Egy mondat Bachról

Friedrich Nietzsche Erwin Rhodénak írt 1870. április 30-i levelében, amelyben beszámol arról, hogy meghallgatta Bach Máté-passióját, ezt mondja: „Aki tökéletesen elfelejtette a kereszténységet, az valóban úgy hallgatja, mint az evangéliumot: AZ AKARAT TAGADÁSÁNAK ZENÉJE EZ, ÉS NINCS BENNE SEMMI ASZKÉZIS.” Gondoljuk meg, Nietzsche mondja ezt, a lázadás, az uralom, a sikeres, pozitív ateizmus legnagyobb, máig zseniálisan mértékadó filozófusa, ez az életveszélyes bölcs, a szabadságot a pusztítással összevegyítő mámorideológus, a tragikus káoszba fúló modernség egyik főszereplője. Hogy ő ilyen pontosan hallotta Bachot és abszolút ELtalálta, mit is jelent, vajon nem azt jelenti-e, hogy a gőg-repertoárból is ki lehet pillanatokra szabadulni (a gőg-repertoárt a gőgösek tévesztik össze a szabadság büszkeségével és alázatával); s vajon nem jelenti-e azt is, hogy az akarat tagadásával szemközt MINDENKI (hát még ő, aki akkora volt, amekkora) kihull akár démoni szerepéből is? A lemondás lefegyverző. De figyeljünk a második tagmondat utolsó szakaszára: „és nincs benne semmi aszkézis”. A magunk-átengedés, a nem mozduló figyelem, a hallgatag élénkség nélkülözi az aszkézist, lemond az önmegtagadás lappangó agresszivitásáról, üdvösséghódító uralomvágyáról, kivételhajhászó gőgjéről, megalománia és önpusztítás ellentmondásos összevegyítéséről. Nietzsche, a végtelen bravúros futárja, volt akkora, hogy meglássa önmaga abszolút és lefegyverző ellentétében a mindent eldöntő Arányt, vagyis azt, hogy a figyelem: határoló mesterség és ez a legtöbb, amire egy igazi őr képes.
—-Bach kétségkívül a legnagyobb őrzők egyike: NEM ASZKETIKUSAN NEM AKAR. Bach ez a kijelentés: MINDEN jól van. És ez a látszólagos képtelenség bárhol elhangozhat, bárkitől – akár egy beomlott tárna mélyén is – igaznak hallatszik. Mintha erről az őrről mintázta volna Pál híres – sok teológiai vitát kavaró – passzusát a kegyelemről, amit évezredekkel később Ottlik tett meg az Iskola a határon alig rejtett mottójának: „Nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róm 9,16)


Kategória: Esszé | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik