A tárgyilagos filológia az elmúlt másfél évtizedben alaposan kikezdte Hemingway dicsőségét. Nem az író tehetségét próbálják elvitatni a kutatók, hanem hősi pózait leplezik le, a kalandos férfiélet maga keltette mítoszát. Kiderült ugyanis, hogy Hemingway bokszolt ugyan, de mindig megverték, hogy sohasem járt az első világháborúnak azokon a színterein, ahol a Búcsú a fegyverektől játszódik, hogy a második világháborúban nem ő foglalta el a párizsi Ritz hotelt. És így tovább: a kíméletlen utókor leleplezi a legendát, és a vakmerő hőst megfosztja dicsfényétől. Hiteles igazság-e mindez – nem tudjuk. S ha az is, ugyan mit bizonyít? Nem többet, mint az irodalmi alkotással, a megálmodott hősökkel való azonosulás képességét, a vágyat, hogy ne az élet utánozza az irodalmat, hanem az irodalom az életet. Hemingway író volt – az emberről kiderülhet bármi, az utókort igazából mégiscsak művei érdeklik, tehetsége, melyben összeforrt élet és álom. Az irodalom az emberi cselekvésnek az a kiváltságos területe, ahol az álom valóságnak minősül, s mint ilyen, örök és cáfolhatatlan.
—–De az esztétikán túl mennyire emberi helyzet ez! Egy lélektani tanulmányban olvasom: „A fantázia és az álmodozás nemhogy a valóságtól elrugaszkodott, céltalan dolog, ellenkezőleg: éppen ez lehet lelki nyugalmunk és céltudatosságunk alapja”. Sarkalatos igazság, amelyet a szerző tudományos kutatások eredményeinek egész sorával bizonyít. A felismerés lényege: a képzelet a lelki egyensúly megőrzésének, a külvilággal való kapcsolat összhangjának, az agresszivitás leküzdésének nélkülözhetetlen feltétele. Csak futólag utalok itt néhány megfigyelésre: a képzeletszegény gyermek hajlamos a magolásra, fantáziadús társa inkább a megértést, továbbgondolást választja; bebizonyosodott, hogy a valóság megfejtése, a fogékonyság és érdeklődés dolgában szintén a gazdag fantáziájú gyermekek vannak előnyben – ami máris jelzi, miért oly fontos a gyermekek számára a változatos, leleményes játéklehetőség. A gyermekek megfigyelése vezetett továbbá arra az alapvető felismerésre is, hogy a képzelőerő a belső függetlenség, biztonságérzet forrása, mivel a külső világ igényei, követelményei és tilalmai sokkal könnyebben tudnak beépülni a gazdagon berendezett belső világképbe. Ez pedig egyben magyarázza a következő igazságot: az antiszociális, agresszív vagy bűnöző ösztön fokozottan jelentkezik, illetve érvényesül képzeletszegény fiataloknál. Hajlamosak arra, hogy mások gondolkodás- és viselkedésmódját utánozzák. És hajlamosak arra is, hogy alkohol vagy kábítószerek fogyasztásával teremtsék meg az önállóságnak, a külvilággal való kapcsolatnak azt az élményét, amely másoknál a teljesítményekre ösztönző, kiegyensúlyozott belső szabadság velejárója. Ez a belső szabadság természetesen nem lehet az illúzió szabadsága – de lám, a képzelet mégis fontos állomása és eszköze e szabadság elérésének.
—–Így hát ne csodálkozzunk, ha Hemingway szabadságának korlátairól hallunk: nagy kiterjedésű birodalom korlátai ezek. A képzelet a teremtés – és nemcsak a művészi teremtés, hanem a létteremtés – kezdete: vajon illethetjük-e nagyobb elismeréssel?
–
[A Nyomunkban a hírözön (1982) c. könyvből.]
–
–
