(Részlet)
1862. január 5., vasárnap
Délután a „Castelli”-ben skatoztam, veszítettem 5 tallért. Hazafelé sokat elmélkedtem múltbeli kalandjaimon, amelyekről beszámolok majd a naplóban. A Ritterstrasse-n szembementem egy igen jól öltözött fiatal hölggyel. Mivel jó hangulatban voltam, megfordultam és megszólítottam. Miután hallgatott egy ideig, fecsegésem hatására végül megszólalt. Nagy meglepetésemre kiderült, hogy ugyanannak a háznak ugyanazon az emeletén lakik, ahol én, hogy Bertrandné rokona, hogy vagy 2 hónapig tartózkodik Berlinben, látogatóban. Egy barátnője üdvözlésére megyünk, akivel hétre beszélt meg találkát. Együtt mentünk körülbelül a Leipzigerstrasse feléig, s minthogy a barátnő nem jött el, hazakísértem. Most már barátságosabb volt, bemutatkozott a keresztnevén (Therese), és az életéről mesélt. Még egy randevút is elfogadott kedden hatra, a Ritterstrasse és a Jacobstrasse kereszteződésénél. Mondtam neki, hogy szeretnék elmenni vele a színházba. Kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből. Érdekes volt megfigyelni, ahogy a helyzet poézise átfordult a legbanálisabb prózába. Pont amikor szenvedélyes szavakkal készültem elhalmozni, megbotlottam, és majdnem elestem. Mindketten jót derültünk ezen. Hazaérve annyira könnyelmű voltam, hogy odaadtam neki a névjegykártyámat, hadd értesíthessen, ha kedden netán nem tud eljönni. Miután megvacsoráztam a „Kaisergarten”-ben, befejeztem az otthoniaknak szóló levelet. Most pedig még történelemből akarok készülni. Reggel kaptam egy levelet Leontól.
–
–
január 6., hétfő
Tegnap megkérdeztem a szolgálólányunkat, Helene-t, ismeri-e véletlenül Bertrand kisasszonyt. Mivel tagadta, gyorsan lezártam a beszélgetést. Reggel viszont rájöttem, hogy a nők nem felejtenek olyan hamar. Luise (a szakácsnő) titokzatoskodó arccal jelent meg, és közölte, hogy reggel egy fiatal hölgy érdeklődött felőlem. Minthogy meglepettnek mutatkoztam, elmondta, hogy egy kisasszonyról van szó, aki a 3-as folyóson lakik, Therese-nek hívják, és le is írta a küllemét. Semmi kétség: a tegnapi hölgyem volt. Aztán meg a szakácsnő állítólag találkozott a lány anyjával, akitől megkérdezte, mettől meddig érdeklődik irántam a lány. Az anya felháborodottan azt válaszolta, valószínűleg én vagyok az a fiatalember, aki erőnek erejével a lánya zsebébe dugta a névjegykártyáját(!!). És agyba-főbe átkozott. Mindebből a következő tanulságokat vontam le: 1. egyetlen nőben se bízz meg, bármilyen naivnak tűnjék is, és ne adj a szavára (mert az én hölgyem nyilvánvalóan hazudott); 2. egy szót se ejts egy másik nő előtt, hogy ne gyanakodhasson, hiszen csak az én kérdésem után járta ki a szolgálólányok eszét, hogy kérdezősködjenek a lány anyjától. Kíváncsi vagyok, eljön-e holnap Therese, és mi lesz az egész kalandból. Merthogy a szolgálólányok, féltékenységből vagy Éva magvának veleszületett kíváncsiságából, nyilván barbár módon üldözni fognak! Nagyon elővigyázatosnak kell lennem. Ma megnéztem a Figaro házasságát. Azt mondhatnám, hogy a zene csodálatos, elragadó, isteni. Mozart fölötte áll minden kritikának, és bűn volna, ha még én is véleményt nyilvánítanék. Olyan sikeres volt az előadás, hogy teljesen lenyűgözött. Erősen vonzóan hatott Lolle kisasszony az apród szerepében. A „Braun”-ban vacsoráztam, és mindjárt utána hazamentem. Holnap reggel különben is meg kell tanulnom a tananyagot a felkészítőre. Úgyhogy megpróbálok korábban felkelni.–
–
január 7., kedd
Délután sokat fuvoláztam, aztán elmentem a randevúra, de nem bukkant fel senki. Miután vártam egy darabig, eljöttem, és csakugyan találkoztam az illető személlyel a Fellmerstrasse-n egy idősebb nő kíséretében. A nyomába szegődtem, s láttam, hogy tényleg az én házamba megy be. Biztos visszatartották. Végül elhatároztam, hogy látogatásokat teszek. Először Niso-t kerestem fel, aki épp indulni készült, aztán Casimirt, Gregoriady-t és Filișanut. Az előbbi kettőt nem találtam otthon, az utóbbi címét tévesen adták meg.–
–
január 8., szerda
Több a soknál! Honnan tudta meg a szakácsnő és a szolgálólány, hogy mi történt tegnap? Mindent tudnak: hogy találkám volt Therese-zel (akit egyébként Okoly-nak is hívnak), hogy sokáig vártam rá a Fellmerstrasse-n, hogy az anyja társaságában jött. Egyszóval a legapróbb részleteket is tudták, és nevettek rajtam, főleg Helene, aki nyilván féltékeny. Luise közölte is velem, hogy megtudta Therese anyjától, hogy többé nem engedi ki a lányát egyedül a városba. Az asszony látta is a névjegykártyámat. Elárultak! Tisztában vagyok vele, hogy állnak a dolgok. Therese talán egy kis vipera. De majd kiderül. Végül is lehetetlen, hogy ne találkozzak vele valahol kíséret nélkül.–
–
január 9., csütörtök
Henyéltem. Reggel a szakácsnő azzal ébresztett, hogy Therese Okoly (vagy de Okoly, a szakértők még nem tisztázták ezt a kérdést) arra kérte, értesítsen, hogy várjak rá egy óra múlva a ház előtt. Mivel egy ilyen közvetítőről volt szó, a hírt gyanakodva fogadtam. Mindenesetre nem találkoztam Therese-zel, amikor egy órával később elindultam a felkészítőre. Fél 7-kor értem haza, a Liebig-koncertről jövet, ahol remekül éreztem magam – Haydn szimfóniája, Beethoven Leonore című nyitánya és Mendelssohn a-moll szimfóniája egyszerűen megőrjítettek. Az asztalon egy levelet találtam. Íme: „Kedves uram! Remélem, már nem haragszik rám, amiért annyira megvárakoztattam kedd este. Éppen ezért várjon rám ma, csütörtökön, fél 6-kor ugyanazon a helyen. Biztosan eljövök. Nagy tisztelettel, Therese. Kapkodva.”
