A rejtőzködő Milliomos elbeszél

A Milliomos könyve[1] ismerősen ismeretlen utazás Ștefan Bănulescu különbejáratú Romániájába. Történetek sora az ország déli részéből, talán a 20. század kezdetéről – az Isten háta mögötti Metopoliszról.

Metopolisz a legendák és a képzeletek városa: nemcsak a hely kitalált, Románia tulajdonképpeni földrajzát és történelmét illetően, de minden benne megelevenedő történet, alak, életkép is annak tűnik. A történeteket a Milliomos tolmácsolja, aki metopoliszi lakos ugyan, a várostól azonban kissé távol él, egy fennsíkon, amelyet egyszerű lazasággal „az én fennsíkomnak” nevez. Ebből a tisztes távolságból ismerkedünk meg a várossal, amelyet a regény szereplői teremtenek meg az előszeretettel szövögetett legendák sokaságából. Maroszin Tábornok, a Vörös Kanca, Bazacopol, Harats, Fibula, Lăscăreanu-a-Megalázott stb. – mind szereplők és mesélők egyben, egymás életét szövik, beszélik. A Milliomos hangja köti össze és feszíti egymásnak a városlakók szólamait, miközben ő maga elegánsan háttérbe vonul. És miközben azt hisszük, hogy a Milliomos könyve a Milliomosról (is) fog szólni, az elbeszélőről vajmi keveset tudunk meg. A Milliomos elbújik a legendák, történetek mögé, és mindvégig láthatatlan marad.

De tulajdonképpen minden láthatatlan. A szereplőket csúfnevek védik – a város- és környékbeliektől származnak ezek, és ugyanígy átkeresztelődnek a városrészek, a környező dombok, szigetek és folyók is. Az átkeresztelés és névvel való felruházás gesztusa alkotói magatartást sugall: a valóság megismerhetetlen fikcióvá válik. A képzelet általi alkotás több szinten történik: Bănulescu kitalálja Metopoliszt, ezt a kitalációt pedig először beleékeli a realitásba, majd elidegeníti attól. Soha nem érthetjük meg igazán Metopoliszt és a hozzá kapcsolódó történelmet, hiszen azt a legendák által védik a városlakók. Ugyanígy maga az írói gesztus is végeredményben értelmezhetetlen: a Metopolisz egy tetralógia első része, amely ugyan a folytatás ígéretével ér véget („Itt végződik Metopolisz könyve, és elkezdődik Dikomészia könyve.”), de aztán  végérvényesen befejezetlen marad. Hiányoznak a további láncszemek, és így a könyv az olvasót a várakozás bizonytalanságában hagyja.

A Milliomos könyve 1977-ben íródott, a kommunista rezsim ideje alatt, és emiatt talán keressük benne a rendszerre vonatkozó rejtett utalásokat, próbáljuk megfejteni a csúfnevek értelmét, és értelmezni szeretnénk a saját korszakának kontextusában. Azonban nem kulcsregényről van itt szó: a Metopolisz inkább mesébe illő város, ahol mágikus alakok elevenednek meg, és élnek csodálatos életet. A legprofánabb történés az ún. évüzérkedés, amely során vállalkozók felvásárolják az elszegényedett öregek utolsó éveit annak fejében, hogy a haláluk után ők kapják meg majd a birtokaikat. De még ezek a tragikus események sem kapnak életszagot: az elbeszélő Milliomos higgadt hangneme és beszédstílusa elidegeníti, az esetekhez kapcsolódó mesébe illő mozzanatok pedig stilizálttá teszik a történeteket. Ráadásul az elbeszélő kívülállóságához sem kapcsolódik semmiféle reflexió, a Milliomos érzéketlenül szemléli a történéseket. Ezáltal az olvasó sem éli meg másként azokat, mint jól kitalált és megírt legendákként, amelyeket valóban öröm és élvezet olvasni, utána azonban üresen maradunk. Ez a könyv mintha nem akarna semmit mondani ezeken a legendákon kívül, megelégszik a fordulatos történetekkel és olvasmányos mondatokkal. Kivétel a Vörös Kanca gyermek- és lánykorának leírása – ez az egyetlen rész, ahol egy valóságos emberi sors tárul fel, egy feszültséggel és titokkal teli fiatal lány nővé válása. A rendkívül érzéki, szívszorító történet azonban nem folytatódik, és bár a Vörös Kanca később is felbukkan, rá sem ismerünk. Az immár érett nő ugyanolyan egysíkú és élettelen, mint a regény többi szereplője.

A csodálatos Metopoliszban az igazi csoda tehát csak egyszer történik meg. Ezért érdemes elolvasni, de ugyanez a könyv buktatója is. Ha egyszer megtörtént, miért nem történhet meg minden felelevenített legenda kapcsán is? Miért nem lehelt életet az író mindenik történetbe és mindenik figurába? A lehetőség ott van benne, mégsem teljesedik ki. Talán ezért nem készült el a többi három könyv.

 


[1] Bookart, Csíkszereda, 2011. Ford. Demény Péter.

Please follow and like us:
0
Kategória: Recenzió. Bookmark the permalink.

Hozzászólások

Email címét soha nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*

  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik