Inkognitóablak

Az állóháború elkezdődött, pedig
ilyen magasból mindent annyira jól
látni.

Minek mentél el, ha újra és újra hazajössz?


Sötétbe burkolózok,
a papagájokkal együtt az erkélyre ülök
és az inkognitóablakot figyelem.

A Napnak öltözött férfit deréktől felfelé látom,
beleragadhatott az irtószerbe: nem mozdul.
Lehet, hogy most nem a szája az, ami mondani akar valamit?

Hosszú napokig esni fog, vagy közeledik egy újabb hidegfront.


[Nagy Kata Inkognitóablak című verseskötete a JAK-füzetek sorozatban jelenik meg az Ünnepi Könyvhétre]

 

Please follow and like us:
0
Kategória: Vers. Bookmark the permalink.

Egy hozzászólás

  1. zoliapunk
    Posted 2016/05/06 at 09:25 | Permalink

    gratulálok kedves Kata! Ez egy igen jó vers, kellően melankolikus, filozófikus és kedélyborzoló,..várom mikor lép elő a Csorbafogú Nagy Veres Sárkány, hogy a Napba öltözött nő után férfit is megegye…teccikértenyi? 🙂

Hozzászólások

Email címét soha nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*

  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik