Egy ismerősünk azt mondta, hogy a KakO földalatti törpék bányamunkát aláfestő hangulatzenéje. Ezzel én egyet is értenék. Azzal is, ahogy a Tónik Miska mondta egyszer: a KakO egy hullám, ami egy membránnak egy bottal való ütésekor keletkezik. Ez a membrán egy elme, ami három személyhez tartozik. Ez a három személy mi vagyunk: én, meg a Miska, meg a Jani. Amikor dolgozunk, s ha jól megy, akkor olyan, mintha egyetlen entitás lennénk.
Aki ismer minket, az olyan korábbi projektjeinket is ismerheti, mint a Kutyagyrosz, a Hányós Wellness, a Derék Herék, vagy a Kakodaimon a Lakodalmon, mely utóbbi a KakO közvetlen elődjének tekinthető. Ezek a zenekarok egyáltalán semmivel nem járultak hozzá a magyar könnyűzenei színtér arculatának megrajzolásához. Ezt az irányt természetesen a KakO is tartani igyekszik. Ezek a művek nyilvánvalóan nem dalok. Ezek rítusok, kísérletek, történetek. Történetek életünkből, ami zaj és mítosz. Mitikus állatok ábrája egy hang által kirajzolt térben. Gépállatok éneke az apokaliptikus ködben.
Mindezt fenntartva, úgy gondoljuk, szavaink alkalmatlanok e téren a lényegi dolgok kifejezésére. Alkalmasabb a KakO saját, zenei nyelvezete, aminek megértéséhez ráadásul szótár sem kell, csak a nyers, érzésbeli értés képessége. Igaz, hogy a tartalom nem hétköznapi, még sincs itt semmilyen hivatkozás, irónia, teória, nem kell előzményeket ismerni, műveltnek lenni a téren, szubkultúrához tartozni. Ez csak ez.
Morózus Márk
