Emlékszem, nagyon hideg volt aznap. A baglyok összebújva karmolászták az ereszcsatornát. Hátborzongató egy állat a bagoly. És az a fémes hang… Néha még most is hallom, éjjel arra ébredek, hogy egy óriási fekete madár idegesen kapirgál a házunk tetején. De ez most nem lényeges. Én arról az estéről szeretnék beszélni. Csak arról.
—-Már mindenki aludta a maga kis álomtalan hétköznapi álmát, mikor úgy döntöttem, járok egyet a házban. Persze, csak halkan, ahogy nekem járni illik tisztességes otthonokban. Én nem verem fel a csendet, ha nem muszáj. (Nem vagyok én bagoly, hogy örökké bosszúságot okozzak az embereknek.) Első utam a konyhába vezetett. Éjjel különösen szeretek a konyhában üldögélni, főleg csütörtökönként. Megnyugtató érzés a zsírszagtól elnehezedett levegőben felidézni egy finom ebéd emlékét. És azokat a csókokat… Barangoltam az emlékeim között, és próbáltam „újraélni” őket. Egyre többször merül fel bennem az a viszkető gondolat, hogy elmondok mindent a feleségemnek, egyszer úgyis rá kell vegyem magam. A feleségem jó asszony. A szülei többször a lelkemre kötötték, hogy gyöngéden és őszintén bánjak vele.
—-Míg a konyhában üldögéltem – közben felbontottam egy palack bort –, arra gondoltam, fel kéne kapcsolni a villanyokat, az összeset a házban. Hadd ébredjen fel mindenki, majd azt mondom, véletlen volt, nem így terveztem, meg ilyen süket szövegeket. Fantasztikus lett volna látni, ahogy toporzékolnak az ágyuk mellett és a sötétségért könyörögnek.
—-A bortól össze-vissza csapongtak a gondolatok a fejemben, ezért vágtam magamnak egy szelet kenyeret, és ismét a múltkori csütörtök lett úrrá rajtam. Miközben vajaztam a kenyerem, egyre jobban felerősödött bennem a világosság utáni vágy.
—-Sok időbe telt, míg végre rávettem magam, hogy a tettek mezejére lépjek.
—-Határozott léptekkel indultam el a szobám felé. Óvatosan kinyitottam az ajtót, és felkattintottam a villanyt. Hatalmas világosság lett.
—-– Szervusz, már megint én vagyok – mondtam.
—-De ahelyett, hogy ő is üdvözölt volna, lelkiismeretes ember lévén kiugrott az ablakon. A nagy csattanástól szétrebbent a hatalmas kuvikhad. Hátborzongató egy állat a kuvik. Én mondom, igazi halálmadár.
–
–
