Kategória archívum: Vers

Egyéni kiállítás

Kategória: Vers | Hozzászólás

feljegyzések, noteszlapok, valójában

———————————————————————————csupán
egypár kóbor cetli az elmúlt hónapokból, mintha ráültem volna holmi
megalkuvó közös nevezőre, pedig csak lenyűgözött ismét a precíz,
pucér cinizmussal összebaszott világ, melyben feloldódott, eltűnt
megint a nemrég épp csak megtalált énem, újralakott életem, innentől
már, mondják, az elengedés könnyű, akár a sétáé, melynek külsőségei
változatlanok ugyan, holott csal a teljesség fele — miközben, szép
társ, lennék csak egy csomó neked, immár közös otthonban tanuljuk
az összhangzatot, te az új városod, tenyér a tenyérben és hajóktól
zavartalan lepkék a medréhez így sem hűtlen duna fölött —, metsző
széltől szálkásodik a bánat, nem gondolom, hogy isten haragja
igényli hitem; megannyi hiány, felesleges fecnik, eggyé nem álló
mondatok, és bár sosem térek ki a szavak, de sem jelentésük elől, a
megfelelő forma nem került meg e történettelen sok hónap alatt.…

Kategória: Vers | Hozzászólás

Miniatűrök

I.
Alternative Holiday Greetings

Merry Marxmas to you! Heavenly Engels may sing a song, maybe the Internationale above your bookshelf! And so on.

II.
P’tite question

Carl Gustav Jung and beautiful! Will you still love me when I am no longer Carl Gustav Jung and beautiful?…

Kategória: Vers | Hozzászólás

Barmouth

visszatérek egy korhadó vázba
talán fű vagy fa lettem
itt élek immár némán
ha itt lennél te is tudnád
(Vágtázó Halottkémek: Végzetes szerelem)

fejem gyakran cserbenhagy
a szavak is kicsorognak belőle
most ülök a majdnem parton
még csak nem is szemlélődöm
vagyok
mint feltúrt homok, kutyáknak dobott
jaj nem találom labda, nehezen kapaszkodó
fűcsomó
az igazi partig nem sodródom le
nem akarom látni a medúzákat
burkaik mélyén a pusztulással
minden egyben van, gondolom ezért
húzódtam vissza
a természet szükségszerű kegyetlensége
beleolvadok
nem enged dühöngeni a szél
nem akarok
elengedem fontos közölnivalóm
egy kölcsönvett sirály-sikollyal.…

Kategória: Vers | Hozzászólás

Takarítás

letöröltem minden vágyat,
kimostam a lepedő feletti érzéseket,
kinyitottam az ablakot,
kidobtam rajta a poharat,
amire a szánk nyoma száradt.
felporszívóztam a közös álmainkat,
a nagy szavaidat,
igaz, ezt már a gép sem bírta,
erős vegyszereket használtam,
marjon szét mindent,
benéztem mindenhová,
kifordítottam magam is,
akkor láttam,
a pohárban
még mindig
két elhasznált
fogkefe van.…

Kategória: Vers | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik