Maria-Maria mellet ébredtem ma reggel,
Lécein a vérrel s tetvekkel telt ágynak,
S felszürcsöltem a közönyt, mint egy mérget –
S köptem a kásáslábosba.
Tövisekkel voltak útjaink díszítve,
Papok bölcsessége szárította szánkat,
Ébredj, Maria-Maria, s egy huligán énekét dalold,
Mi lefele tartunk, a nagy idegeneknek
Nem hajtjuk a hasznot.
Reszketve indulunk majd el, az északi pályaudvarra, csendben,
Üldözötten, kapuk mellett lopakodva,
Cipekedünk hordárok közt,
Álmokban indulva az egek városai felé
És halottabban térve vissza –
De a meleg kenyér vagy te.
Ébredj fel Maria-Maria, ébredj –
A Nap versét a szemed mellé írtam,
Elefántcsont öled mellé, átjárja az éhség fénye –
Ébredj fel, Maria-Maria, ébredj!
Három év rettenet, kereszt
Után, most már égszínű vagy.
Maria-Maria mellet ébredtem ma reggel,
Lécein a vérrel s tetvekkel telt ágynak,
S felszürcsöltem a Halált, mint egy mérget –
S köptem a kásáslábosba.
A hold
Éreztem az ujjaimon, szívemen, szempillán,
Szobámat meglátogatta,
Íróasztalomra hajolt lomhán,
Viasszerű volt a haja.
Macskaféle, messzi, folyton
Szomorúbb, jaj!, mind hidegebb
Hold barátnőm, s már nem a hold –
Más holdaknak lett forrása, egy teljes kiséretnek.
Csavargó angyal
Mi, Dimitre Stelaru, a Boldogságot nem ismertük soha,
Nem volt nekünk egyéb Napunk: Alázatunk volt csak;
De meddig, kóbor angyal, meddig
E test, mi üres és éhezik?
Templomoknak kőlapjain vonszoltuk csontjaink,
Erdőkben a város szélén –
Senki nem fogadott soha
Senki, senki…
Minden dacba belehalunk
És kezünk sebe alamizsnát kutat.
A nagy bírák bezártak minket
Csökönyösen törvényük ködében állva,
Sárga homlokunkba vésve:
„Csavargók, tolvajok, őrültek. Koraszülöttei a csőcseléknek.
A börtönben az ő lakhelyük. Erős lakatot a láncra!”
A fagyos hajnallal vérzünk el talán
S az akasztófán emelnek az égbe,
De hagyd csak, Dimitrie Stelaru, hagyd csak!
Lesz még ünnepünk nekünk is –
Lesz kenyér az asztalunkon,
Kenyér és egy kiló menta.
Vitus Ákos fordításai