—-Therese ismét a szakácsnő révén küldte a levelet. Nem tudom, mit gondoljak. Vajon a kicsike igazán szerelmes belém? Ezt nehéz elhinni. Valószínűleg a kaland csábítja; még csak 17 éves, és ez alighanem az első szerelmi kalandja. Viszont már úgyis túl késő volt. Minthogy nem akartam, hogy a két házbeli lány a cinkosom legyen, rájuk ripakodtam, megtiltva nekik, hogy efféle leveleket kézbesítgessenek nekem. Helene nagyon elégedett volt(!). Este a „Braun”-ban. 16 tallért veszítettem a jeu-n. Jól indul az év! Ha nem nyerek valamit a lottón, nem tudom, hogy mászok ki a csávából. Majdnem 5 óra volt, amikor hazaértem. Sok szerencsét!–
–
január 10., péntek
Habár csak délben keltem fel, ami egyébként várható is volt a tegnapi kilengések után, csodás napom volt. A nap hátralevő részében tanultam, és csak este mentem el otthonról egy félórára. Therese újra hívott, Luise révén, de elutasító választ adtam. Fél 11. Nemsokára lefekszem.–
–
január 11., szombat
Therese közvetve (Luise igénybevételével) az értésemre adta, hogy holnap találkozhatok vele fél kilenc körül, amikor hazajön. Mivel azonban Pietsch átengedte nekem egy zenészismerősétől kapott két jegy közül az egyiket, s mivel a szimfónia hétkor kezdődött, ezúttal sem tudtam megjelenni. A hangverseny alatt, amelyet egyébként nagyon élveztem, történt egy baleset. A szomszédom, egy férfi, elájult, és a karjaimba rogyott. Miután kicipeltem a teremből, lassacskán magához tért. Előadás után beugrottam a „Braun”-ba, ahol Reclam is jelen volt, a felügyeletem alatt álló „Róka”1, aki csak nemrég tért haza. Koch-al, Rehfeldttel és Reclammal vacsoráztam. Utána elmentünk a „Musenhalle”-ba, ahol javában állt a bál. Valamiféle álarcosbál. A táncosok egész jól néztek ki a jelmezeikben. Egy francia négyest mutattak be, Hübner balettmester rendezésében, és ez a tánc fokozta az általános jó hangulatot. Egyszóval jót szórakoztam. Háromnegyed 4.–
–
január 12., vasárnap
Ma van a születésnapom! Tizenkilencedik évemet töltöm és még semmit nem tettem a halhatatlanság érdekében! Nem akarok sokat töprenkedni, de nem is tudom megállni, hogy ne fejezzem ki elégedetlenségemet magammal szemben. A komoly sikerek után (amivel sok korombeli nem dicsekedhet), és szem előtt tartva adottságaimat (mert koromhoz képest rendkívül művelt vagyok, ami különben az egész családomra jellemző), teljesen más ember lehetnék. Hiányzik belőlem az akaraterő. Mától fogva törekednem kell, hogy szert tegyek rá. Egyébként meggyőződésem, hogy a szellemi fejlődés révén jellemem a legmegfelelőbb módon alakul majd. Munkára fel hát! Ez a jelszó. Ó, csak látnám, hogy az annyira áhított jellemerőnek legalább egy töredéke már megvan bennem! Minden rendben lenne. Délután a jegyzékeken dolgoztam, aztán hogy valamiképp megünnepeljem a születésnapom, elmentem az operába megnézni az Oberont. Ez Weber első operája, amit láttam. Csodálatos volt. A zene fenséges, bárhogy is vesszük. Képes lennék ezt az operát Mozart számos operája elé helyezni. A látvány, a díszlet is annyira pompás volt, hogy mérhetetlenül elbűvölt, noha azt hittem, e tekintetben olyan érdektelen vagyok, hogy semmi nem képes erre. Lelkesen hagytam el a színházat, és még most, 3 óra múltán is telve vagyok lelkesedéssel. A „Knorr”-ban vacsoráztam, otthon pedig mostanig történelemből készültem.
Románból fordította Dankuly Csaba
–
–
1 Német diáktestület legalacsonyabb rangfokozata.
–
–
