Megpróbált visszaemlékezni a csöndre. Valahol a szíve mélyén persze tudta – tudnia kellett –, soha nem lesz elégedett, mindig többet és többet kíván annál, mint amit elért vagy elérhet, és ez az akaratosság lesz az a baljós árny, ami majd súlyos pokrócként terül a szívére.
—-A villamosmegállóban mindenki a Prófétát figyelte. Az egyik zöldre mázolt vasszéken ült és eszelős hangon a közelgő végítéletről szónokolt: „Senki sem ismeri az órát, senki se tudja, mikor jön el a perc, de biztosak lehetünk benne, közeleg az eljövendő. Az utolsó időket éljük, nyissátok ki a szemeiteket és lássátok a jeleket! A pecsétek feltöretnek, a harsonákat fújni kezdik az angyalok, s a légiók, az égi légiók, a mennyei seregek alászállnak majd, én mondom, beteljesedik az, aminek be kell teljesednie. Akinek van füle, az hallja meg az Úr szavát!”
—-A Prófétáról óhatatlanul is eszébe jutott az a fölirat, amit nemrégiben látott – a busz megállt a pirosnál, s ahogy bámult kifelé az ablakon, észrevette a szemközti ház homlokzatára kifeszített lepedőt, amelyre valaki bizonytalan betűkkel előzetesen az alábbiakat írta (fújta?) festékszóró-pisztollyal: ISTEN ÁLDJA MEG EZT AZ ORSZÁGOT A LEGHATALMASABB HATALMAS NEVÉBEN ÁMEN Ő A VÁLASZ AZ ÉLETÉRE!
—-Aztán arra gondolt: talán itt lakik a Próféta, talán ez a vakolathiányos bérház lenne az otthona, egy harmadik emeleti szoba-konyhás lyuk, ahol recseg a parketta a nappaliban, s a négyméteres belmagasság miatt képtelenség tisztességesen fölfűteni a lakást, és olyan vékonyak a falak, hogy minden áthallatszik, még az elfojtott sóhaj is? Ki tudja, talán igen, talán nem.
—-Ami biztos: a Próféta kérlelhetetlenül szórta szájából azt, amit igaznak vélt, ő pedig továbbra is azon volt, hogy visszaemlékezzék a csöndre. De a kutyát sétáltató fiatalember képe visszavonhatatlanul betolakodott a tudatába, és ismét teljes elevenségében látta maga előtt a jelenetet: az apró-fehér kutya úgy döntött, nem megy tovább, a fiatalember erre erősebben húzni kezdte a pórázt, de az állat ezt nem érezte tisztességesnek, így a hátsó lábaira ülve adott hangot nemtetszésének, mire újabb rántás, újabb ellenállás. Aztán látta, hogy a menyéttestű kutya üríteni kezd az aszfaltra, szapora, barna bogyók hullanak ki belőle, a fiatalember persze türelmetlenül húzza-vonja az állatot, van valami keserűen nevetséges ebben az egészben, a kutya szeretne nyugodtan szarni, ez elemi szükséglete, de a gazda menne, talán várja valahol valami szebb és jobb élet reménye (ki tudja, talán igen, talán nem). A kutya arcán, miután végez, elterül a mosoly, elégedetten csóválja a farkát, a fiatalember pedig bambán áll és nézi-nézi a barna halmot a járda közepén. Márpedig ő azt onnan biztosan föl nem veszi, gondolja sziszegő lélekkel, s két-három jól irányzott mozdulattal a szarbogyókat a járda mellett parkoló autók alá pöccinti kopott velúr cipőjének orrával. Kutya és sétáltatója elégedetten folytatja tovább útját.
—-„Ne legyetek gyávák megvallani bűneiteket! Jobb ma egy beismerés, mint holnap a végítélet tüzén elégni. Közeleg ama bizonyos, már az utolsó időket éljük. A te lelked fölkészült a Nagy Rostálásra? Tisztán hajtod álomra a fejedet vagy tapadós verejték gyöngyözik a homlokodon éjszakánként, elalvás előtt? Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Van fontosabb kérdés is a kör négyszögesítésénél: álmodnak-e tág szavannákkal az oroszlánszelídítők?”
—-A Prófétáról az órájára nézett. Még legalább két percet el kell töltenie – jobb esetben – ebben a megállóban, aztán befut a villamos, és utastársaival együtt (egy tündöklő ritmus igézetében) fölszáll a járműre. Semmi esetre sem fog leülni.
—-„…A Jó Gazda Könyvében is olvashattuk, számon tart ő a fejeteken minden hajszálat…”
—-Nem. Állni fog, közel az ajtóhoz, hogy a hetedik megállót követően könnyedén, tülekedés nélkül leszállhasson. Igazán kibírható.
—-„…és nincs az égen olyan madár…”
—-Szerencsére ellenőröktől most nem kell tartania, a múltkori esetből tanulva havi bérletet vásárolt magának, s a tény, hogy érvényes igazolvánnyal utazik, megnyugvással töltötte el háborgásra hajlamos lelkét.
—-„…de mire számíthat az, aki ébredése után…”
—-Odáig persze nem merészkedett, hogy jobb embernek gondolja magát, de kétségtelen, érzett némi elégedettséget ott, ahol a hozzá hasonlók ilyesféléket szoktak érezni.
—-„…szörnyű féreggé változva találja magát ágyában?”
—-Megpróbált visszaemlékezni a csöndre.
—-„Hát ez az. Ki, ha én nem? Ugye? Lesz itt sírás, lesz itt fogcsikorgatás. A szeretet az egyetlen, amivel fölfrissítheted magadat. A szeretet a bizonyosság. A szeretet az szeretet, az szeretet, az szeretet.”
—-A csönd helyett aztán újabb zavaros emlékkép tolakodott a tudatába, de egy hanyag mozdulatnak köszönhetően el is felejtette, hiszen ahogyan elnézett balra, tisztán látta azt az aprócska sárga pontot, ami hamarosan, talán egy percen belül villamossá növeszti magát – utastársai és jómaga legnagyobb megelégedésére.
–
