Álmodtam ma éjjel zöld szemhéjam alatt
Posztóálmát ködben egy férfialaknak.
Ostoba fák, gyümölccsel, lombbal teli vásznak,
Felváltották rendre a kenetlen szívű fákat.
És fény volt, fény,
Mint teáspohárban ha méhecske robban.
Hej, mondtam. S többet nem is szólt szám,
Szemem nyugton pihent homlokom hajóján.
De betömöm az ablakrést, ne hallják, és nekifeszülök,
Mert majd’ megőrülök, majd’ megőrülök…
Horváth Ildikó fordítása
–
