Zarándokút Herkules buzogányához

————————————————-magány finak
————————————————-és szomorú úrnak

Mészkővidék. Domboldalon sétálsz lefele, miközben tündérek
néznek rád és mosolyogva haladnak el melletted,
izzadnak, ahogy te is, nem fognak elbújni az ezüstfenyők
mögött, majd autókkal szembe mennek és áthaladnak rajtuk,
de te csak csóválod a fejed, egy hátizsákkal a hátadon
jelzel a buszosnak, aki tovább hajt, mert reménytelen vagy,
zihálásodat helyi vadak is meghallják, vaddisznók, nyulak,
szarvasok, emberfélék, vándorolsz, köveket hajítasz az apró
patakba és nem érted, hogy a romok felett miért tűnt el
az égbolt, bárcsak mély lenne a völgy, az árnyak völgye,
de itt a távolból is fény világít be minden gomba alá,
túrhatnád a földet, kaparnád a fatörzseket, bogarak kergetőznek
a lábad körül, de te riadt és szomorú arcot vágsz és
szemedben a hajtű-vékony vízesés csordogál alá, nem
tudod hova tenni, mi az az érzés, ami még mindig
megbotránkoztat, miközben az úton senki sem vesz észre,
egy újabb botorkáló, mondaná a faház kapujában
egy öregasszony, sodort cigivel a szájában, aztán
vizet kortyolsz a kulacsodból, ami kiürül, ahogy te is,
és végül eléred Herkules buzogányát. Megtörten.



Kategória: Vers | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik