Az éjszaka kínzókamrájában ébredek,
ahogy hazudok egy fekete táncoslánynak,
hogy megvárom munka után,
Afrika szívéből érkezett ő,
ártatlanul
árulja magát, fekete szívem mutogatom,
de ő csak szőke szakállam simogatja,
te kis buta,
hazatántorognék, de minden messze van,
akinek esze van, nem hallgat rám,
nem keresi a Pigalle-on a megváltást,
hullámok sodornak süllyedő helyekre,
Auróra még nem ismer rám, a betegre,
felejteném a táncoslányt, a kínzókamrát,
szeretném, ha arcomat lemosnák,
beleköp a tükörbe
saját képmásom.
vers halottaimnak
reggelente anyám halála nyom agyon
majd felenged megérkezik
mondja kitörölhetem a számát
tudja nincs tér tudja nincs erőm
nincs távolság nincs 2000 kilométer
ne keresd nyomaim itt vagyok
érkezik testvérem érkeznek nagyapáim
ki teát ki pálinkát kér étvágyuk nincs hagyom.
nekünk halottaknak aránylag könnyű
nem súlyos a föld üres szó a hatalom.
hunyd be a szemed és látsz minket
nyisd ki a szemed és látsz minket
suttogunk
majdnem mindenki halott már
szerettük a földet nem haragszunk
amiért ránk dobtátok
nem tudtátok hogy később kiástok
nem engedtek elmenni nem fáj nem fáj
köszönjük a lekvárt.
