lehettünk vagy tíz-tizenegy
mikor felkerestük
a papot.
bekopogtunk.
egy kövér, csúnya nő
nyitott ajtót.
igen?, kérdezte.
szeretnénk látni
a papot, mondta
egyikünk.
azt hiszem Frank volt
az aki
mondta.
atyám, fordult
hátra a nő,
két fiú szeretné
látni önt.
mondja meg nekik,
jöjjenek be, mondta
a pap.
kövessetek, mondta
a kövér, csúnya nő.
követtük őt.
a pap
a dolgozószobájában volt.
ült az asztalánál.
félretolta
a papírjait.
igen, srácok?
a nő elhagyta
a szobát.
nos, mondtam.
nos, mondta Frank.
igen, fiúk, csak rajta.
nos, mondta Frank,
azon tűnődtünk, hogy
Isten valóban létezik-e.
az atya mosolygott.
hát hogyne létezne.
de akkor hol van?
kérdeztem.
nem tanultatok
hittant, fiúk?
az Isten mindenütt jelen van.
ó, mondta Frank.
köszönjük, atyám,
mi csak tudni szerettük
volna, mondtam.
teljesen rendben
fiúk, örültem
a kérdésnek.
köszönjük, atyám,
mondta Frank.
meghajoltunk, majd
megfordulva
kimentünk
a szobából.
a kövér, csúnya nő
várt ránk.
levezetett minket
a hallba, az
ajtóhoz.
végig sétáltunk
az úton.
vajon
bassza őt?
kérdezte Frank.
körbenéztem, hátha
Isten lát, majd válaszoltam.
persze, hogy nem.
de mit tesz, ha
felizgul?
kérdezte Frank.
valószínűleg imádkozik,
mondtam.
az nem ugyanaz,
mondta Frank.
hisz Istenben, mondtam.
nincs szüksége
rá.
azt hiszem, bassza
őt, mondta Frank.
igen?
igen.
miért nem megyünk vissza
és kérdezzük meg?
menj vissza te és
kérdezd meg, mondtam.
te vagy
rá kíváncsi.
félek,
mondta Frank.
félsz Istentől,
mondtam.
te nem?
kérdezte.
hogyne.
a pirosnál megálltunk
és vártuk, hogy
váltson a lámpa.
egyikünk se járt
misére
hónapokig.
unalmas volt.
viccesebb volt
beszélgetni
a pappal.
a lámpa váltott
és átmentünk
a zebrán.
klasszikus
angol tanárunk a Jr. High-ban,
Mrs. Gredis nem ült
az asztala mögött, az első asztal
üresen maradt, és felült
az asztal tetejére és jó
magasan keresztbe rakta a lábát,
láttuk a hosszú selymes
lábait, varázslatos lágyékát,
tüzesen csillogó testét, ahogy
csavargatta bokáját
abban a fekete magas sarkú cipőben,
amikor újra keresztbe tette lábait és
Hawthorne-ról meg Melville-ről
meg Poe-ről és másokról beszélt.
mi srácok egy kukkot se hallottunk,
de az angol volt a kedvencünk és
sose becsméreltük Mrs. Gredist,
még magunk közt sem beszéltünk róla
csak ültünk és néztük Mrs. Gredist,
és tudtuk, anyáink se néztek így ki,
az osztályból a csajok se,
de még a nők sem, akiket az utcán láttunk.
Senki se volt olyan, mint Mrs. Gredis,
és Mrs. Gredis is tudta ezt,
ott ült húsz tizennégy éves
kamasz fiú előtt, akik sose
fogják elfelejteni őt,
még háborúk és évek múltán sem,
egy nő se lesz olyan, mint ő,
nézett, miközben hozzánk beszélt
nézett, miközben figyeltük őt,
huncutul ránk nevetett.
ránk mosolygott.
újra és újra
keresztbe rakta lábait,
miközben szoknyája lassan
egyre feljebb és feljebb csusszant,
és ő csak beszélt Hawthorne-ról,
meg Poe-ről meg Melville-ről és másokról,
amíg ki nem csöngettek az óráról,
a leggyorsabb óránk volt aznap.
köszönjük Mrs. Gredis,
a csodálatos tanítását,
a tanulást több mint
könnyebbé tette,
köszönjük Mrs.
Gredis, köszönjük
önnek.
nem normális
amikor középiskolába jártam
a tanárunk elmondott egy történetet
egy tengerészről,
aki azt mondta a kapitánynak:
a zászlót? remélem, soha többé
nem látom azt a zászlót!
nagyszerű, mondta a kapitány.
kívánságod teljesül!
így berakták őt
a vitorlás hajó rakterébe
és ott tartották,
még az ételt is
leküldték neki
és ott is halt meg anélkül,
hogy újra látta volna
a zászlót.
ez egy igazi horror
sztori volt a többieknek,
és nagyon
hatásos.
de rám
nem volt olyan nagy
hatással.
ültem ott és gondolkoztam,
szóval,
elég szar
nem látni a zászlót.
de ami igazán szar az egészben,
hogy nem láthatta
a többieket.
mégsem emeltem fel a kezem,
hogy mondjak valamit erről.
ez azt jelentette volna, hogy
magam se akartam látni
őket.
ami igaz is volt.
egyenesen a tábla
felé néztem,
ami messze jobban nézett
ki,
mint
bármelyikük.
Nagypál István fordításai
