amelyeknek egykor öltözete bíbor és lenvászon volt, most zsákvásznon és porszőnyegen hevertek, átadva a feledésnek, és a férgek fészkeinek tűntek.
—-Ennek ellenére, ha szerét ejtettük, nagyobb élvezettel ültünk le közéjük, mint jó orvos gyógy- és illatszereinek raktárába, és közöttük megtaláltuk vonzódásunk tárgyát és ösztönző szerét. Ilyen módon a tudomány szent edényei gondoskodásunk és őrizetünk alá kerültek: egyesek ajándékképpen, mások vásárlás útján, némelyeket pedig bizonyos időre kaptunk kölcsön.
—-Nem csoda, hogy amikor sokan azt tapasztalták, az ilyenféle ajándékok nekünk örömet okoznak, önszántukból arra törekedtek, hogy kielégítsék szükségleteinket, főként inkább olyan dolgokkal, amelyeket maguk könnyebben nélkülöztek, mint olyasmivel, amit a nekünk tett szolgálataik révén szereztek. Mi is szívesen gondoskodtunk ügyeik előreviteléről, úgy hogy egyrészt bevételük növekedjék, másrészt az igazság se szenvedjen csorbát.
—-Egyébként, ha arany és ezüst serlegeket, fajlovakat, busás pénzösszegeket halmoztunk volna fel, akkor azokban az időkben gazdag kincstárat rendezhettünk volna be magunknak. De ténylegesen a könyveket és nem a fontokat akartuk, jobban szerettük a kéziratokat, mint a forintokat², és a vékony pamfleteket³ többre értékeltük, mint a telivér hátaslovakat. Ehhez járult az is, hogy ugyanannak az örök emlékezetű, igen dicsőséges Fejedelemnek gyakran voltunk követei, és az ország ügyes-bajos dolgában hol a római Szentszékhez, hol a francia udvarba vagy a világ más hatalmaihoz volt küldetésünk, terhes követségekben és veszedelmes időkben, de mégis mindenüvé magunkkal vittük a könyvek szeretetét, amelyet a mérhetetlen vizek nem tudtak kioltani. Ez ugyanis mint fűszerezett ital⁴ megédesítette összes kóborlásaink keserűségét. Az ügyek szövevényes bonyodalmai és veszélyes nehézségei és a közélet alig járható labirintusai után ez adott lélegzetvételnyi időt, hogy kissé nyugodtabb légkört élvezzünk.
—-Ó, Istenek szent Istene a Sionban! Az élvezet mekkora áradata örvendeztette meg szívünket, valahányszor alkalmunk volt meglátogatni Párizst⁵, a világ paradicsomát, és ott időzhettünk, ahol szerelmünk nagyságához képest a napok mindig keveseknek tűntek! Gyönyörű könyvtárak vannak ott, illatosabbak, mint a fűszerraktárak, van ott mindenféle könyvet tartalmazó viridarium, vannak ott a tudósok lépteitől remegő akadémiai mezők, vannak ott athéni szórakoztató helyek, peripatétikus sétányok, parnasszusi hegyfokok és sztoikus csarnokok.
—-Látható ott Arisztotelész, aki egyaránt mértéket szab a művészetnek és a tudománynak, és akié minden, ami legalábbis a hold alatti világ vonatkozásában a tudományokban a legjobb. Ptolemaiosz ott méri ábrákkal és számokkal a bolygók koncentrikus és excentrikus sugarait és csomóit⁶; Pál ott tárja fel a titkokat; Dionüsziosz, a szomszédja, ott hozza összhangba és különbözteti meg a szent hivatalokat⁷; a szűzi Carmenta⁸ ott adja vissza latin betűkkel mindazt, amit Kadmosz föníciai betűkkel összegyűjtött; ott valóban megnyitottuk kincstárunkat, megoldottuk pénzeszacskóink szíjait, és örömteli szívvel szórva a pénzt, sárért meg homokért felbecsülhetetlen értékű könyveket vásároltunk. Hitvány, hitvány – mondja minden vásárló, de hiába, mert íme milyen jó és milyen nagyszerű összegyűjteni az egyházi hadviselés fegyvereit, hogy meglegyenek eszközeink az eretnekek támadásainak visszaverésére, ha ilyesmik felütnék fejüket.
—-Egészen tudatában vagyunk annak, hogy ezzel a legnagyobb alkalmat ragadtuk meg, mert zsenge korunktól fogva félretéve minden előítéletet, a legkörültekintőbb gondoskodással vontunk magunk köré minden mestert, diákot és a különböző tudományok professzorait, akik elméjük élességével és tudásuk hírével a leginkább kitűntek. A velük folytatott megértő beszélgetésekből vigasztalást nyertünk. E beszélgetéseken, hol az érvelés bizonyító láncsorai, hol a természeti folyamatok és az egyházi doktorok értekezései révén, hol a dolgok allegorikus jelentéséről tartott ösztönző beszédek által, igen kellemesen szórakoztunk, úgy, mint egy gazdag és nagyon változatos szellemi ünnepen.
