Mivé nem tesz a pénz

„A pénz  – mondják elrévedő tekintettel – nem tesz boldoggá.” Nem igazán értek egyet ezzel. Ha a pénz valamit tesz, hát akkor pontosan ezt teszi: egyfajta boldogságot nyújt. Vagy közvetlen, materiális értelemben, ami nem éppen megvetendő, vagy finomabb módon, birtokosa olyan kvalitásaiból eredően, mint az ajándékozás öröme, annak öröme, hogy örömet szerezhet másoknak, jótékonykodhat, intézményeket létesíthet, egyszóval hogy boldoggá tehet másokat. Hogy a pénznek nem feltétlenül van köze a lelkecskédhez, hogy a gazdagság nem garantálja a belső békét, sem az ideális házasságot, sem a jó közérzetet, sem az egészséget, sem a dolgok mélyebb megértését, ez igaz. De létezik-e valamiféle világi forrása ezeknek a „javaknak”? A szegénység produktívabb? A pénzes embernek okvetlenül semmirekellőnek vagy gyógyíthatatlanul búskomornak kell lennie? Legfeljebb annyit lehet mondani, hogy a „boldogság” nem függ a pénztől. Hogy a hozzá vezető útnak mások a vonatkozásai, meghatározottságai, sőt hogy akár teli, akár üres zsebbel történő megszállott keresése majdnem biztos módja annak, hogy ne találjuk.
—-Vannak más dolgok, amiket a vagyon csakugyan nem szavatol, de amiről a tehetősek azt gondolják, rendelkeznek vele, mégpedig éppen azért, mert tehetősek. Mindenki, vagy szinte mindenki azt képzeli, hogy a pénz képességekkel, jogokkal, hatalommal és erényekkel ruház fel, csupa olyasmivel, aminek a csórok híján vannak. Gyakran ez a gazdagok legnagyobb baklövése: a hamis öntudat.
—-Némelyek például úgy vélik, a pénz a személyiség bizonyítéka. Minthogy történetesen van valamid, azt kezded hinni, hogy vagy valaki. Nagyképűen felfújod magad, mint egy elkényeztetett híresség, úgy mutogatod magad, mint valami márkanevet, önelégülten és parancsolóan tekintgetsz magad köré. „Nagynak”, szuper-befolyásosnak, sebezhetetlennek és szeszélyesnek mutatod magad. Nem lehet megtagadni tőled semmit, bármit meg tudsz tenni és megtehetsz, s meg is teszed. Állandóan talpnyalók serege vesz körül. Annak fizetsz, akinek akarsz, amennyit csak akarsz, amikor csak akarsz, azt veszed meg, amire csak kedved szottyan. Mivelhogy fizetőképes vagy, tekintélynek képzeled magad. A pénz azonban, még ha biztosíthat is valamiféle hatalmat, nem jelent szükségképpen autoritást. A mai gazdagok sok esetben rendelkeznek bizonyos fokú hatalommal, de általában hiányzik belőlük az erkölcsi, intellektuális, szakmai és emberi tekintély kisugárzása. Egy perifériát alkotnak, amely középpontnak veszi magát.
—-A pénz nem eredményez automatikusan józan belátást, illemtudást, jóízlést. Napjaink gazdagja gyakran úgy viselkedik, mint egy faragatlan tuskó, útszélien beszél és rendszerint parasztmódjára öltözködik. Pimasz, agresszív, fölényeskedő. Mikor előzékeny, vagy „szerény”, tüntetően, „patronizing”, leereszkedően az. Adandó alkalommal aztán megmutatja „emberi” arcát, a „belevaló fiú” alvilágát. Megesik, hogy kulturális érdeklődést mutat: odalök neked egy-egy divatos idézetet, enyhén unottan szóba hoz egy-egy felkapott könyvet. Valójában mélyen megveti az értelmiségit: manipulálja, lépre csalja, megvásárolja.
—-Az újgazdagok szintén azt gondolják, hogy a pénz bármire feljogosít. Ezért azt hiszik, hogy megengedhetik maguknak azt, amit a náluk rongyosabbak nem engedhetnek meg maguknak. Mindenhez joguk van. Befolyásolhatják a véleményalkotást, irányíthatják a politikai játszmákat, rászedhetik az ostobákat, sorsokat egyengethetnek. És mindezt sajnos megengedik nekik. Magatartásuk idővel demiurgikus színezetet ölt. A környező világ szűkössé válik csillagköddé táguló énjük számára.
—-„Életeszményük” az, ami nekik amolyan gondatlan kiskirálykodásnak tűnik. „Finomságokra” vágynak, mint ahogy a béres a gazda rangjára áhítozik. „Urak” – akarnak lenni – ők, vagyis amiknek sosem sikerült lenniük. Úrnak lenni pedig az ő szemszögükből annyit jelent, mint türelmetlenül csapkodni az ostorral a csizmaszárat, gálánsan csipkedni a cselédlányok fenekét, alávaló arcátlansággal hagyni magad kiszolgálni, mindenkit rendreutasítani és „radikálisan” beszélni, jópofáskodó „gyengédségeket” eresztve  meg, melyek a slepp elkápráztatását célozzák. Valójában szinte soha nem sikerül palástolniuk eredendő jelentéktelenségüket, úrhatnámságukat, elemi ösztöneiket. A tapintat és a tisztesség megmenthetné őket. Ezt azonban gyengeségnek, hóbortnak tekintik. Jobban szeretik a rabszolgahajcsári szemöldökráncolást vagy a kényük-kedvük szerinti gúnyolódást.
—-A pénz,  ahogy a legelején mondtam, úgy vélem, boldoggá tesz. Egyfajta boldogságot nyújt. Amelyre mindenki áhítozik. (Mellesleg a gazdagoknak nemigen van idejük és hajlandóságuk boldogtalannak érezni magukat.) Inkább azt kellene mondani, hogy a pénz csak „boldoggá” tesz. Minden egyéb, minden, ami értéket és értelmet ad az életnek, más utakon érkezik, más eszközök révén. Vagy nem érkezik. De mindenesetre az ellenértéke nem téríthető meg pénzben.

Dankuly Levente fordítása



[A Despre frumusețea uitată a vieții (Az élet elfeledett szépségéről) c. könyvből.]

Kategória: Esszé, Fordítás, Miniesszé | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik