Megérkezett a városomba a cirkusz.
Ezek teleragasztották a villanyoszlopokat plakátokkal, amiken azt írta, „PRÁGAI CIRKUSZ”. Te, szóval, mondtam magamnak, gyerünk a cirkuszba. Felvettem a „mercy is the cry of the soul that stirred” feliratú trikóm, és felhívtam Monicát. Megyek a cirkuszba, jössz. Nem akart, ment Răzvival a hegyekbe. Felugrottam Mogoşnéhoz. Bekopogtam. Megemlékezést tartott a férjéért. Épp énekelt a pópa. Nelinénél csak megálltam az ajtó előtt, és pár pillanatig begörbítve tartottam az ujjam. Vagy percig. A folyóson állt Vasea bá. Vasea bácsi, jön a cirkuszba? Há’ mi, cirkusz van a városban? A` biza. Várj, öltözzek fel. Bement, levette a tökfedőjét és feltett egy USSR feliratú sapkát.
Fogtunk egy taxit.
A cirkusz a város szélén volt felhúzva. Kiszálltunk a taxiból. Fent egy boltíven azt írta, „BUDAPESTI CIRKUSZ”. Jegyet váltottunk. 30 lej felnőtteknek. Bementünk. Közvetlenül a sátor bejáratánál pattogatott kukoricát árultak, műszörpöket és ízesített vattacukrot. Vasea bá kért egy vattát pálcán. Vettem neki. Harapta azt a csomót, és összemaszatolta az orrát. Boldognak tűnt. Leültünk egy padra, valahol a felső sorokban. Vasea bá a bolthajtásokat bámulta, én meg a belépő nőket. A többségük gyerekkel jött. Anyákat is szívesen látunk, virított a homlokomon. Csakhogy a kölykös nők antennái használaton kívül vannak helyezve. Egypár licis csaj a 90-es évek terméséből… nothing much important.
Aztán egy gongütés hallatszott, és megjelent egy toprongyos alak cilinderrel a fején. A konferanszié. Az első, nagy nemzetközi hírnévnek örvendő mutatványt – mondta – az Andrei társulat adja elő. Öt figura, akik közül kettő egy matracot tartott, kettő meg egy trambulinra ugrott, hogy a levegőbe lendítse az ötödiket. Az bukfencezett egyet-kettőt a magasban, majd a matracra zuhant. Egyszer mellé pottyant, mire a nézők felizgatódtak az ülepén érzett fájdalomtól. Aztán egy szenzációs szám következett három, körbe-körbe szaladgáló pónival. Az idomító hol pattogtatta az ostorát, hol nem – a lovak amúgy is köröztek. Egyikük szart egyet.
Aztán Vasea bá pisilni akart. Kimentem vele valahova a sátor mögé. Egy lány szeme láttára pisilt, aki épp kilépett a sátorból. Milyen szám volt, kérdeztem. Az enyém, válaszolta, miután rágyújtott. Egy oszlop mellett cigizett, és Vasea bát nézte. Mivel volt? Karikákkal. Apró cicii voltak. Maximum hányat tudsz forgatni egyszerre, kérdeztem. Úgy 10-et, épp csak megtanultam. Te is sok nemzetközi díjat kaptál, mi, ahogy az a muki mondja… fanyarul elmosolyodott. Az ad túl a cuccon… Micsoda életetek van nektek is… Már nem tudott válaszolni, mert Vasea bá befejezte. Megragadta a kezem, és húzott maga után. Megkereshetlek az előadás után, kiáltottam oda a lánynak. Fásultan legyintett.
