Marie

A frászt hozza rám újabban – szól oda Marie Ingridnek.
—-– Muszáj minden kávézgatást elkúrni ezzel a beteg csávóval? – kérdez vissza Ingrid erőltetett ingerültséggel a hangjában.
—-– Nálad nem volt soha?
—-– Nem, nincs az a pénz, amiért elviselném azt az állatot.
—-– De hát például ott van az a perverz vénember, akit pelenkáznod kell és esti mesét olvasnod neki, egy rakás sokkal furcsább kliensed van.
—-– Ááááá, hagyjuk már.
—-Később Marie a városba indul, az utcára lép, fejében kavarognak R. tegnap esti mondatai. Nem tudja, nem is akarja bevallani Ingridnek, hogy nagyon sok minden tetszik neki R.-ben, például az, hogy verset akar írni kettejükről – mintha létezne a „kettejük”.
—-A nap szépen süt, új ruhája, mély dekoltázsa tetszik a férfiaknak, kislányosan mosolyog a ház előtt nyújtózkodó macskára.
—-– Csak az első két sor van meg, és nem tudom folytatni – panaszkodott R. –, íme:
———————-„szerelmes lettem egy kurvába
———————-gondoltam kinyírjuk magunkat a zuhogó esőben”.
—-„Jézusom, ezt mondta nekem”, bár még mindig jobb ez, mint ami régen volt: állandó zavaros tekintet, alkoholszagú lehelet, és hogy hajtogatni kellett neki, hogy tiszta szívből gyűlöli, és azt szeretné, ha végre már megdöglene. Igaz, akkor R. még azt is akarta tőle, dühösen dugtak, még ugyanolyan volt számára, mint az összes többi „kurvázós”. Valahogy mégis természetesebbnek tűnt a férfi, jobban mondva a szituáció, amelyben neki csak kiszolgálnia kellett egy felfűzhető kívánságot – mintha a perverziók gyöngysoráról beszélnénk.
—-„Hiába próbálja elrejteni, valami megváltozott benne, figyel rám, gyengéd és a poénkodásai is egyre kevésbé keserűek.”
—-– A francba az öreg halásszal – mondja neki R. éjszaka –, a Fenn Michiganbent kell elolvasnod mindenképp.
—-Lelkes, könyörög Marie-nak, hogy aludjanak együtt, úgy érzi, elpusztul, ha nem a lány mellett ébred.
—-– Tudod, hogy nem lehet – így Marie –, várnod kell még, és nem miattam, be kell még adagolnom Ingridnek.
—-Ingridet sokáig babusgatta az apja, így nem csoda, hogy nem bírja elviselni a boldog embereket, egész életét a kliensek iránti gyűlölet tölti ki, ami persze megint csak az apja.
—-Ingrid hatvanöt kiló düh és három testnyílás, amelyeken keresztül belefecskendezik mérgeiket az ostoba férfiak, néha a lesötétített szobában egy vascsővel veri a homlokát, ölnie kellene. Rengeteg kliense van, titokban vonzza őket a lányból áradó utálat, mintha az asszonyhoz térnének haza a kocsmából, izgatja őket a személytelenség, persze Ingrid ha picit gyűrött is, még mindig feszes a feneke, kislányos hajfonata a legmélyebb mocsárba rántja a hímeket.
—-– Hinni akarok magunkban, de nem tisztul ki a fejem már sohasem, azt hiszem – suttogja R. a lány fülébe. Szorosan öleli, kígyómódra – reménykedik, hogy nem árad át szomorúsága.
—-– Vedd a szádba, és énekeld, már amennyire a húsom engedi, az Örömódát, tudod, „lángolj fel a lelkünkben szép égi szikra, szent öröm”, mmmmugh khláláhlá stb.