—-Ilyen embereket választottunk társainknak tanulóéveinkben, ilyeneket lakótársaknak, ilyeneket útitársaknak, ilyeneket vendégeknek asztalunk mellé, röviden ilyen barátokat kerestünk a sors minden forgatagában. De mivel nincs boldogság, amely sokáig tartana, egyszer-másszor elvesztettük a világító fények barátságát, amikor az igazság letekintett az égből, és megérdemelt egyházi előléptetésekben és méltóságokban részesültek. Így történt azután – amit csak helyeseltünk -, hogy saját dolgaik után nézve, kénytelenek voltak távol maradni társaságunktól.
—-Említsünk még meg egy másik igen kényelmes módszert, amelynek segítségével a régi és az új könyvek nagy tömege jutott birtokunkba. Mi ugyanis sohasem vetettük meg vagy néztük le a kolduló rendeknek Krisztusért vállalt szegénységét; ellenkezőleg, őket mindenütt a világon együttérzésünk szíves karjaiba fogadtuk, és a legbarátibb szeretettel rávettük, hogy személyünk iránt odaadók legyenek. Ilyen módon édesgettük magunkhoz és Isten nevében nagy adományokkal kedveskedtünk nekik, mégis mindannyiuknak úgy voltunk jótevői, hogy közben olyanoknak tűntünk, mint akik valamennyiüket külön-külön atyai jóindulatunkba fogadtuk. Ugyanis szorult helyzetükben menedék voltunk számukra, és kegyes támogatásunk sohasem tagadtuk meg tőlük; ezért azután méltók lettünk arra, hogy kívánságaink lelkes támogatói és végrehajtói legyenek cselekedetben és gondolatban egyaránt. Ezért, amikor bejárták a tengereket és a szárazföldeket, bebarangolták a világ térségeit és átkutatták a különböző tartományok egyetemeit, felső iskoláit⁹, a jutalom egészen biztos reményében azon buzgólkodtak, hogy kívánságaink teljesítsék.
—-Milyen nyulacska maradhatna rejtve ilyen éles szemű vadászok között? Milyen halacska menekülhetne el az ő horgaik, hálóik vagy hurkaik elől? E szaglászóknak semmi sem kerülhette el figyelmét, a szent Isteni Törvény gyűjteményétől kezdve egészen a tegnap hamis következtetéseit tartalmazó könyvecskékig. Ha a keresztény hit forrásánál, a szentséges Római Curiában elhangzott egy áhítatos beszéd, vagy valamilyen különös kérdést új érvekkel szellőztettek meg, ha a párizsi alaposság, amely mostanában inkább az antikvitás tanulmányozásán, mint az igazság mélyreható felderítésén buzgólkodik, ha a régi idők fényeitől megvilágított, mindig az igazság új sugarait lövellő angol találékonyság valamit létrehozott a tudomány gyarapítására vagy a hit megvallására, az mind azonnal, még frissen, anélkül, hogy valami fecsegő összezagyválta vagy valami szellemeskedő megcsonkította volna, áramlott fülünkbe, és a legtisztább borsajtóból egyenesen emlékezetünk agyaghombárába áradt, hogy megtisztuljon a seprőtől.
—-Valahányszor, történetesen, azokba a városokba vagy helyekre tértünk be, ahol az imént említett kolduló barátok kolostorai vannak, nem restelltük meglátogatni könyvtáraikat¹⁰ és könyveiknek bármilyen más tárát; valóban, ott a legnyomasztóbb szegénységben a bölcsesség igen drága kincseit találtuk felhalmozva. Batyuikban és szatyraikban nemcsak az urak asztaláról a kutyák számára lehullatott morzsákat találtunk, hanem kovásztalan oltári kenyeret, az angyalok kenyerét, amelyben minden benne van, ami élvezetet okoz, sőt Józsefnek gabonával telt hombárjait is, Egyiptom minden készletét és a legdrágább ajándékokat, amelyeket Sába királynő vitt Salamonnak.¹¹
—-Ezek az emberek, mint a hangyák, szüntelenül betakarításra gyűlnek össze¹², s mint okos méhek állandóan gyártják a mézsejteket. Ezek Bésaleélnek utódai¹³ abban, hogy kigondolnak minden lehetőt, amit aranyban, ezüstben vagy drágakőben az egyház templomának felékesítésére meg lehet csinálni. Hozzáértő hímzők ők, akik elkészítik a főpap felső palástját és efodját¹⁴ és a papok összes különféle ruháit. Ők készítik a vászonfüggönyöket, a palástot, a vörösre festett kosbőröket¹⁵, amelyekkel felékesítik a hadakozó egyház szent sátorát. Ők a földművesek, akik magot vetnek, a gabonát cséplő ökrök, a zengő kürtök, a Fiastyúk ragyogó csillagai, a saját pályájukon maradó, Siserával folytonosan harcoló csillagzatok¹⁶. És hogy tisztelet adassék az igazságnak, és ugyanakkor ne befolyásoljon senki ítélete: bár ők csak az imént, a tizenegyedik órában mentek be az Úr szőlőjébe, amint a tőlünk oly nagyon szeretett könyvek fennebb, a hatodik fejezetben elfogódottan kifejtették, mégis az alatt a rövid óra alatt többel gyarapították a szent könyvek állományát, mint az összes szőlőműves együttvéve. Pál nyomába léptek, aki elhivatását tekintve a legutolsó, de az igehirdetésben a legelső volt, és másoknál sokkal nagyobb területen terjesztette Krisztus evangéliumát¹⁷.
