Kategória archívum: Vers

Valahol a kettő között

Kategória: Vers | Hozzászólás

A leghangosabb gondolat

Én nem a boldogságodba szerettem bele –
ezt mondtad (ha jól emlékszem).
Este még gyereket tervezünk,
reggel már a szakításunk.
Amíg a teavíz felforrt, szerettük egymást,
ezért mindig hideg vizet forraltál.
Aztán féltél a hosszú, sötét könnyeimtől,
és inkább rajtam hagytad a kabátod,
rajtam hagytad a csendet.…

Kategória: Vers | Hozzászólás

Mad Poem


Please follow and like us:
0

Kategória: Vers | Hozzászólás

majdnem káosz

ó dzsiramári
Ó lébli
ó BUm BUmm
———-Kassák

le- meg- és kibeszélni ezt
dehát ez nem egy vers
kölyök kutya
kishíján összeomlok a kisboltban
vaú vaú
gondolataim hasbarúgják az eladót
kint madarak csiripelnek a kurva életbe
csikorognak ezek a sorok
sorokba állítottak a tanítók
míg végül önmagam büntetése lettem
bölcs, kedves emberek
varjak magokat csipegetnek a tarlón
és ez egy észérv az összeomlásra
kiválasztom legpocsékabb arcomat
rohanok a kocsmába, elkorhadt fejemet
oda be, zuhanok az oltárra
barátaim dögöljetek meg
még akkor is ha nem vagytok
mit lehet tudni róla  kérdezik
——-hülye mint a segg, IDIÓTA
de én beszéltem Jézussal s asszondta
„aki elveszíti életét énértem megtalálja azt”
és én megtaláltam délután olyan hat felé
a kisboltban ahol majdnem össze- és beomlottam
a jó keresztények közé

L Júlia_NM_1 

alkony

hol találnak meg a szavak
ha már vonatra szálltál
s nem éget már tekintet-halál
életben vagy, de azt mondják
hogy ez így, egyedül, ez már nem az

akaratra, ösztönre hivatkozol
a benned élő vadra, lefordíthatatlanra
mégsem állsz meg a test kapuinál
idegen földeket égetsz fel
és már csak röhögni tudsz az összes imán

az ő arca, harca, betegsége
üres kutakba üvöltözöl
látni és tagadni akarod sebeit
mielőtt halálodra tör


Please follow and like us:
0

Kategória: Vers | Hozzászólás

Hajkóc

Azt mondtad, fogjam össze a hajam, úgy szereted,
úgy szereted, úgy illik hozzám, ahogy te is illettél,
ott a Nagytemplom utcában, vagy ahol épp jól esett,
és én összefogtam, szigorú szorosan kötött vidám
varkocsba, már ki sem engedtem többé, csak ma reggel,
hetekig tartott ez az egy hét, és én
nem mostam hajat, az egyetlen hely, ahol még
maradt a parfümödből, szánalmasan
őrizgetett lenyomata, hogy nálam jártál,
közben nem is jártál nálam, csak elmentél mellettem,
néha megérintve, és én el vagyok veszve,
én össze vagyok gyűrve, én magam vagyok
a szenvedő szerkezet zárójelek közé zárva,
nagyon befejezett múlt időben,
zuhanyozok, mosom a fogam, de nem eszem,
és nem alszom, nem tudom, hol vagyok, és mikor,
térben és időben löktél hasra aznap reggel,
és én azóta szedegetem darabonként össze magam,
de ne félj, a hajam nem bontottam ki,
csak ma reggel, és tudod, most látom, hogy van hajam,
nem csak kis gúzsba kötött csomó, hanem megnőtt,
és már nem is emlékeztem, hogy hullámok vannak benne,
és néha már észreveszem, hogy önkéntelen kötöm fel újra,
olyankor megáll a mozdulat, mert rohadt nehezen bogoztam
ki egy órán át az ujjaimmal, a fésűm már ki is dobtam
valamikor a táncunk közben, amit csak ígértél
ott a Kálvinon ülve első nap, de csak esetlen
tántorgás lett belőle sok héten át, ahelyett hogy ringattál volna,
vagy fölém hajoltál volna, vagy legalább rám néztél volna,
ne csak mögém valahova nagyon messze,
én már nem akarom, jobban esik ülni begubózva
a teraszon, mert én még összegyűrve, a hajam viszont
már a széllel repked, egészen új érzés, amikor az arcomhoz ér,
és déli szél van ma, visszaviszi a maradék parfümöt hozzád,
megtarthatod, csak kölcsön kaptam, nem is kértem.…

Kategória: Vers | Hozzászólás
  • Mi megy

  • Hozzászó

  • Havik