—-– Nem tudnak ezek semmit, Marie, ezek az ostoba kertvárosi szentek, nem tudják a büdös rohadt kurva életbe, hogy pontosan ugyanolyan tökéletlen seggfejek, mint mi. Tudja az univerzum, özvegy bolygók suttogják fülünkbe, hogy „egy zseb szart nem értek”, de ők ennek ellenére citromos süteményeiket majszolva ítélkeznek felettünk … shdhsskjnemkapoklevegőt. Én a szeretetem középpontjában állok, fájnak a napsugarak, perverzek csillaga, sötét anyag-halál, ölelnek a dadogó fák. Nem tisztul ki a fejem sohamár, olyan furán vicsorognak rám a napok, hogy végképp elveszítem a reményt a visszatérésre, de talán ez az új kaland, az őrület igazsága megtűr magában.
—-– Oké, oké, elég mára ennyi. Átjöhetnél valamelyik este, beszéltem Ingriddel.
—-– Nem fogja leharapni a fejem?
—-– Nem, max levágja a veled egyidőst, és a szádba tömi, ha ennyit okoskodsz.
—-– Hmm, hát igen, igen, ő megteszi.
—-Másnap hármasban vacsoráznak szokatlanul erős lámpafényben, aminek hatására R. úgy érzi,  vallomást kellene tegyen valamiről, bár fogalma sincs, hogy mi lenne az. A hangulat feszült, hiába van Ingrid pongyolában, az egész olyan, mintha egy temetési szertartáson vennének részt, rövid mondatok, félszavak, és azok is olyanok, mintha nyers tojásokkal dobálnának egy ragyogóan tiszta ablakot.
—-„Van valami Ingrid szemeiben, ami megrémiszt, mégis ellenállhatatlanul vonz, halálvágy és élni akarás. Nem, ez még nekem is sok, kezdek kiájulni a bortól, elnehezült mindenem” – botladoznak R. gondolatai a lány széke mögött. Újra ez az érzés, mintha nem érzett volna soha más ízt, csak az alkoholét, a megszelídülő fény, és ahogy önmagára talál a lüktető képek, gondolatok között. Talán gondolatoknak sem lehet nevezni ezeket, érti őket, de közvetíthetetlenek. – „Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám veted szemed, de már nem vagyok! A felhő eltünik és elmegy, így a ki leszáll a sírba, nem jő fel többé. Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé” – mormolja R. Nehezen formálja a szavakat, félig maga elé, félig Marie hajába.
—-– „És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek” – löki el magától a szavakat Ingrid.
—-– Ugyan, miféle bűneid vannak neked ?
—-Válaszként Ingrid ökle érkezik a férfi arcába, gyors és jólirányzott ütés, a vér beteríti a vacsora maradékait. R. az orrát tapogatva bambán néz maga elé, majd vigyorogva megszólal: – Na bazdmeg, ez egy igazán tömör válasz volt. Majdnem egyszerre robban ki belőlük a röhögés, Marie az asztal alatt a férfi kezét szorongatja. – Bibliai exegézis és vallomás kurva módra – mondja Ingrid megfeszülő arccal, szemeibe lassan visszacsorog a düh.
—-Miközben Marie a tányérokat szedi le az asztalról, a férfi egy újabb pohár bort erőltet magába, észre sem veszi jóformán, hogy percek óta Ingridet bámulja. A lány metsző pillantással utasítja rendre R.-t.
—-R. úgy érzi, egyedül van egy hatalmas, kivilágított színpadon, de a nézőtér teljesen sötét, egyszerre érzi azt, hogy senki sem ül a székeken, és hogy zsúfolásig tele van a terem. Kisfiú korában álmodta ezt, de állandóan visszatér éber állapotaiban, ha teljesen szétcsapja magát.
—-– Álmok tántorognak a napfényben, és mindent megfojt a csend – dünnyögi maga elé, észre sem veszi, hogy hangosan is kimondja a szavakat.


Please follow and like us:
0
Kategória: Próza, Rövidpróza. Bookmark the permalink.

Hozzászólások

Email címét soha nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*

  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik

  • Ajánljuk