Takarékoskodjunk!

A jó tisztviselő gondos őre az állam vagyonának. Számon tart minden fillért; nemcsak azt, amit be lehet hajtani, hanem azt is, amit meg lehet takarítani.
—-1920 augusztus havában Jéna város gazdasági hivatala körözvényt menesztett valamennyi városi hivatalhoz az írószerek gazdaságos használata tárgyában. Elrendelte, hogy ezentúl a ceruzákon változtatni kell, éspedig a gömbölyű ceruzák helyett négyszögletűeket kell használni. Ugyanis a gömbölyű ceruza könnyen legurulhat az íróasztalról, s ilyenkor a hegye letörik. Szögletes plajbásznál a gurulási esély kisebb és a város kevésbé károsodik.
—-Hogy a ceruzánál maradjak: Duisburg város egyik postahivatalában az volt a szabály, hogy a teljesen elvásott, s immár nem használható ceruza-csonkokat a tisztviselőknek be kellett adniuk, s csak ennek ellenében kaptak újat. Történt, hogy egy hivatalnokot más városba helyeztek át, s a költözködés izgalmában elfelejtette megmaradt csonkját beadni. Ment ám a felhívás az új állomáshelyére, hogy tessék csak azt a csonkot szabályszerűen visszaszolgáltatni. Az üldözött ember persze rég eldobta az elsorvadt plajbászvéget; nem tehetett egyebet: egy vadonatúj irónnak levágta a végét, megfaragta, becsomagolta, postára tette. A szabálynak így elég tétetvén, a posta a csonkot hivatalosan átvette és az előírásoknak megfelelően megsemmisítette.
—-Az egykori bádeni nagyhercegség tartománygyűlésének 1914. évi március 25-én tartott ülésén, egyik ellenzéki képviselő, mintha csak az ülés fogalmával kapcsolta volna össze, elmondta az ülőpárnák történetét.
—-Bizonyos hivatalokban az állam a hivatalnokokat egyenruhába bújtatta. Akadt egy élesszemű hivatalfőnök, ez megfigyelte, hogy az irodai székeken a tisztviselők nadrágja hamar elkopik, s így a kincstár megkárosodik. Úgy segített rajta, hogy ülőpárnákat rendelt, darabját három márkáért. A nadrágok élettartama így meghosszabbítottnak ígérkezett, ám a nagyhercegi adóigazgatóság beleszólt az ügybe. Helyeselte az elgondolást, azonban figyelmeztette a hivatalt, hogy a szabályok értelmében új beszerzésekre nincs joga. Azt a középutat ajánlotta, hogy fonassák be náddal a székeket, ez nadrágkímélési célokra épp úgy alkalmas, viszont nem esik az új beszerzések fogalma alá. Nem tudni, a hivatal követte-e a nadrágügyi középutat – a képviselő csak arról értesült, hogy a vánkosok árát a hivatalfőnöknek meg kellett fizetnie.
—-És hát mi van a nadrág alatt?
—-Az alsónadrág.
—-Még ennél a szerény ruhadarabnál is lehet takarékoskodni.
—-Az első világháború idején, 1916 augusztusában a francia hadsereg-ellátási ügyek államtitkára ezt a köriratot intézte az alája tartozó hivatalokhoz:
—-„Felhívták figyelmemet, hogy mind egészségügyi, mind gazdasági szempontból fontos lenne, ha a legénység alsónadrágjának alsó szárán levő szalag (nálunk népiesen madzag) megkurtíttatnék. A szalag jelenlegi hossza mellett az alsónadrágviselő kénytelen a nevezett szalagot csokorra kötni, minek folytán a belső és külső nadrágszár között hézag keletkezik, s az ide-oda súrlódás miatt a csomó lötyögni fog. Érett megfontolás után úgy találtam, hogy ez a figyelmeztetés helytálló, tehát ezennel elrendelem, hogy az alsónadrágok kötőszalagjai 15 centiméterrel megkurtíttassanak. Ezáltal mindegyik száron 30, összesen 60 centiméternyi anyag megtakarítható. Ez természetesen az ármegállapításoknál is figyelembe veendő.”

*

—-Csokrot kötöttem a bürokratának a fillérek körüli szorgalmatoskodásáról.
—-Még arra kellene felelni, hogy hát voltaképpen miféle emberek ezek, akik a fától nem látják az erdőt?
—-Erre talán csak az elmeorvosok tudnának részletes magyarázattal válaszolni. Én egy latin idézettel segítek magamon: Ab uno disce omnes. Egyről ismerd meg a többit – ahogyan Vergilius mondta. Bemutatom ezt az egyet.*
—-Benne voltunk erősen az első világháborúban, a frontharcosokat már pótolni kellett az idősebb nemzedékkel.
—-Emberünk egy nagy állami vállalat személyzeti osztályának volt a főnöke. Jelentkezett nála egy öreg szolga és nyolc napi szabadságot kért. Nem volt valami különös betegsége, de a lábai megnehezültek, nem bírta a sok szaladgálást, egy kis pihenőre lett volna szüksége.
—-– Nem úgy van az, barátom – mondta a főnök –, hogy ezt csak amúgy szóbelileg lehet elintézni. Mindenről írás kell, minden kérelemnek nyoma kell, hogy maradjon. Szabályos kérvényt kell beadnia.
—-– De nem értek én ahhoz; tudatlan ember vagyok, hogyan üssek én össze ilyet?
—-– Üljön hát ide az asztalomhoz, itt a papír és a ceruza, majd én lediktálom.
—-Le is diktálta, rendjén felhozott benne minden érvet, hivatkozott a kérvényező életkorára, szolgálati érdemeire és a méltányosság elvére.
—-– Most menjen, tisztázza le szépen és hozza vissza.
—-Az öreg szolgának könnybe lábadt a szeme a meghatottságtól, hogy íme ez a hatalmas főnök ilyen jó szívvel segít az alája rendeltek legkisebbikén. Nagy verejtékezések közt tisztába körmölte a kérvényt és behajlongott vele.
—-– Vigye az iktatóba és iktatás után megint hozza ide.
—-Elvitte, meghozta. Szép, rendes akta lett belőle, külzettel, számmal, kelettel. Öröm volt ránézni.
—-A főnök leült az íróasztalához, gyönyörködött a művében, azután hasrafektette és a hátára ráírta az elintézést:

Végzés.

—-„Tekintettel arra, hogy háborúban vagyunk és mindenkinek teljes munkaerejét kell a köz szolgálatára bocsátani, a kérelmet nem találtam teljesíthetőnek.”

—-Ab uno disce omnes.


[
Részlet a Hatalom és pénz című könyvből. Gondolat, Bp., 1964.]


* Sz. Szigethy Vilmos, aki az esetet közölte velem, személyesen ismerte az illetőt. Meg is nevezte, de ide csak a típus tartozik, nem a név.

Kategória: Értekezés, Uncategorized | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik