mint megrozzant nyugger motyogom
elmúlik minden mint a gyomorbántalom
önnek megfelelő szerep nem akadt
béla bátyám, nem játszotta ki a nemzeti kártyát
mindig csak a sér-elem, ön csak amolyan sér sziget
nincs harc, nincs védelem
se tűz, se élelem
itt mindenki vár magától valamit
de maga csak: a sötétség nyel el
a nihil csúcsain, szakadékaiban
elbaszott aggastyán.…
Schopenhauer emlékének
Valaki netán tudja,
hány lépés van két ölelés között?
És persze mennyi az ennyi,
gyönyörben vagy szenvedésben mérni,
esetleg függvényben leírni,
milyen is ez a görbe,
hogy még mennyi,
hány centi vagy milli
marad vagy
választ el
kíméletlenül
tőle
(száj, garat és bélcsatornával,
kezekkel és mindenféle szervekkel felszerelve,
ideiglenesen elhalasztva bár,
de siető lábakkal araszolunk ahhoz,
mit nem lehet zárójelbe tenni).…
a korlátnál
maradtunk –
te átlépted.
meztelenül
lépted át,
sírtál.
mondtad
hibaérzet és
hibaérzetből
maradtam.
nyomorult
félrebeszélés.
mindketten átléptük,
de te vagy csak én
voltam meztelen?
mereven fekszem,
alvási apnoe,
amíg átmászol rajtam.
közben mással
kivártad,
hogy a korláton
mindketten túllépjünk.…
Mondod a telefonba, hogy hívott a csajod,
a hosszú combú, aki ott lakott egykor a szobában,
ahol tegnap hason feküdtem az ágyon,
te meg hiába hitted, hogy óvatos tudsz lenni,
miközben kapkodva hatoltál belém,
a pohár a falnak csapódott,
a kávé meg a borfolt azóta ott bámul a falon.…