Minthogy az életem rendkívül hézagos, megfeledkeztem az igazgatónőről.
Aki tegnap este felhívott és emlékeztetett. Hé, kakaska, te még élsz? Várj, ellenőrizzem, mondtam, csak 15 másodpercembe kerül. Vártam 15 másodpercet, és azt válaszoltam, igen, úgy tűnik. Te, úgy tűnik, és még hogy. Á, mindig elfelejtem. Igen, úgy tűnik, misterious woman from ikebana. Te, szóval nem tudom, mi volt vele, de arra indított, hogy undorítóan becézgessem. Mondhattam neki bármit, csak lereagálja, hogy csókolom a seggét. Miket csinálsz, te? Nehéz megmondanom, még ha időrendbe szedném is. De ha össze kéne foglaljam, azt mondanám – semmit. Kiscsibém… Tudod? Ma kezdődik a weekend, arra gondoltam, van-e programod este. Várj, ellenőrizzem, mondtam, csak 15 másodpercembe kerül. Vártam 15 másodpercet, és azt válaszoltam, tele a határidőnaplóm, de mindent lefújhatok. A te kedvedért, életem ódon francia parfümillata. Így már más. Jó, visszahívlak 8 körül, légy kész. Igenis, makulátlan gondolataim demarkációs vonala. Menj a fenébe. Nevetett.
Felhívott 8 körül. Kész vagy? Várj, ellenőrizzem, csak 15 másodpercembe kerül. Vártam 15 másodpercet, és azt válaszoltam, majdnem. Még ki kell keljek az ágyból, pisálok egyet, lezuhanyozok, megborotválkozok, felveszem a farmerem, a trikóm, és kész vagyok. Sárga színben játszó ametisztkő, ami vagy, kaptam észbe. Szeretném én, mondta. Magamban nyugtáztam, hogy nem kaphatsz meg mindent. Félórán belül érted jövök, oké? Várj, ellenőrizzem… Hagyd már, mindenképp jövök…
Jött. Vártam. A bal kezemben volt a trikóm, amin azt írta: „Szeretlek… mint tízezer verset egy helyen… mint a jelest az érettségin… mint Hitchcock első harminc filmjét… a Richter-skála szerint pedig úgy szeretlek, mint a tizenkettes fokot az epicentrumban… bónusz cunami”, a jobb kezemben meg az, amin azt: „Miért lesznek öngyilkosok az emberek? Szerintem türelmetlenségből… hogy bejussanak az Örökkévalóságba… kopogtatás nélkül… betörőkként…”. Nem tudok dönteni, mondtam neki. Körbepillantott, itt laksz te? Nem, vágyaim forgónyársán perzselt csirkécském, csak addig béreltem ki, amíg várlak. Én igazából egy titkos szálláson lakom, Sidney-ben, ahol a világ sorsát teszik-veszik. Mind jelesek vagyunk, és kissé unatkozunk. Kissé hülyülsz. Kissé hülyülök. Vedd fel ezt, és előhúzott a táskájából egy kék trikót, amin azt írta: „Meddig várakoztat még meg minket az Antikrisztus?…”. A Nike-tól vettem, vagánynak tűnt.
Amit ő nem tudott, az az, hogy az Antikrisztus már eljött.
Készültem felvenni a cipőm. Várj egy kicsit, mondta. Vártam egy kicsit. Hiányoztál. Gyengéd volt. Te is nekem, Románia Kormánya által különleges törvényben védett havasi tyúkocskám. Nem voltam gyengéd, de nálam ez nem probléma. Akkor? Akkor? Akkor térdre ereszkedett. Ki mondta, hogy a nőknek nincsenek jó ötleteik… Egy aperitif sosem árt. Bekapta az aperitifjét. Meg akartam fogni a fejét, nem hagyta. Ki akartam venni a melleit, de nem hagyta. Ki akartam nyalni, de nem hagyta. Fel akartam tenni egy számot, de nem hagyta. Az ablakhoz akartam menni, hogy elkergessem azt a két csövest, aki bámult minket, nem hagyta. El akartam zárni a csapot, mert nyitva felejtettem, csorgott a víz, kiömlött a kádból, befolyt a nappaliba és percenként kábé 2 cm-t nőtt. Nem hagyta. Gondolkozni akartam, de nem hagyta. Meg akartam menteni a világot. Meg se gondolta. A fejére akartam baszni az öklömmel. Pont amikor a faszomat a fogai közt tartotta. Nem hagyta, és jól tette. Csak annyit mondott, hogy tartsam a kezeim a testem mellett, és beszéljek. Kicsit készületlenül értél. Beszélj!