—-Miután ránk ruházták a püspöki rangot, magunk mellé vettünk közülük néhányat mindkét rendből, vagyis a prédikátorok és a minoriták rendjéből¹⁸, mint személyi kísérőket, családunk vendégbarátait, erkölcseikben meg tudományukban jeles férfiakat, akik fáradhatatlan buzgalommal szentelték magukat a különböző könyvek javítására, magyarázatára, fedőlapokkal való ellátására és kompilációjára.
—-Noha kétségtelen, valamennyi szerzetes sokoldalú közreműködésével szereztük egybe mind az új, mind a régi műveknek igen gazdag gyűjteményét, mégis itten, megérdemelten, külön dicsérettel illetjük a prédikátorokat, mert úgy találtuk, hogy az összes papi rendűeken túlmenően, féltékenység nélkül, igen segítőkészek voltak, és áthatva valamilyen isteni nagylelkűségtől, a világító bölcsesség nem kapzsi, hanem alkalmas birtokosainak bizonyultak.
—-Mindezeken a fentebb tárgyalt alkalmatosságokon kívül szert tettünk a papír- és a könyvárusok ismeretségére, nemcsak azokéra, akik saját hazánkban laknak, hanem azokéra is, akik elszórtan élnek a francia, a német és az olasz honban. Mivel pénz bőven folyt hozzájuk, őket sem a távolság nem akadályozta, sem a tenger háborgása nem riasztotta el, és a pénz sem hiányzott költségeik fedezésére, hogy el ne küldjék vagy el ne hozzák az általunk kívánt könyveket. Mert bizonyosak voltak benne, hogy a belénk vetett reményükben nem csalatkozhatnak, de nálunk bőséges, kamataival együtt járó viszontszolgálatra találnak.
—-Végül, a mi szívélyes, mindenki szeretetét külön-külön megnyerni akaró barátságunk nem hanyagolta el a vidéki iskolák rektorait, a műveletlen gyermekek tanítóit sem¹⁹. Ellenkezőleg, valahányszor alkalom adódott, bementünk kis kertjükbe, talpalatnyi földjükre, és a felszíni jó illatú virágokat felszedtük, a már senyvedt, de a tanulók számára még hasznos gyökereket kiástuk, s ezek megtakarítva utálatos nyerseségüktől, az ékesszólás adományával képesek meggyógyítani a szív ütőereit. Az ilyen dolgok tömegében találtunk néhányat, amelyek nagyon megérdemelték a helyreállítást. Ha ezeket gondosan megtakarítjuk és kiszabadítjuk az idő álarca alól, az éktelenítő rozsdától, méltók arra, hogy ismét visszanyerjék kellemes külsejüket. A szükséges eljárásokat alkalmazva, az eljövendő feltámadás mintájaként, felélesztettük, valahogyan új életre keltettük és meggyógyítottuk őket.
—-Egyébként nálunk, udvarházainkban, mindig nagy számban voltak másolók, írnokok, korrektorok, könyvkötők, illuminátorok és általában olyanok, akik haszonnal verítékezhettek a könyvek szolgálatában. Végül, mindkét nembeliek, minden rendűek és rangúak kopogtatására, akiknek a könyvekhez valamilyen közük volt, szívünk ajtai nagyon könnyen megnyíltak, és kegyünk ölén kényelmes pihenőhelyet találhattak.
—-Azokat pedig, akik könyvet hoztak, úgy bocsátottuk be, hogy a korábban jövők tömege ne csökkentse a később érkezők szívélyes fogadását, vagy az előző nap gyakorolt jótéteményünk ne befolyásolja előítéletesen a mait. Ezért a tőlünk felemlített valamennyi személyt a könyvek vonzására szolgáló mágnesekként használtuk fel szüntelenül, és így hozzájutottunk a tudomány edényeihez, és a legjobb könyvek a legkülönfélébb utakon hozzánk szállingóztak. Ez az, aminek elbeszélésére ebben a fejezetben vállalkoztunk.
–

–
Bodor András fordítása

[A könyvek szeretete című könyv nyolcadik fejezete.]

Please follow and like us:

0