A húgom
Már nem él. Nem történt csoda.
Földet ért. Amíg a levegőben volt,
még hihettük, hogy nem ér földet.
Valami közbejön, szárnyai nőnek,
megváltoznak hirtelen a fizika törvényei,
közbelép Isten, angyal, egy földönkívüli,
vagy a felismerés, hogy az egész csak
egy vita, rossz körülmény nyomán lecsapódott álom,
akármi, ami megállítja, eltéríti, vagy visszafordítja
a folyamatot. De ilyen csak az amcsi
filmekben van. Elképzelni se
merem, mégis muszáj, ahogy
belecsapódik az aszfaltba,
roppan, törik, szakad, vérzik,
már nem él. A koporsóban fekvő
preparált bábu nem ő,
felfoghatatlan, az mennyire nem
a valóság.
Téma
A témát kimerítettük,
de nem kielégítőn.
A megoldás elmaradt,
vagy várat magára.
Kimerülten más-más
felé nézünk, mint akik
kiutat keresnek egymás
elől. Menjünk, vagy
maradjunk-e még –
de nem szavakkal
nem pillantásokkal,
nem gesztusokkal,
vagy bármilyen más
jellel adjuk ezt egymás
tudtára, s nem is az,
hogy „ott van a levegőben”,
hanem kézenfekvő
most már valamit lépni.
Csak tudnánk, ki kezdje.
–
–