Beszéltem. Már nem tudom pontosan, mit. Ez a nő különös módon szopja a faszt. Vagyis vele együtt az agyat is. Éreztem, ahogy a neuronjaim felsorakoznak és csatarendben a szájürege felé masíroznak. Azt hiszem, egy újságból olvastam fel neki, vagy az ortodox naptárból, amit kiragasztottam a falra. Egy adott pillanatban a keze, amelyikkel magát izgatta, megérintette a vizet, aminek a szintje folyamatosan emelkedett. A víz meg vidáman locsogott. Ki ne locsogna vidáman egy punci láttán… Egyszer csak elélvezett. Előbb ő. Aztán én. Megtöltöttem a száját gondolatokkal. Ő pedig minden teketória nélkül lenyelte. Felegyenesedett, kicsit megigazította a ruháját, és rám szólt. Gyerünk, siess, van még valaki a kocsiban, gyanakodni fog. Szóval egy társasbulinak néztünk elébe. Egy olyannak, ahol mindenki jól néz ki, játssza a nagymenőt, sőt a nagyokost, Mărgineanut1 hallgat, táncol, flörtöl és üzletel. Mi keresnivalóm nekem ott, nem tudom. És talán kivonhattam volna magam valamilyen ürüggyel, de a ribanc a kezembe nyomott 1000 eurót. Tessék, legyen miből meghívj. Úgy illik. Az egészből? Elkacagta magát. Neked is marad bőven. Lementünk. Egy fekete Toyota Civicje volt. A másik a volt férjemnél van, megkért, hogy adjam kölcsön, Bécsbe kell utaznia. Kinyitotta az ajtót. Beszálltam. Szia Nic. Hátranéztem. Angel volt.
Szia Doina, micsoda meglepetés.
Gondoltam, vigyük magunkkal, vetette oda az igazgatónő tettetett közönnyel. Túl sokat ül szegényke egyedül. Persze. Az autó elindult. Az igazgatónő előre nézett, én a visszapillantó tükörbe néztem. Angel is a visszapillantó tükörbe nézett. Néztük egymást. Rám mosolygott. Én is rámosolyogtam gondolatban, de vette a lapot. Kissé széttárta a lábait. Yeah baby, a sárga bugyika. És megint elfogott a vágy, hogy az ölébe bújjak. És sírjak. Jól vagy? Igen, vad izgalmakkal teli rózsaszín pakkocskám. Biztos? Biztos, Szent Pétervár egyik szállodájának 11-ik emeletéről pohár pezsgővel a kezemben csodált aurora borealisom. Angel köhécselt. Igazából nevetett. Nem bírt uralkodni magán. Miattad, vetettem a szemére gondolatban. Mi ketten másképp esünk kétségbe, válaszolta ugyancsak gondolatban. Vagyis? Vagyis csak te vagy röhejes.
Gém, szett, meccs.
Min jár az eszed, szépfiú? Á, haszontalan fényűzés, szirénem, kit egy magányos és szerelemsóvár gyöngyhalász fogott ki egy éjszakán. Én is azt mondom. Édes vagy. Te is édes vagy, szirupos baklavám, mit az iráni padisah szakácsa készített költői elragadtatásában. Hagyd, mert túlzásba esel. Esek, amibe te akarod. Gyere, pusziljalak meg. Megpuszilt. Angel ismét köhécselt.
Megérkeztünk az éjszakai klubba. Ismertem. Egyszer megszoptattam ott egy takarítónőt, aki rajtakapott, hogy lepisáltam a falat. Megmondlak a főnöknek. A főnök a hely afféle Smărăndescuja2 volt. Adok neked 2 EURÓ-t 50 centesekben. Megtakaríthatod, ha van malacperselyed. Nincs nálam több. Leszoplak és fátylat rá. Egy nő nagylelkű felkínálkozását nem illik visszautasítani, de ha láttad volna ezt… hozzá képest nina cassian egy valentina pelinel volt… úgy éreztem, mintha a faszomat egy Halloween-tökbe dugtam volna. A tök locsogva szopott. A normális emberek csak a kellemes élményeikre emlékeznek.
Rita, én normális vagyok? Beszélünk egy nap erről?
A klubban egy csapat pénzes nagymenő. A fiúk tréningnadrágra vett csíkos ingben, a lányok smart casual. Mind jó nő. Mindenkivel kezet ráztam. Bemutatkoztam, Mircea. Mircea? A Cărtărescuból? Jobb vagyok én annál, hülye picsa. Döngött a zene, nem hallotta. Az igazgatónő hamar beilleszkedett a társaságba, amibe már be volt illeszkedve. Ez egy team building, barátkozz te is. Otthagyott egy sarokban. Időnként felém pillantott, rám mosolygott, és a dolga után látott. Vagyis le se szart. Angel egy másik sarokban ült. Egy pincér meglendített előttem egy tálcát egy üveg valami töménnyel és néhány pohárral. Felém nyújtott egy poharat. Az arcomra böktem. Kapcsolt, habár nem tetszett neki. Elvette a poharat, és nálam hagyta az üveget. Abból ittam.
