Az oltár mögött papírok lógtak ki több tucatnyi mélyedésből, kivéve azokat, amelyek üresen álltak. Azonban a jobb felsőben és a bal alsóban egy-egy urnát tartottak. A felső fekete alapon vörös formákkal, az alsó vörös alapon fekete figurákkal volt kifestve. Az egyiken egy sas védi a fészkét, míg a másikon egerek csoportja küzd egymás ellen. Szürkepolisz két szimbóluma. A rágcsálók és a madarak. Annak ellenére, hogy egyik a másiknak táplálékul szolgál, úgymond ellenségek, Szürkepoliszban mégis megférnek egymás mellett. Talán éppen ezért lehetnek üresek az urnák?
—-Erik azon tűnődött, miközben szeme ide-oda járt az urnákon és a papírokon, hogy mi vette rá az állatokat, hogy kiegyezzenek? A természet nem válogat, megvannak a szabályai. A kisebb élőlényeket megeszik a nagyobbak. Amikor körbenézett, rájött, hogy a kápolnában lévő állatokat jól ismeri, a saját világában eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek, itt azonban mindenkire volt egy közös jellemző: szürke volt mind. Bár az egerek, galambok és a csincsillák között találhatók szürke egyedek, Erik barátai mégis különböztek tőlük. Ugyanis ezek a fajok nem léteznek. Máshol.
—-Ennek ellenére azért jöttek ilyen messzire a föld mélyére, hogy olyan dolgok után kutassanak, amelyek mesékben és legendákban élnek. Ráadásul itt még joguk sincs a létezésre.
—-Erik számára nehéz volt elképzelni, hogy egy nem létező ír manó hogyan tudna segíteni nekik egyáltalán. Azon is meglepődött, hogy meg se gyanúsították az ablak kitörésével, pedig ő az egyetlen idegen a városban jelenleg. Bár nem volt oka, hogy kitörje. No és persze a bizalom. Nem mutogattak egymásra, nem vitatkoztak azon, melyikük is volt. Higgadtak voltak. Erik számára nem csupán furcsa érzés volt, hanem egyszerűen félelemmel töltötte el. Hátborzongató – mondta magában.
—-Nem úgy mentek a dolgok, ahogy azt megszokta az ember. Eriket teljesen elbizonytalanította. Hogyan működhet a világuk? Valami buktatója csak kell hogy legyen! Valamit eltitkolnak előle, vagy talán még ők se tudják magukról?
—-– Erik, Erik! Figyelsz? Minden rendben van? – kérdezte Timothy hirtelen.
—-– Ó, igen, persze. Csupán elgondolkodtam néhány dolgon. Semmiség – hazudott Erik.
—-– Rendben. Nézzük meg, mit rejtenek a feljegyzések, és hol találjuk meg Miłosz mester munkáit. Hawking mester, miként rendszerezitek a szövegeket? Dátum vagy szerzők szerint?
—-– Bevallom őszintén, korábban időrendbe voltak rakva, de a hely szűkössége miatt néhány újabb írás egy másik mélyedésbe került.
—-– Tehát nem tudni pontosan, melyik hol van?
—-– Sajnos nem.
—-– Így nem lesz könnyű megtalálni – tette hozzá Sam.
—-– Képzeljétek, a mi könyvtárunk egy bizonyos rendszer szerint épül fel. Azon túl, hogy megtalálható benne irodalmi és tudományos részleg is, használnak egy katalógust, amely szerint szétválogatják a gyűjtemény darabjait. Ezért a polcokon egy kis tábla segít a keresésben, melyik betűnél jársz éppen.
—-– Ez nagyszerű! Legközelebb nekünk is így kellene rendszereznünk, mert ebben a formában a kápolnában káosz uralkodik.
—-– Nekem lenne egy ötletem! – kiáltott fel Sam. – Mindenki kap egy mélyedést, és az abban lévő papírokat ő olvassa át.
—-– Szuper ötlet, Sam!
—-– Még gyorsabbak lennénk, ha először címek alapján válogatnánk szét, mert akkor nem kéne minden szöveget el- vagy átolvasni, és nem ülnénk itt napokig.
—-– Inkább hetekig.
—-– Hónapokig – sóhajtott fel Sam.
Erik kiválasztott egy alsó mélyedést, majd leült az oltár elé, és elkezdte szétválogatni a szövegeket. Az összefűzött dokumentumoknak beszédes címeket adtak. Némelynek annyira irodalmi címe volt, hogy kétségbe lehetne vonni igazságtartalmát.
