Hipochonderszerelem

Félek a vonatoktól, mert elütötte az egyik szerelmem,
a kerékpártól, mert csak lefelé tudod ezerrel tekerni,
és nem biztos, hogy a kanyarban fog még a kézifék,
a trabanttól, mert két ütemre száguldozni isteni,
de a kanyarban jelentősen hasonlít a motorkerékpárra,
és útjában lehet egy mercinek vagy skoda fabiának,
félek a teli tüdőtől és a tüdőráktól, mert képtelen vagyok
napi negyven helyett jövő héten csak harminckilenc,
majd harmincnyolc, harminchét, és így tovább, cigarettát szívni,
és végül eldobni az utolsót is, és tisztuló tüdővel száguldani,
nyilván mellette semmi szűrő vagy óvszer nélküli,
mert félek a magzattá cseperedő gyerekektől,
és persze félek a nemi úton terjedő betegségektől,
hogy mindig ott van, hogy ki, vagy nem nyalhatod ki,
félek a hangszalaggyulladástól, mert nem üvöltheted
teli torokból, hogy hülye vagyok, s mert a gégerákra emlékeztet,
félek a szerelemtől, pontosabban attól, hogy
nem tudsz szabadon belemenni és szárnyakat kapni,
mint a phaidroszban vagy a lakomában, hogy nem tudsz
a szépet szemlélve, a testtől, a leginkább otthonostól
az idegenbe, az otthontalan kísértésébe szállni,
mert rögtön az apja, a barátnőd vagy a barátja,
vagy akár a barátnőd barátja ugrik be,
de leginkább attól félek, hogy nem viheted át,
persze a fogadban tartva, mint a révész lánya,
a túlsó partra, mert csak online vettél rá jegyet.

Testről és lélekről

Kérlek, ne tégy ki a szöveg kísértésének,
és valahogy szabadíts meg a gonosztól,
írj úgy, hogy ne váljon hazuggá beszéded,
a betűk inkább kezed vonalait formázzák,
szavaid ritmusa ne haladja meg ered lüktetését,
mondataid idomuljanak gesztusaidhoz,
jelzőidben nyelved melegét érezzem,
kötőszavad legyen a nyál, mi összetart,
az elválasztás fogaid apró koccanásai,
a kiejtett szó hangszalagod rezgése csupán,
és hangszíned ne pusztán felhangokból álljon,
inkább torkod vagy hasad üregét tükrözze,
mert különben érzem, hogy elszállok,
belefeledkezve a képzelt jelentések hálójába,
a vég nélküli interpretációba, hogy mindenütt,
még a kietlen tájban is lábnyomodat keressem.

Oidipusz

Na jó, akkor most az a dagadt lábú thébai vagyok,
és nem is feltétlenül a komplexusra gondolok.

Nem az a kérdés, hogy ki ölte meg az apám,
nem is az anyám (hisz ő van, akkor is, ha nincs).

Inkább a szemet célzó szemtől szembeni,
a lehetetlen látni akarásának kegyetlensége zaklat.

Szembenézni mindazzal, amit vétlen vagy önkéntlen,
a vakfolttal, a retinánk alatt megképződő repedéssel.

Mert nem ment fel az eredendő bűn,
az esendő, amivel tisztára mossuk arcunkat.

Kitekinteni magasztos és maszatos szemüvegünk mögül –
csábító ajánlat: szörnyként vagy idegenként szemlélni magunkat.

Csak ő, a feltétlenül fogadott mondhatja, hogy használtam vagy kihasználtam,
s én ujjaimat a szemembe fúrom, hogy belássam a jelen nem volt múltat.

Rehab à la Nietzsche

Szívesen felkeresném egyszer
a közvetlenség rehabilitációs központját,

ahol belépéskor nem a személyi számomat regisztrálnák,
nem az eszmékről szólnának a kinyilatkoztatások,

ahol tavasszal a tavaszt ünnepelnék,
és nem hordozná a szél
egy ottfelejtett tetem émelyítő bűzét.

Kutya éji dala

Egymás mellé írunk hangokat,
hangalakzatokat,
szavakat és mondatokat,
központozzuk,
rendezzük és formát adunk neki,
s mivel erre neveltek, hát jólneveltnek,
műveltnek akarunk látszani,
amolyan normálisnak,
hogy nehogy ránk ugassanak,
kerüljük a trágár vagy kényes dolgokat,
és ha le is írjuk, akkor csak úgy kipontozva,
hanyagoljuk az agyonhasznált, túlterhelt szavakat,
mintha tudnánk menekülni a nyelv bűnbeesettségéből,
távol tartjuk magunkat a túlkapásoktól,
a túlzó általánosításoktól,
a szerelemtől, mert az olyan ciki,
a szeretlekről nem is beszélve,
inkább lemondunk a nyelvről is,
képekről, filmekről beszélünk,
csak semmit a lényegről,
pedig mi másért, ha nem ezért
üvöltöd magad bele a semmibe,
és bár persze mindig kérdés az,
hogy mi marad a személyből,
ha minden rápakolt és felszedett göncöt levet,
szóval a lényeg lehet, hogy mégiscsak az,
amit nem illik mindig kimondani,
azaz hogy te,
meztelen és sallang nélkül,
és csak így, csupa kisbetűvel,
üvöltesz-e velem,
mint a farkasok.

nmre

Please follow and like us:
0
Kategória: Vers. Bookmark the permalink.

Hozzászólások

Email címét soha nem tesszük közzé. A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

*
*

*

  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik

  • Ajánljuk