Nem tudnám egész pontosan megmagyarázni, de úgy érzem, hogy a városok, sőt országok történelme, szelleme, sajátos múltja és jelene valahogy a tereken él és hat leginkább. Hiszen – hogy most már ne csak a benyomások, hanem a közismert tények a posteriori segítségét is igénybe vegyem – itt, a tereken zajlott legtöbbször, leginkább a közélet, a végeredményben legfontosabb közösség élete, itt pecsételődtek meg nagy fordulatai a történelemnek, itt születtek (persze nem kizárólagosan) korszak- és stílusalkotó épületek, itt szökkentek tornyok az ég felé, itt fogant meg sok minden abból, amit – legalábbis európai szemmel – kultúrának nevezünk.…
Bălțătești… Vásári összevisszaságban épült házak a Piatrából jövő országúton, mely a vízmosások között kígyózva girbegurbán kettészeli a falut és Tîrgu-Neamțuluiba tart a puszta vidéken.
—-Sok ember, mind szórakozni szeretne, és nem tudja, hogyan. A hölgyek – tüntetően dologtalanul – háziruhában, hajadonfőtt járnak… Az urak bokavédőben és vízhatlan sapkában, erélyesen marokra szorított s merev, feltartott állukig emelt alpenstockkal1 felfegyverkezve mennek át a szállóval szemközti postára.…
Álmomban ajtót rajzoltam
a köztünk magasló áthatolhatatlan
megnemértés-falra, és kitártam
előtted, hadd gyere be az életembe
legalább még egy percre, mire
mondtad, úgyis csak egy perced van,
aztán amikor nem figyelve oda
kritizálni kezdted ezt a borzasztó
rendetlenséget, ami csak
azóta van, mióta te nem vagy,
gyorsan becsuktam és kiradíroztam,
hogy többé ne tudj kilépni.…