Fordítsd fel a tükröt,
Borítsd ki tartalmát,
A nyüzsgő dolgok sokaságát,
A rozsdafoltokat, melyek
Az üveghez tapadva terjeszkednek,
A szempillák pillogását,
Az egymásra rakodó felszínektől
Elkenődött arcodat,
Fordítsd fejjel lefelé,
Rázd meg jól,
Hogy ne maradjon semmi,
Csak a világos
És hűvös üvegfelület.
–
Bújócska
És íme, a templomok
Kezdenek elcsúszni az aszfalton,
Mint valami rettegéssel
Megrakott hajók,
Tornyos árbocukkal
És a mindegyre
Változó széljárásban
Dagadó vitorláikkal,
Úgyhogy
Ha figyelmetlenül mész az utcán,
Bármikor eltaposhat egy
Rejtőzködni igyekvő
Tébolyult
Templom.
–
A nyitott madár
Az a madár annyira nyitott volt
A világra
(Ahogy egy könyv lehet nyitott,
Sőt olvasott, de nem megértett,
Ha nem ismered a nyelvet, amelyen íródott),
Hogy az egyik szárnya
Eltakarta a napot,
A másik
A holdat,
Az emberek pedig,
Nem látván már az eget,
A zsigereiből próbálták
Kiolvasni szándékát.
–
Egy pokol
Egy ördögök nélküli poklot
Kik találhattak ki,
Ha nem azok, akik szenvednek benne? –
Vagyok kénytelen feltenni magamnak a kérdést
És elképzelni,
Amint azon fáradoznak, hogy fellobbantsák a tüzet
Abban a nyirkosságban a föld középpontjában,
Aztán ahogy görnyedve cipelik a szurkos vödröket
És a villákat meg a többi szerszámot,
Majd pedig amikor minden készen áll,
Kiosztják a szerepeket váltott műszakban
(Kik ma az ördögök, kik a bűnösök),
Mint egy középkori misztériumjátékban,
Amelyben az álarcosdi nem tiltja az önkívületet.
Mellesleg pontosan tudni
Az időpontokat, amikor te magad vagy az ördög,
Korántsem érv arra,
Hogy a sátán nem létezik.
Kalciummolekulák
Ne siessek,
Hagyjam az időt telni,
Minden lepergő másodperc
Enyhít egy kicsit
A fájdalmon.
Várjak.
Minden felcsapó hullám
Koptatja a sziklát,
Melyhez hozzá vagyok láncolva,
Minden rozsdafolt
Mardossa a láncot.
Egy-két évszázadon belül
A szikla homokká porlad,
A láncszemek vasa széjjelmállik,
Csontjaim, a kalciummolekulák
Szétszóródnak a vízbe,
A kínszenvedés semmivé foszlik.
–
Hideg olvadás
Évtizedeken keresztül várni
A kulcs elfordulását a zárban,
Mely egyre rozsdásabb.
Évtizedeken át kémlelve
Szótlanul,
Sorstalanul.
Néha úgy rémlik,
Kicsit megmozdul,
És akkor –
Ó, a hangok osztályozása
A mozgás illúziója szerint:
Azok, akiknek úgy tűnt,
Hogy előre fordult,
Azok, akiknek úgy tűnt,
Hogy visszafelé fordult,
Azok, akiknek maga a mozdulatlanság
Tűnik adunak…
Ki és mi tudná megállítani
A rémet?
De nem,
Csak a rozsda előretörése
A vas szívében,
Csak a hideg olvadás,
A zárat molekuláról molekulára
Elfoglaló vörös por
(És ismét a jelek kórusa,
Feltevések, vélekedések:
Egy évszázad, kettő múlva,
Egy évezred múlva…)
Lassított felvételű történelem.
Dankuly Csaba fordításai
–
