Álmomban ajtót rajzoltam
a köztünk magasló áthatolhatatlan
megnemértés-falra, és kitártam
előtted, hadd gyere be az életembe
legalább még egy percre, mire
mondtad, úgyis csak egy perced van,
aztán amikor nem figyelve oda
kritizálni kezdted ezt a borzasztó
rendetlenséget, ami csak
azóta van, mióta te nem vagy,
gyorsan becsuktam és kiradíroztam,
hogy többé ne tudj kilépni.…
Élettel telve most tömör vagyok, látható,
Én, aki negyven éves vagyok, az Államok
—-nyolcvanharmadik évében,
Valakihez egy századdal odébb, vagy akárhány századdal
—-odébb,
Hozzád szólok, még megszületetlen, téged kereslek.
Mire ezt olvasod, én, aki látható voltam, láthatatlanná
—-váltam,
Most te vagy teljes, látható, felfedezed verseimet, keresel
—-engem,
Elképzeled, milyen boldog volnál, ha veled lehetnék
—-és szerető társad lennék;
Legyen úgy, mintha veled volnék.…
pont úgy mint tetted
előtte vagy ezerszer
ha célod megálljt
parancsolt mélykék
tengerek hullámain –
így köszön majd rád
féltett titkaival a
kiűzetésbe
taszított
arasznyi
összegyűjtöm az
utcán elszórt fényeket
s takaróm leszel
ebben a vacogásban –
szívem arasznyi
majd megtalállak
fölpuhult
aham igen ja
persze tudom hogy van ez
nincs itt semmi meglepő –
kissé fölpuhult ez a
szikkadt agyvelő
–
–
Az első erő elengedés.
A farácsok között beszűrődő fény leválasztja utolsó ujjbegyem és
egy ajakfékes kilégzéssel teljes árú jegyet veszek oda,
ahol Béga-színű récék fodrokat rajzolnak sétáink köré.
Amikor eszembe jut az egy-kis-dombra-lecsücsülünk rész,
kövekkel akarom kitömni a zsebem. Ezt legalább olyan korán
megtanulja az ember a nagyanyjától, mint azt, hogy a villámlás
Isten keze és mindenhová elér.…
