Május vége. Este fél kilenc. Az író, miután estig írt, gondolta, kiszellőzteti a fejét. Csak egy kiskabátot vett magára. A szokásos helyén sétált. Még cigarettát is elfelejtett hozni magával, olyan szétszórt manapság. Lehajtott fejjel megy a sötétedő utcán. Majd azért felemeli a fejét. Egyszer csak egy nő mosolyogva ráköszön:
—-– Jó estét!
—-Az író azt sem tudta, mit mondjon.
—-– Maga író, nem?
—-Az író kapcsol. A nő felismerte őt.
—-– Igen, az vagyok.
—-– Mindig elolvasom a neten a novelláit.
—-– És tetszenek? – kérdezte majdhogynem durván az író.
—-– Hát hogyne! De ismerem a regényét is.
—-Az író elmosolyodott. A nő tollat és papírt vett elő.
—-– Adna nekem egy autogramot?
—-– Szívesen.
—-Az író odafirkantotta a nevét.
—-– Köszönöm – mondta a nő izgatottan.
—-– Nincs mit. De legközelebb a könyvemben teszem ezt…
—-– Jó – mosolygott a nő.
—-– Most is ír valami jelentőset?
—-– Igen. Gondolom legalábbis, hogy jelentős lesz…
—-A nő nevetett.
—-– Halkabban – szólt rá az író.
—-– Ne legyen már ilyen gyámoltalan…
—-– Nem vagyok az.
—-– A legutóbbi novellája is tetszett.
—-– Örülök neki.
—-– Csak így tovább! Hadd kapjon valami díjat.
—-– Nem dobják azt csak úgy az ember után…
—-A nő keserédesen elmosolyodott, aztán búcsúzott.
—-– Mennem kell. A férjem már biztos aggódik értem…
—-– Menjen csak. Én is megyek.
—-A nő nagy léptekkel ment tovább a maga útján. Az író meg végtelenül boldog volt. Hazament. Levette a kabátját, evett egy keveset, megivott egy pohár konyakot, majd lefeküdt. De nem bírta sokáig, nem jött álom a szemére. Felkelt s gépelt. Ez a nő hatalmas ihletet adott. Csak éjfélkor feküdt le, pedig alvászavara miatt mindig fél tízkor szokott…
–
–
