Ne akadályozd meg, hogy felgyorsítsam a Ritmust ereidben, kislány,
én vagyok a láng, amely a szenvedélyt a szádba hajtja,
én vagyok a víz, amely méhed szikláiból feltör,
én vagyok a végtelen éjszaka, amelyről álmodtál,
én vagyok az a dal, amelyet a véred rendületlenül megismétel.
Mivel te és én találkozunk, az egész égbolt lilára lesz festve,
és a templomokban sok sárga virág van, amely nem fakult el a fájdalomtól,
mert te és én megtaláltuk őket, és minden szél énekelni kezdett.
Bár a forgalom és a füstköd ostromolja a várost,
ezeket a virágokat a te szépségedért álmodom,
és a murvafürtök a limai ablakpárkányokon virágoznak,
és a szívem izzás, amely nem szűnik meg ragyogni,
bár a keselyűk árnyékot vetnek a versemre.
Ne akadályozd meg, hogy a Ritmusom
erőszakos legyen az ereidben, kislány,
úgy akarok nőni benned, mint a szél az utcák között,
szilárd késnek lenni, amely bevillan a szemeidbe,
vagy madarak nevetése és fényessége
teljességben a februári felhőkkel,
és odaajándékozom az Igémben az Örökkévalóságot,
amelyet minden költő megrajzol,
hogy a te királyságod soha ne érjen véget.
–
Madár
És amikor meghalok,
azt akarom, hogy a kis szíved és az enyém
együtt legyenek
a tavaszi esőben.
A kis sárga madarak és a sárga vadvirágok között
újra a tiéd akarok lenni.
Mert a szerelem energia, és a szélbe árad,
amely meghajlítja a virágokat.
Meg akarok halni, hogy újjászülessek melletted
minden célállomáson:
a megnyíló égen vagy a hajnali harmatban.
Piros tálca
Még akkor is, ha elmondják, mit akarnak,
tálcán mosom tovább a ruháimat.
Megteszem, mert így érzem a víz ropogását
a kezeim közt, amelyek elmorzsolják a napi port.
És bár a ruháim nem forognak nagy körökben,
szerintem ugyanolyan makulátlanul tiszták.
Ezek az ingek, amelyeket kimosok, ezekben megyek sétálni,
ez a harisnya, ez a fekete nadrág az én ihletem.
Ujjaim között a hab és a víz,
a lassú azúrok embereket álcáznak.
A ruhámat kimosni annyit jelent, mint a koszról meditálni,
amelyet jól összenyomva el tudunk oszlatni.
Képesek leszünk valaha így kitakarítani
a mi gonosz és őrült civilizációnkat?
Így a kezemben érzem az általam használt sovány anyagokat,
amelyek bizonyos képet alkotnak rólam azoknak, akik megfigyelnek engem.
A harisnyám és az ingem az én felajánlásom,
bár soha nem lesz az a szövet, amely betakar,
hanem egyszerűen a nap, amely bennem lakik.
Az a nap nem lép a vörös fedélzetre,
csak ágytakarók és törölközők férnek ide, és talán a reményem
jobb úti célra, hogy továbbsétáljak az úton.
Csog Szidónia fordításai
–
–
