Fűszál, deresre fagyva, csőrével csíp bele
egy korgó gyomrú őszapó.
De az őzszemekben már salamonpecsétje tükröződik,
tavaszi akácillat, turbolya.
A konyhaajtó nyitva, úgy feledte, akié a kert.
Főtt halálillat, frissen festve.
Az asztalnál ült, látszik még nyoma.
Kicsorbult a földre esett tányér.
A habzó víz fel-felhullámzik,
labirintusban sziszeg,
felszegett fejjel szívet
szimatoló öreg Moby Dick.
–
