A lisztet öntsük egy kupacba az asztalra – a Nonna Calzinótól örökölt öreg tölgyfa asztalra, melynek felülete a sok-sok évnyi használat során csodaszép, csillogó fényesre csiszolódott. Ne vegyünk túl sok lisztet, de túl keveset sem – épp eleget. Jóféle durumlisztet, melyet a Mascali-beli Papa Grazzi őrölt finomra. A lisztbe szórjunk egy jó csipet tengeri sót. Adjunk hozzá pár friss tojást meg néhány tojássárgáját a liszt mennyiségének megfelelően, aztán egy kis jóféle olívaolajat meg egy egész kevés hideg vizet.
—-A folyékony hozzávalókat keverjük a lisztbe, míg sima tésztát nem kapunk. Ne ijedjünk meg, ha a tojást sikamlósnak érezzük – ez így természetes. Dolgozzuk jól össze, és a tenyerünk alsó részével dögönyözve alaposan gyúrjuk meg.
—-Addig gyúrjuk, míg a karunk sajogni kezd, és a két lapockánk közt megjelenő izzadságcseppecskék szépen legurulnak a hátsónkig. Mondanom sem kell, hogy mindez a télre érvényes, hiszen nyáron az emberről csak úgy ömlik a verejték, végig az arcán meg a nyakán; a ruhája csuromvíz lesz, és az izzadság kövér cseppekben hull a konyhakőre.
—-Amikor a tészta már sima és rugalmas, kenjük meg egy kevés olajjal, takarjuk be nedves konyharuhával, és hagyjuk pihenni, mert igen-igen elfáradt szegény. Amíg a tészta pihen, átfuthatunk egy divatlapot, hogy tájékozódjunk a szezon legfrissebb darabjait illetően, vagy kinézhetünk az ablakon – odakint, az utcasarkon a fiatalka Maria flörtöl épp a postással, Fredo biciklizik el a ház előtt, odébb pedig egy csapat kóbor kutya menekül a sintér elől – egyszóval nézzünk körül, hisz mindenütt zajlik az élet!
—-Ezután már elkezdhetjük nyújtani a tésztát. Az asztallapot enyhén lisztezzük be, és a tésztát osszuk nyolc egyenlő darabra. A cipókat egyenként, a sodrófa egyenletes görgetésével nyújtsuk téglalap alakúra, egészen addig, míg olyan vékony nem lesz, mint a kés pengéje – azé a késé, mely Bartolomeo torkát elvágta. Úgy szalad bele szép, fiatal húsába, mint coltello1 a hideg zsírba.
—-A tésztalapot vízszintesen szeljük ketté, vessük át egy rúdon, és hagyjuk öt percet szikkadni. A többi tésztacipóval ugyanígy járjunk el – végül tizenhat lapot kell kapnunk. A lapokat hosszában vágjuk csíkokra, méghozzá a lehető legvékonyabbra, majd a csíkokat is hagyjuk további öt percet szikkadni. A kész spagettit érett paradicsomból, friss bazsalikomból, fényesen csillogó padlizsánból meg ricottából készült, ízletes mártással aztán elfogyaszthatjuk ebédre – nagyjából akkortájt, mikor a hivatalnokok, akrobaták és böllérek hazatérnek sziesztázni, és a nyugtalan város pár órácskára elszenderedik.
—-Bartolomeo halála után éjjel-nappal tésztát készítettem. Úgy vonultam vissza a konyhába, ahogyan más nők a zárdába – mint Pasquala Tredici tette, amikor szerelmét, Robertót felöklelte egy bika.
—-Mindig is szenvedélyesen szerettem főzni, de azokban a napokban valóban csak a konyhában leltem menedéket. Sokáig, nagyon sokáig nem tértem vissza a mindennapi életbe a cucinából, a magam választotta száműzetésből. Gyászomat főzéssel, főzéssel és még több főzéssel igyekeztem enyhíteni.
—-Akkoriban a családommal éltem egy tanyán az Alcantara-völgyben, a castiglionei citadella tövében, Szicília északkeleti csücskében, nem messze a nagy tűzhányó lejtőitől.
—-Az Alcantara-völgy messze földön híres termékenységéről: olajbogyói zamatosabbak, narancsai lédúsabbak, disznói kövérebbek, mint bárhol másutt. A föld gazdagsága az itt élő embereken is megmutatkozik: itt a népek többnyire erősek, egészségesek és életvidámak.
—-Nem kerülte el az utazók figyelmét férfiaink férfiassága és asszonyaink termékenysége sem; mifelénk a családok népesek, és mind az emberek, mind az állatok igen nagy hévvel párosodnak.
—-Különös módon az alcantarai nők körében legalább olyan gyakori az ikerszülések száma, mint az itteni kocák közt: temérdek kettős, hármas, sőt négyes iker születik, a helyi iskola padjaiban pedig csak úgy sorakoznak az egyforma kis pofikák. Olyannyira hozzászoktunk már a két vagy három példányban megjelenő béresek, háziasszonyok és kecskepásztorok látványához, hogy ezen a jelenségen már csak az idegenek csodálkoznak. Ám mifelénk nemigen járnak idegenek.
—-Azt beszélik, hogy a mi termékeny völgyünkben az emberek ágyékában lángoló tüzet bizonyosan a közelben emelkedő hegy gyomrában forrongó láva táplálja. A tűzhányó, mely már évmilliók óta lövelli magából az éltető erőt, önnön lejtőit vaskos, fekete lávával borítva, varázserővel ruházza fel a lábánál nyüzsgő élet minden formáját.
Bárány Borbála fordítása
–
[Részlet a La cucina c. regényből. Ulpius-ház Könyvkiadó, Bp., 2003.]
–
–
1 Kés.
–
–