———–„Hogyan olvassunk kövekből”
———–„Kagylók elbeszélései a lagúnákról”
———–„Ti már csak költeni tudtok, avagy a folyóparti sirályok sirámai”
———–„Egy olajfolyásba úszott kacsa küzdelme a halál torkában”
———–„Az első jégtábla az északi partok mellett”
———–„Nincs gleccser jég nélkül”
———–„Hova fussatok az árapály idején”
———–„Az északi szél különös kalandja”
———–„Mozog a sziget, avagy egy bálna bántalmazásának története”
Egyik-másik szöveg izgalmasabbnak tűnt, mint az a szöveg, ami után valójában kutattak. Amikor körbenézett, ugyanezt látta barátai arcán. Sam csak úgy falta a szövegeket, elkalandozott néhány fejezet vagy bekezdés erejéig. Hawking dünnyögött, és egyre csak azt hajtogatta, hogy „így-így”, vagy „mintha én írtam volna”, vagy „biz’ isten, így igaz”. Minden novícius és gyerek érdeklődve olvasott; volt, aki felnevetett, és volt, aki könnyeivel küszködött. Erik is elmélyült az egyik szövegben. A sirályokról szólt.
—-Arra gondolt, hogy Juditnak tudott volna vele segíteni. Ugyanis ha találkoztak, másról se tudott beszélni, mint hogy a sirályok felkeltik reggelente, és borzasztóan feldühítik. Olyanok, mint az ébresztőórák, sőt, ők nem hagyják abba, amíg fel nem szállnak – mondta. Aztán csak nevettek rajta, de sose gondolkodtak el, mégis miért rikácsolnak olyan hangosan akkortájt.
—-Aztán arra eszmélt, hogy Sam valami borzasztó vastag tekercset fog izgatottan.
—-– Azt hiszem, megtaláltam – szólalt meg.
—-– Nézzük csak, az lehet-e? – vetette fel a kérdést Timothy, és kitekerte a tekercset. – A meredély titokzatos alakja. Ez minden bizonnyal az.
—-– Honnan tudod mindebből? – kérdezte értetlenkedve Erik. – Hogy kerül egy ír manó a tengerpartra?
—-– Az első feljegyzésekből tudjuk hollétét. Fergust három alacsony, öregforma lény a tengerbe hajította.
—-– De az nem egy mese? – kérdezte Sam. – Nem túl megbízható forrás.
—-– Nem, de később ismét felbukkant. Egy másik szövegben azt írja a szerző, hogy az egyik parton elhagyott aranyérmék egyik pillanatról a másikra eltűntek.
—-– Az a szóbeszéd járta akkoriban, hogy egy öregember vörös kabátkában a meredély szélén egy apró házban lakik. Körbejárta a környéket, és minden foszlott cipőt megjavított, majd akár a hollók, a színes tallérokat eltette magának fizetségül.
—-– Várjunk csak! Pirosat mondtál, nemde? – kérdezte hirtelen Erik.
—-– Igen – válaszolta Timothy.
—-– Én úgy tanultam, hogy az ír manó zöld kalapban és zöld ruhában jelenik meg.
—-– Sajnos elfelejtették, hogy az első alkalommal vörös volt a manó ruhája.
—-– Nemkülönben fontos információ, ha utána kutatunk. Tehát ne egy zöld figurát keressünk, hanem egy egészen pontosan vöröset.
—-– Igen, vörös, akár a vér.
—-– Ó, ó, ó… – kiáltott fel Sam izgatottan. – Észre se vettük. Az ablak, ami kitört, szintén piros.
—-– Hát persze! – most Erik kiáltott fel a tekercs mögül, amit nemrég vett ki Timothy kezéből. – Miłosz azt írja:
—-„A hideg északi szél a fjordok mentén haladt végig. Hegyek magaslottak az óceán partján, amelyek ezüstösen fénylettek a sziklakinövésektől, a tetejük pedig havas volt. Azonban az északi szél az egyik alkalommal arról számolt be, hogy a partok mentén kis házikókban manók élnek. Mindegyiküknek más volt a színe. A sirályok leírásaiból pedig azt mertem kikövetkeztetni, hogy ezek a házikók akár több száz kilométerre is lehetnek egymástól.”
—-– Ez rendkívül furcsa – nyögött fel Hawking.
—-– Nincs kétség afelől, hogy jó úton járunk – mondta magabiztosan Timothy. – Induljunk is tovább!
–
–
[A Szürkepolisz című készülő meseregény hetedik fejezete. A korábbi fejezetek itt olvashatók: Üveghegy, ÚjNautilus, KULTer.hu]
