Lombsöprűm, őszöm, kiskabátom.
Hidegfront, migrén, szilvaíz,
golgotavirág, tűztövis.
Mind te vagy. Sőt, más dolgok is,
amikről gyakran álmodom:
Halottak napja, lánglidérc,
sötét temetőoldalon,
és a halálos ellenségem
pisztolya halántékomon.
Igen, majdnem minden te vagy.
A maradék az én vagyok.
–

Lady Chatterley és a szívelhalás

Harmadik hete terveztük a világvégét.
Sorszámoztuk a kellékeket.
Nem mentünk sehová törülköző
és papírzacskó nélkül,
és röhögtünk a preppereken –
esélyük se volt a szívelhalás ellen.
„Csak ami benn forr, zúdul vissza rád” –
mondtad, és égre szegezted a tekinteted.
A kávé kifutott, a rezsó
ragadt a mocsoktól, és végzetszag
szivárgott a csövekből.
Úgy dőltél el, mint egy zsák, üres
mellkassal, tompítás nélkül.
Ki kell takarítanom, mielőtt
bomlani kezdesz.
–

Lady Chatterley apokalipszise

Derbyshire-ben megfújták a harsonákat.
Vészt vagy ünnepet kiáltanak.
Ettől hízik a kereskedők mája,
meg hullott gyümölcsből főzött pálinkától.
Belovagol a pestis aranyparipán,
megüljük szőrén csak mi ketten,
az utolsó idők lovai letapossák a termést,
a patáik nyomán serkedt
vértóba járok úszni,
kinek a vérét
köhögöm fel fuldokolva?
kinek a békanyála
tömi el füleim,
szennyezi a szám?
Rettent a rothadás.
Tükrökbe takarom arcomat.
–