Amikor visszamentünk, már szünet volt. „10 lej ellenében megsétáltathatják a kicsinyeiket a púpos tevéinken.” Két teve sétált a porondon, gyerkőcökkel a hátán. Néztem őket. Anyák és tevék. Vasea bá megrángatta a trikóm ujját – én is akarok lovagolni azokon. Magának nem szabad, hé, az gyerekeknek való. Erre toporzékolni kezdett, ő is akart. Megvontam a vállam, és átmentünk az artisták felőli bejárathoz. Megkérdeztem az egyik gondozót, vajon a mellettem álló felnőttet felültethetem-e egy tevére. Nem igazán szabad, mondta… adok 20 lejt. Szabad. Vasea bá felmászott az egyik tevére, és belekapaszkodott a púpjába. Fogózzon meg jól, kiáltottam, de nem hallotta. Figyeltem – boldog volt. Boldog volt a bolond. Fizettem még öt kört. Fizethettem volna még vagy hármat, de kezdte John Wayne-nek képzelni magát. Végül leszállt. Nagy nehezen. Te, szomszéd, hol lehet ilyen tevéket kapni? Akart venni egyet. Megígértem neki, hogy majd megérdeklődöm.
Felmentünk megint a lelátóra. Egy bohócos produkció kezdődött. 15 percet tartott, amiből a bohóc 10-et a nézőtéren töltött, négy férfit keresve. A negyedik én voltam. Mondtam neki, hogy nem megyek le. Erősködött. Letéptem a parókáját, és azt mondtam neki, hogy cseszem az anyját. A tömeg felmorajlott, de rögvest lecsillapodtak, mihelyt kiütöttem a fogait az egyiknek, aki a bohóc segítségére sietett. A bohóc gyorsan elkezdett tapsolni, a közönség meg követte. Ez volt az egész előadás egyetlen felemelő pillanata. Az emberek végül jót szórakoztak, a bohócnak sikerült a mutatványa, a cirkuszi alkalmazottnak pedig megdagadt az orra.
Amikor kiléptünk a sátorból, már hideg volt. A tevék legelésztek a sátor mellett. A pónik ide-oda ugráltak. Az akrobaták tökmagot rágcsáltak egy lakókocsi előtt rögtönzött asztalon. A konferanszié az állát a tenyerébe ejtve révedt maga elé. A bohóc a Sportújságot olvasta. A karikás lány egy pár hónapos csecsemőt tartott a karjában, a másik kezével meg cigizett.
Azzal a homályos érzéssel jöttem el, hogy az igazi előadás még csak ezután kezdődik.
Te, szóval épp megjöttem a cirkuszból. Még világosság volt, mert a déli előadáson voltunk. És mielőtt hazamentem, elvittem Vasea bát egy kerthelyiségbe. Vettem neki egy sört, vettem miccset is, játszottam a jó szamaritánust. Aki bedugta az egyik ujját a nő seggébe, aki kihozta a miccset. Ismertem, szerette, ha meg-megujjazzák, miközben nyújtja a tányérokat. Naponta több százan is megujjazták – különféle méretek, különféle állagok, különféle élvezeteket szerzők. Egyszer azt mondta nekem, hogy legalább 4-5 orgazmusa szokott lenni, este pedig úgy alszik el, mint egy kisded. Dolgozni kedvtelésből jár, nem a pénzért. Egyszer meg akartam dugni, de kijelentette, hogy neki nem kell. Ilyenek a nők, nem tudom. Vasea bá kézzel ette a miccset és fogpiszkálóval a mustárt, azt mondta, hogy a gyermekkorára emlékezteti, amikor fagyizott. Hát veszek magának fagyit is, mondtam neki. Igen, de annak nincs mustár íze. Egyszer ő is bedugta az ujját az unszolásomra. Te, milyen nedves ott…
A lakása ajtajában hagytam, aztán hazamentem. Fáradtnak éreztem magam. Bekapcsoltam a gépet, és feltettem egy John Wetton számot. Basszusgitáros. Profi. Olvastam valahol, hogy egy szívműtét mentette meg az életét. Most zenélt. Igazából ezek mind, akik átvészelnek egy súlyos műtétet vagy valamilyen nehézséget, szert tesznek egy másfajta lelkületre, másfajta légkörre. Derűsebbé válnak, békésebbé, lezserré, mintha szarnának mindenre. Bírom ezt. Szóval, kedveseim, sürgősen menjetek el az orvoshoz, és vágassatok ki a húsotokból, veszítsetek a pókeren, juttassátok csődbe a vállalkozásotokat, kövessetek el bármit, csak hogy átléphessetek egy másik karmába, a hölgyeket pedig engedjétek hozzám jönni.
Mert ők jönnek.
DL-ford