Felálltam és odamentem egy csajhoz meg egy taghoz. A tag szemüveget hordott, enyhén duci, művelt kinézetű, akinek a szülei szekusok. Voltak valamikor. A csaj… ő egész jó. Finomka. Ha csak a zsebébe rejtettél volna egy gyufaszálat, már attól elolvadt volna. Helló. Helló, mondták rám se nézve. Leülhetek mellétek? Persze. Leültem melléjük. Meg se szólalok, csak hallgatlak titeket. Igazából nem is hallgatlak, mert egy senki vagyok itt, csak nem akarok egyedül lenni. Persze. A tag azt mondta a csajnak, csak idő kérdése, hogy megszerezze a senior analyst officer állást. A csaj azt mondta a tagnak, hogy kezdi nyomasztani ez a Bukarest és Párizs közti ingázás. A tag azt mondta a csajnak, hogy az öregje vett neki egy lakást Bécsben. A csaj azt mondta a tagnak, hogy az anyjának van egy új pasija, és nem nagyon szereti, mert túl nagyra van a 400 000 dolcsis jachtjával. A tag azt mondta a csajnak, minden oké lenne, ha 32 éves koráig megnősülne, mert úgy érzi, hogy utána a biznisznek szentelné magát. A csaj azt mondta a tagnak, szeretne vakációzni egyet, de nincs kivel. Fingtam egyet. Csak akkor álltam fel, amikor felocsudtak meglepetésükből. Elköszöntem. Mielőtt otthagytam volna őket, azt mondtam nekik: gyerekek, szar ez így, dugjatok. Hard. Very hard. Csúnyán megnéztek.
Odamentem egy másik társasághoz. Három csaj volt. Egy pamlagon ültek, koktéloztak és fecserésztek. Lányok, leülhetek mellétek? Hihihihi, vihogtak. Leültem. Mind szépek vagytok. Hihihi, vihogtak. Nővérek vagytok? Hihihihi, vihogtak. Melyik kórházban? Hihihihi, vihogtak. Lányok, ugye, jól jönne egy fasz? Hihihih, vihogtak. Lányok, nem igaz, hogy minden megy szarrá? Hihihih, vihogtak. Lányok, nem igaz, hogy ha csak annyit mondok, gyertek velem, felálltok és velem jösztök? Hihihih, vihogtak. Lányok, nem igaz, hogy egy kicsit lökött vagyok? Hihihih, vihogtak. Lányok, elég pocsék itt minden, belepisálnék a poharatokba. Hihihih, vihogtak. Te, szóval idióták vagytok. Hihihihi, vihogtak. Te, szóval baszok az anyátokba. Hihihih, vihogtak. Odajött Angel. Szórakozol? Nem igazán. Mondhatok bármit, ezek csak röhögnek. Logikus, egy szót se értenek – máltaiak. Ellazultam. Felálltam. Megmutattam nekik a faszom. A nemzetközi nyelv, you know. A szájukhoz kaptak. Természetes mozdulat. Kézen fogtam Angelt. Gyere valahová, ahol többé ne érezzük kicsinek magunkat.
Kimentünk egy előcsarnokba. Az előcsarnokból lépcsőház nyílt. Megmásztunk néhány emeletet. Mígnem elfáradtunk. Újabb előcsarnok. Kihalt. Kívánlak. Én is téged. Leheveredtünk a földre. Te mindig az enyém leszel, mondta. Szeretném, ha boldoggá tenne, mondtam. Szeretnélek boldoggá tenni, mondta. Én is szeretnélek, mondtam. Akarok egy gyereket tőled, mondta. Hülye vagy, mondtam. Csak a hülyék csinálnak veled gyereket, mondta. Ki akarlak nyalni, mondtam. Nem, azt akarom, hogy szeretkezzünk, mondta. Oké, de legalább vedd le a bugyid, mondtam. Vedd le te, mondta. Levettem és zsebre tettem. Nem adom vissza, mondtam. Nem baj, van még nekem, mondta. És még mi van, mondtam. Bunkó vagy, dugj már meg, mondta. Belehatoltam. Lihegtem. Lihegett. Ah, mondtam. Ah, mondta. Kivettem a melleit. Megcsókoltam őket. Megsimogatta a hajam. Fordulj meg, mondtam. Hiányoztál, mondta. Seggbe akarlak dugni, mondtam. Ne, mondta. Jó, te is hiányoztál nekem, mondtam. Ha meglát valaki, mondta. Már nem tart sokáig, mondtam. Úgyis csak két kamera van rajtunk, semmiség az egész. Nehogy azon kapjalak, hogy melléélvezel, mondta. Nehogy azon kapjalak, hogy kérsz tartásdíjat, mondtam. Egy gyereket akarok, nem kettőt, mondta. Szeretlek, mondtam. Csak mert fel vagy izgulva, mondta. Lehet, mondtam. Szeretlek, mondta. Tudom, mondtam. Feljajdultam. Feljajdult. Megtöltöttem a pináját ÉN-ekkel. Egy kicsit úgy maradtam. Aztán megcsókoltam. Gondolod, hogy rájön? Gondolod, hogy érdekel? Felkeltünk. Lementünk a lépcsőkön. Ő lépett be először. Aztán én is beléptem. Leültem ugyanabba a sarokba. Az igazgatónő rám mosolygott, és elfordult.
–
Dankuly Csaba fordítása
–
